Jazz/World

Ráadás Snétberger

2013.07.22. 12:38
Ajánlom
Ráadáskoncertet ad július 24-én, este tíz órakor Snétberger Ferenc az Óbudai Társaskör Nagytermében.

Snétberger Ferenc főként improvizációs játékának és műfajhatárokat átlépő zenei nyelvének köszönhetően vált ismertté itthon és a nagyvilágban. Művészetét a roma hagyományok, a brazil zene és a flamenco éppúgy inspirálja, mint a klasszikus gitár és a jazz. A zenészt az est folyamán Orbán György kíséri bőgőn, a dobok mögött pedig fia, Tóni Snétberger ül majd.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Elhunyt Szentandrássy István festőművész

A 62 éves korában elhunyt művész 2012-ben kapott Kossuth-díjat a cigányság ősi, balladisztikus hagyományait és alakjait ábrázoló műveiért.
Könyv

Láttad már Ady vasúti bérletét vagy az önéletrajzát?

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az Országos Széchényi Könyvtárban micsoda kincsek rejtőznek. Az OSZK kamarakiállításokkal igyekszik ezeket a kuriózumokat látogatóival is megosztani.
Plusz

Kettős vezetése lesz a Szabad Tér Színháznak

A Margitszigeti Szabadtéri Színpadot Bán Teodóra, a Városmajori Szabadtéri Színpadot Benkő Nóra irányítja a jövőben a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése szerint.
Klasszikus

Húszállomásos Kárpát-medencei turnéra indul Bogányi Gergely

Útjára indul Bogányi Gergely 2020-as koncertturnéja, a zongoraművész 20 koncerten 20 különböző műsort ad elő szerte a Kárpát-medencében.
Színház

„Egy színház akkor működik jól, ha együtt fejlődik a nézőkkel”

Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas színművésznő, Magyarország Kiváló és Érdemes Művésze, az MMA rendes tagja idén ünnepli 60. születésnapját. A Nemzeti Színház Stúdiójáról, a vidéki színházak feladatairól és fővárosi megjelenési lehetőségeikről beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World Nők a zenében

Aki sokkal több, mint John Coltrane özvegye: Alice Coltrane

Azt gondolhatnánk, hogy némi vállveregetés mellett muzikális, de egyszerű háztartásbelinek könyvelik el azt, aki John Coltrane feleségeként akar zenei karriert csinálni. Alice Coltrane-re viszont legfeljebb a szülői értekezleteken hivatkoztak Mrs. Coltrane-ként.
Jazz/World turné

Björk szimfonikus turnéra indul

Az izlandi énekesnő turnéját a kísérletezés jellemzi: szimfonikus zenekari köntösben halljuk a legjobb dalait.
Jazz/World ajánló

Ezt nem szabad kihagyni: Budapesten lép fel Kamasi Washington

2020. június 26-án Budapestre látogat a kortárs jazz nagyágyújának és úttörőjének is tekinthető Kamasi Washington, aki 2018 júniusában megjelent grandiózus albumával, a Heaven and Earth című zenei anyagával hinti majd a libabőrt a Müpa hallgatóságának.
Jazz/World Belle & Sebastian

Először jön Magyarországra a Belle and Sebastian

Még soha nem játszottak itt, az A38-on koncerteznek június végén.
Jazz/World ajánló

A nő, aki már kislány korában Bruce Springsteen haverja volt

Nyolc évvel első budapesti szólókoncertje után saját triója élén tér vissza a fővárosba a multiinstrumentalista Trixie Whitley. Március 8-án legutóbbi albumának anyagával érkezik a Fesztivál Színházba, ahol Childish Gambino és St. Vincent zenészei lesznek partnerei.