Jazz/World

Radics Gábor Jazzhegedű Tehetségkutató Verseny

2006.03.09. 00:00
Ajánlom
Több hónapos előkészítés után múlt pénteken az I. elődöntővel útjára indult az a közel három hónapos folyamat, amelynek végén a Bartók Rádió Hangverseny-szerkesztősége kihirdetheti a Jazzhegedű Tehetségkutató versenyének végeredményét. Az elődöntők felvételeit rádión is követhetik március 12-én, április 2-án és április 30-án.

Tizenegy versenyző jutott be az elődöntőkbe, amelyek Maloschik Róbert, a verseny fő szervezője, lelke és atyja „Jazz-hangversenykülönlegességek” című műsorában lesznek hallhatók a Bartók Rádió késő esti megszokott jazz-műsorsávjában. A három nap, amikor a műsorokat meghallgathatják: 2006. március 12., április 2. és április 30. A műsor felvétele a Magyar Rádió Márványtermében péntek esténként, a méltán népszerű, tavaly tíz éves jubileumát ünneplő Jazz a Márványteremben sorozat keretein belül zajlik.

A döntőbe öt versenyző és a Közönség-díjas jut, akiknek szereplési sorrendjét a zsűri elnöke sorshúzással állapítja meg a döntő kezdete előtt fél órával. A döntőt élő adásban közvetíti a Bartók Rádió május 26-án. A döntőben fejenként maximum 15 perc áll a hat versenyző rendelkezésére, maelyben két témát kell előadniuk zongora, bőgő, dob kísérettel. Ebből egy a zsűri által kijelölt kötelező darab (Oh, Lady Be Good), a másik pedig szabadon választott. A versenyzőket Cseke Gábor, Sárkány Sándor és Berdisz Tamás kíséri. A zsűri tagjai: Szabó Sándor, Deseő Csaba, Kathy Horváth Lajos hegedűművészek, Borbély Mihály szaxofonművész és Csányi Attila jazztörténész.

Az adást figyelemmel kísérve a hallgatóknak is lehetőségük van arra, hogy a Közönség-díj odaítélésében a szervezők segítségére legyenek. Az RTV Részletes műsorújság 10. heti számában egy szavazócédulát találnak. Miután a vasárnap esti műsort végighallgatták, ne tétovázzanak, hanem még lefekvés előtt töltsék ki a szelvényt, majd hétfőn küldjék be címre:

1800 Budapest, Bródy Sándor utca 5-7.
Ne feledjék ráírni a borítékra: Jazzverseny – Bartók Rádió!

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Ez a klarinétos nem jutott be álmai iskolájába, mert a barátnője hamis elutasító levelet küldött neki

Szegény Eric Abramovitz hétéves kora óta egy Los Angeles-i konzervatóriumban akart tanulni, de a barátnője nem akarta, hogy a fiú olyan messze költözzön tőle, és akcióba lépett.
Plusz

Művészettel az orvostanhallgatók kiégése ellen

Empatikusabbak, jobb a kapcsolatuk a betegekkel, kevésbé hajlamosak a depresszióra és jobban bírják a terhelést – egy kutatás szerint a művészeti és humán tárgyak ilyen hatással vannak a diákokra. Ehhez pedig az is elég, ha zenét hallgatnak, nem muszáj maguknak is játszani valamilyen hangszeren.
Zenés színház

Magasrangú francia kitüntetést kapott Jonas Kaufmann

A német tenor, aki továbbra is egy személyben látja el az előző generáció három tenorjának feladatait, a Művészi Érdemrend tiszti fokozatát kapta meg a franciáktól.
Tánc

Mesternő, nagybetűvel

Lőrinc Katalin egy személyben aktív táncos, pedagógus és teoretikus. Június 25-én a Müpában mutatkoznak be tanítványai, akik már az ő új oktatási metódusa szerint végeztek a Táncművészeti Egyetemen. Emellett nemrég megjelent, A test mint szöveg című könyvéről is beszélgettünk.
Tánc

„Ne játszd túl, de kevés se legyél!”

Két életük van: az egyik az általános iskolában kezdődik minden reggel, mint minden átlagos gyereké, a másik délután egykor a Madách Musical Táncművészeti Iskolában, ahol felveszik a balettcipőt és elkezdik próbálni a Billy Elliot – a Musical című darabot.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.
Jazz/World interjú

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World quincy jones

Andreas Varady nem akar iskolába menni

A magyar származású, csodagyerekként felfedezett gitáros a leghíresebb jazzmagazin, a Downbeat címlapján szereplő cikkben mondja el, miért nem akar a legjobb jazziskolákban továbbtanulni.
Jazz/World lukács miklós

Lukács Miklóssal lép fel Charles Lloyd Budapesten

A tervezettől eltérő helyszínen, a RAM Colosseumban lesz a világhírű amerikai jazzszaxofonos, Charles Lloyd és formációja, a Marvels budapesti koncertje július 1-jén.
Jazz/World ajánló

90 évesen is a legjobbak között a BJC-be látogató Lee Konitz

A Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat következő vendége az idén 90 éves Lee Konitz, aki a jazz történetének élő legendája és egyben krónikása.