Jazz/World

Profik segítenek az induló dalszerzőknek

2020.02.19. 15:35
Ajánlom
Március 2-3. között a Budapest Music Centerben te is megmutathatod a zenédet a frissen Grammy-t nyert producernek, Steve Dubnak, hiszen többek között ő is részt vesz a DEX Songwriting Expo-n, sőt mi több, listening session keretében segíti majd a dalszerzőket a legaktuálisabb iránymutatásokkal. Budapest harmadjára is a dalszerzés fővárosa lesz!

Az Artisjus harmadik alkalommal rendezi meg a dalszerző expót. Az Európában egyedülálló

rendezvény a kezdő és a tapasztalt szerzők számára is kínál gyakorlati tudást, tanácsokat és karrierépítési lehetőségeket.

A szerzői pálya kreatív és üzleti oldalát egyaránt érintik az előadások, mesterkurzusok; külön program járja körül a zene és a film sokrétű kapcsolatát.

A DEX vendége lesz Steve Dub is, az a többszörös Grammy-díjas producer, dalszerző, aki hangmérnökként vagy (társ)producerként, társszerzőként olyanokkal dolgozott együtt, mint a Prodigy, Moby, az Underworld, az Orbital, a Depeche Mode, a New Order, a Stone Roses és a Klaxons, ráadásul tavaly producerként közreműködött a The Chemical Brothers legújabb lemezén, amivel idén elnyerték a legjobb dance/elektronikus zenei album kategóriának járó díjat

marksomay_20190218_15121812_DSC_7589-104843.jpg

DEX (Fotó/Forrás: Artisjus/Somay Márk)

A szlovák énekes-színész Celeste Buckingham és a finn énekes-dalszerző, Eva Louhivuori kerekasztal beszélgetésén pedig kiderül, milyen szerepe van a helyi kultúrának, hangoknak egy sláger megszületésében, illetve itt lesz a közel 350 ezer feliratkozóval bíró YouTube csatorna, a “Holistic Songwriting” megalapítója, a német Friedemann Findeisen is, akinek Ed Sheeran slágereit fejtegető videóját például már több mint egymillióan látták.

Findeisen ezúttal arról mesél majd, hogyan kell lépésről lépésre megírni egy slágert, illetve segít a hatékonyságnövelésben is.

Idén először fókusztémája is lesz a DEX-nek: a BLEND program körüljárja a film és a zene sokrétű kapcsolatát. Szó lesz az iparágak közti kommunikációról, a filmipar igényeiről, a zenei supervisorok szerepéről és a filmzeneszerzés fogásairól. „Speed meetingek” segítik a két iparág képviselőinek – szerzőknek, zenészeknek, menedzsereknek és producereknek – a megismerkedését. A program egyik vendége Jozef van Wissem, aki több albumot kiadott Jim Jarmusch rendezővel, akinek Halhatatlan szeretők című filmjéhez írt zenéjével Cannes-ban nyert díjat. 

A nemzetközi előadók mellett pedig a hazai zenei élet legjobbjaitól tanulhatnak az érdeklődők. Tóth Lau-t, aki ezúttal egy workshopon mutatja be, hogy kezdőként hogyan fogjunk bele a producerkedésbe. Vozár Péter, zeneszerző, producer és sound designer a trailer zeneszerzés rejtelmeibe avat be és idén is itt lesz Johnny K. Palmer, aki az angol dalszöveg írással kapcsolatban látja el hasznos tanácsokkal és trükkökkel a közönséget.

A YouTube for Artist! című workshop keretében Bodrogi András, minősített

YouTube szakértő segít megérteni az online videómegosztó platformban rejlő lehetőségeket és hasznos technikákat is megoszt a közönséggel.

Tátrai Tibor kimagasló munkásságát, zeneszerzői és zenészi karrierjét talán senkinek sem kell bemutatni. Mesél a színpadon töltött több mint 50 évéről, a több mint 50 nagylemezéről és kalandos életútjáról a zenei pályán. A beszélgetésen Vitáris Iván, az Ivan and the Parazol énekese is részt vesz, akitől megtudhatjuk, hogy mindez manapság milyen tanulságokkal szolgál egy fiatal, aktív zenekarnak.

marksomay_20190218_13360036_DSC_7535-104841.jpg

DEX (Fotó/Forrás: Artisjus/Somay Márk)

A rendezvény mindkét napján a dalszerzők zeneipari támogatása is hangsúlyos része a programnak:

előadások és egyéni tanácsadások segítenek eligazodni a szerzői jogok, a zeneműkiadás, a sync-licensing és a zenei menedzsment témáiban,

valamint nemzetközi sikereket elért hazai dalszerzők mesélnek személyes tapasztalatok alapján a nemzetközi karrierépítés és érvényesülés különböző lehetőségeiről.

Az első nap az Artisjus-díjak ünnepélyes átadásával zárul, ahol

kiderül, hogy kiket szavazott meg a szakma a könnyűzene, a komolyzene és az irodalom legjobb szerzőinek 2019-ben.

A DEX Songwriting Expo a nagyteremben történő előadások alatt szinkrontolmáccsal fordítja angolról magyarra, magyarról angolra az elhangzottakat, így lehetőség adódik külföldi alkotókkal, producerekkel, előadókkal is megismerkedni.

További információk és a legfrissebb hírek a DEX honlapján, Facebook-on, Youtube-on, Instagram-on!

 

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Amikor Pavarottit kifütyülték a milánói Scalában

Mindenkinek lehet gyenge pillanata, még az isteni Lucianónak is, az olasz operaközönség azonban nem elnéző. 1992-ben, egy Don Carlos előadáson még őt is kifütyülték.
Vizuál

A Pilátus is versenybe szállhat a Golden Globe-ért

Dombrovszky Linda filmjét beválogatták a legjobb idegennyelvű filmnek járó Golden Globe-díjért versenybe szálló alkotások közé, a Foreign Language Film Series 2021 elnevezésű programba.
Vizuál

Raffaello nem szerette az orrát, ezért retusálta azt önarcképein

A reneszánsz olasz festő valószínűleg saját orrának "idealizált" változatát festette meg önarcképein, vélik olasz kutatók.
Színház

„Az én Kisvárdám” – Közkedvelt művészek mesélnek kisvárdai emlékeikről

Az összetartozás évében különösen fontos a magyarországi és a határon túli kulturális, színház szakmai találkozás. Ezzel a sorozattal a szervezők erre szeretnék felhívni a figyelmet.
Színház

Folytatódik a vita az SZFE körül, ezek a legújabb fejlemények

Megszólalt a kinevezett kuratórium két tagja, az egyetem diákjai videóban válaszoltak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World koronavírus

Ezek a zenekarok adnak majd raktárkoncertet

A 13 hazai fesztivál idei tervezett fellépőlistája alapján választották ki azt a száz zenekart, akiknek lehetőségük lesz részt venni a raktárkoncerteken. A raktárkoncertek intézményét kifejezetten a koronavírus-járvány miatt lehetetlen helyzetbe került könnyűzenei szektor támogatására hozták létre.
Jazz/World interjú

Korb Attila, a harsonás-zeneszerző

A Modern Art Orchestra harsonása – a zenekar számos tagjával egyetemben – zeneszerzőként is közreműködik a MAO alkotói műhelyében. Attila már gyermekként egy professzionális nagyzenekari projekt harsonása volt, melynek köszönhetően belföldön és külföldön is építhette koncertrutinját. A húszas évek big band vénáját tanulmányozva a harsonás-zeneszerző több hangszeren játszó művésszé érett, s ennek a zenei utazásnak egy mérföldköve a nemsokára megjelenő Swinging on the Danube című szerzői lemez.
Jazz/World hír

5,3 milliárd forint a zenészeknek, kluboknak, fesztiváloknak és technikusoknak

Kezdjünk barátkozni a raktárkoncert fogalmával! A kormány a rendezvényszervezők, a klubok és a technikai személyzet támogatását tervezi a most bejelentett csomaggal. Gulyás Gergely az SZFE-t érintő kérdésekre is válaszolt.
Jazz/World interjú

A boglári közönséget táncoltatja meg pénteken a Budapest Bár

Azt már egyértelműen láthatjuk, hogy 2020 nem a nagykoncertek és a többezres fesztiválok éve, de a Budapest Bár legénysége ebben a nehéz helyzetben sem maradt tétlen. Az utóbbi hónapokban tökéletesítették friss lemezük dalait és előkészítettek egy koncertszínházi darabot, amit augusztusban és szeptemberben több ízben is meghallgathatunk. Legközelebb 7-én, pénteken lépnek fel Balatonbogláron, a Kultkikötő 15. születésnapján. A zenekar vezetőjével, Farkas Robival beszélgettünk.
Jazz/World mao

Tizenhét ember szíve egy akkordban - Beszélgetés Bacsó Kristóffal

Elvégezte a Liszt Ferenc Zeneakadémiát és a Berklee College of Music-ot, bizonyított a francia és az amerikai komolyzenei színtéren, londoni, barcelonai és pescarai jazz fesztiválokon nyűgözte le a szakmát, Orszáczky- és Artisjus-díjban részesült, és különböző formációival eddig négy saját lemezt jelentetett meg. Bacsó Kristóf szaxofonista és zeneszerző jelenleg a Modern Art Orchestra művésze – zenei pályafutásáról, a MAO-val közös munkájáról, jövőbeni terveiről beszélgettünk.