Jazz/World

Pulitzer Díjat kapott Thelonius Monk

2006.04.24. 00:00
Ajánlom
Poszthumusz elismerést kapott zeneszerzői munkásságáért Thelonius Monk, a zseniális jazz zongorista. A Pulitzer-díjat elsősorban az amerikai újságírás kiemelkedő egyéniségeinek ítélik oda, azonban néhány évente különdíjat is osztanak, így korábban Duke Ellingtont és George Gershwint is kitüntették.

Monk négy évesen, 1921-ben került New Yorkba, ahol zenész kortársaitól eltérően nem Harlemben, hanem Manhattanben nőtt fel. Tehetségével hamar kitűnt, tizenévesen rendszeresen nyert zenei versenyeket, ünnepségeken és a helyi baptista templomban zongorázott és orgonált. A '40-es években már saját együttesével lépett fel, majd Dizzie Gillespie, Charlie Parker, Max Roach és Bud Powell társaságában a bebop irányzat egyik "főpapjává" vált. A swing nagyzenekari hangzását megújító, kisebb formációk által játszott energikus, improvizatív, új harmóniákkal és ritmusokkal dúsított bebop stílus a jazz megítélésén is változtatott. Míg korábban elsősorban szórakoztató tánczeneként volt ismert, a bebop műfaja egy tudatosan formált művészeti irányzatot eredményezett, a jazz az '50-es évekre eljutott a Carnegie Hallba.

Thelonius Monk 1957-ban alakított együttesével vált igazán ismertté, majd John Coltrane-nel, Sonny Rollinsszal és Art Blakey-vel közös munkája koncertek, turnék és lemezek sorát hozta. Az 1982-ben elhunyt zeneszerző és előadóművész máig a jazz meghatározó alakjának számít, a Dél-Kaliforniai Egyetem Jazz Intézete az ő nevét viseli. Sőt, Monkról, akinek családneve magyarul szerzetest jelent, egy új amerikai sörfajtát is elneveztek, amely a belga apátságok receptjei szerint készül. A "Brother Thelonius" sört a Jazz Intézet otthonában, Kaliforniában fogják először piacra dobni.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Én vagyok az igazmondó a zenekarban

Konrád Györgynek kilencvennégy évesen már nem kell kertelnie. Örökifjú, máig kezébe fogja a brácsát, a hegedűt, és olyan egyszerűséggel beszél a zenéről, hogy öröm hallgatni. A zene mellett egy másik szenvedélye is megmaradt egy életen át, a sport. Mellesleg a hosszú élet titkát is elárulta.
Klasszikus

Fischer Ádám is fellép a Royal Albert Hallban

A holdra szállás 50., Viktória királynő születésének 200., a Proms megalapítója, Henry Wood születésének 150. évfordulójára emlékezik a BBC Proms rendezvénysorozata, amelyen idén először környezetvédelemmel kapcsolatos zeneműveket is műsorra tűztek.
Zenés színház

Liliom hazatalál

Április 26-án mutatja be a Budapesti Operettszínház a Molnár Ferenc színműből készült világhírű musicalt, a Carouselt. Béres Attila rendezővel a Liliom iránti rajongásáról és a készülő előadásról beszélgettünk.
Jazz/World

Budapesten játszik John McLaughlin, a gitárlegenda

John McLaughlin, olyan zenészóriásokkal játszott együtt, mint Miles Davis, Jimi Hendrix, vagy Jaco Pastorius, az ő nevéhez fűződik az első jazz-rock album, és a szimfonikus zene, a jazz és az indiai zene legelső fúziója. Ezúttal a The 4th Dimension nevű zenekarával lép fel április 20-án.
Tánc

Így fog kinézni a kibővített Trafó előtere és kávézója!

A szeptemberben induló évadban új terekkel, kávézóval, pénztárral, ruhatárral várja látogatóit az intézmény. A tavaszi időszakban pedig a Liliom utca felől tudják megközelíteni a házat az érdeklődők.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ZSIMÜ 2019

Alinda Chagallról és tüdőkapacitásáról is kérdezte Horgas Esztert

Folytatódik a heti rendszerességgel jelentkező portréinterjú széria, melyben Veiszer Alinda kérdezi a Zsidó Művészeti Napok művészeit. Horgas Eszter fuvolaművésszel arra is kitértek, mennyire kemény fizikai munkát jelent a fuvola, és hogy jönnek ehhez a gumimatracok.
Jazz/World müpa

Női energiáktól pezseg a Jazztavasz

A május 3. és 5. között zajló Jazztavaszon idén három hölgy közvetíti a jazz iránti szenvedélyt – ezúttal basszusgitáron, szaxofonon, illetve énekhanggal.
Jazz/World ajánló

Budapesten játszik John McLaughlin, a gitárlegenda

John McLaughlin, olyan zenészóriásokkal játszott együtt, mint Miles Davis, Jimi Hendrix, vagy Jaco Pastorius, az ő nevéhez fűződik az első jazz-rock album, és a szimfonikus zene, a jazz és az indiai zene legelső fúziója. Ezúttal a The 4th Dimension nevű zenekarával lép fel április 20-án.
Jazz/World ajánló

Szerelmes Chagall – Horgas Eszter és Bálint András estje

A mester életútját követve orosz, zsidó, francia és amerikai klasszikus és jazz zeneművekből válogatott bravúros feldolgozásokat hallhat a közönség május 25-én az Urániában.
Jazz/World hír

A spanyol királyi család is elismerően nyilatkozott a Snétberger-módszerről

A Nemzetközi Roma Napon, április 8-án vette át a Spanyol Roma Kulturális Intézet díját (Nuevos Creadores) Snétberger Ferenc a Spanyol Nemzeti Múzeumban, a Pradóban, ahol a királyi család tagjai is gratuláltak a Felsőörsön zajló tehetséggondozáshoz.