Jazz/World

Randevú félúton a népzene felé

2011.04.07. 17:00
Ajánlom
Egyre több együttes merít itthon a népzenéből. Van, amelyik azzal a misszióval teszi, hogy valamely érdekes stílussal fuzionálva talán több, mai zenéhez szokott fül hallja meg a tradicionális dallamokat, és van, amelyiknek egyszerűen csak jól esik a hagyományos dalok feldolgozása. Az igazán érdekes az, amikor a nagyon különböző stílusokat elegyítő zenekarok egymással játszanak.

Ilyen lesz például Bognár Szilvia és új zenekarának közös koncertje Ferenczi György Rackajamjével. Bár az ismeretség a két zenekar tagjai között régi, színpadon eddig még keveset zenéltek együtt. Azok az alkalmak viszont mindkét félnek emlékezetesek. "Azon túl, hogy nagyon szeretem a Rackajam zenéjét, igazán az fog meg Gyuriékban, ahogyan ők a szó szoros értelmében együtt muzsikálnak, figyelnek egymásra. Nagyon szeretem azokat az energiákat, melyek belőlük áradnak a színpadon, noha ez a fajta stílus sok mindenben más, mint amit én képviselek, és sokkal férfiasabb"- mondja el Bognár Szilvia, aki az új formációval a Müpában debütál. A zenekarban nincsen klasszikus szólóhangszer, az elektromos gitár és a dob még messzebb viszi őt a tradicionális zenétől, az akusztikus gitár és az oud, vagyis az arab lant adja a bőgővel együtt a kontrasztot, melyhez Szilvia hangja az éneklés mellett sokszor pusztán hangeffektként társul.

Ehhez csatlakozik a 60-as és 70-es évek rock and rolljára épülő Rackajam, mely egyre több népzenei elemmel tölti ki sodró lendületű zenéjét. "Gond nélkül össze lehet ereszteni minket egy jam session-re, mert mindkét zenekarnál nagyon jó a belső lüktetés - mondja Ferenczi György. - Sokat improvizálunk, és közel van egymáshoz a két zene is, hiszen mindkettő a népzenéből építkezik, csak más úton. Mi a rock and roll és a modern muzsikák felől közelítünk, Szilvi pedig a népzene felől nyit a modern zenék felé, aztán valahol félúton találkozunk."

Az énekesnő szerint - aki pályája elején csatlakozott az elektronikus alapokra építő Anima Sound Systemhez - ez a nyitás csakis úgy történhet meg, ha a népzene idomul, asszimilálódik az új zenei környezethez. Ha egy az egyben akarnánk egy dallamot, vagy dalt elektronikus zenei világba helyezni, ott elvesztené a hitelességét, a funkcióját. Ő például máshogy énekel egy dalt, ha más hangszer kíséri. De ha kell, a népdalok szövegét is aktualizálja, ahogy annak idején is a saját mondanivalójukhoz igazították a népdalénekesek. "Én például kifejezetten olyan szövegeket keresek, amelyekben nem az ekeszarva van, hanem ma is érvényes mondanivalók. Az 'Ez a világ olyan világ, mint a mogyorófa virág, sokat ígér, keveset ád' sorok ma is ugyanúgy megérintik a hallgatót, mint akkor"- meséli Bognár Szilvia, aki nem tagadja, azért is énekel, és zenél, hogy minél több emberrel megismertesse ezt a páratlan kulturális hagyományt. "Van, akit csak egy szép dallam fog meg a zenénkből, mást pedig az egyszerű, letisztult előadásmód."

A Rackajamet hallgatva pedig könnyen megeshet, hogy valaki egy fergeteges koncert után hazamegy, és rákeres Petőfi Sándor egy versére, netán felüti a kötetet, vagy mondjuk a Tisza partján elaludtam című népdalunkra, hogy felidézze az aznap este hallott dalszövegeket. Akármelyik zenekarral is közelít a zeneszerető, egy biztos: a népzenéhez mindenképp eljut.

Bognár Szilvi és zenekara, Ferenczi György és a Rackajam

2011. április 11. 19:30

Művészetek Palotája - Fesztivál Színház

Km.: Bodnár Szilvi és zenekara (tagjai: Bede Péter, Gerzson János, Gyulai Csaba, Kovács Zoltán, Pál István "Szalonna", Rácz Krisztián, Thurnay Balázs), Ferenczi György és a Rackajam (tagjai: Ferenczi György/ének, szájharmonika, hegedű, Apáti Ádám/szájzongora, ének, Pintér Zsolt/mandolin, ének, Kormos Levente/gitár, ének, Jankó Miklós/cajon, ének, Bizják Gábor/kürt, ének)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Sajgál Erika: A legtöbb ötven fölötti nő most ébred rá a saját erejére

A Rózsavölgyi Szalonban csaknem két éve fut sikerrel a Szívhang, Hárs Anna darabja. A történet három ötvenes barátnőről szól, akik az egyetemen évfolyamtársak voltak, és azóta is összetartanak. A Hédit alakító Sajgál Erikával beszélgettünk.
Színház

Felkavaró vízió a modern nőkről – Alföldi Róbert legújabb rendezése a Pesti Színházban

Október 5-én tartják Wéber Kata Egy nő anatómiája című darabjának magyarországi ősbemutatóját a Pesti Színházban, amelynek alapján Mundruczó Kornél nagy sikerű filmje, a Pieces of a Woman készült.
Jazz/World

Mácsai Pál lesz az utolsó ember a Földön? – új klippel jelentkezik a Platon Karataev

2025 elején jelenik meg a Platon Karataev zenekar negyedik stúdióalbuma, Napkötöző címmel. A lemez második, Nem felelhet című single-jéhez a zenekar frontembere, Balla Gergely koncepciójából Topolánszky Tamás Yvan írt és rendezett klipet.
Klasszikus

Gabriela Scherer: „Bensőséges pillanatokban az ember nem lehet túl hangos”

Első alkalommal jár Budapesten az utóbbi években egyre több nagy operaházban feltűnő svájci szoprán, Gabriela Scherer. Számos német és olasz hősnő után most a földöntúli Szent Erzsébet szerepében hallhatjuk, október 9-én, a Liszt Ünnep nyitókoncertjén.
Klasszikus

Christoph Eschenbach lép fel a MÁV Szimfonikus Zenekarral

Az együttes hatalmas megtiszteltetésnek tekinti, hogy a zenei élet egyik legizgalmasabb karmester-egyéniségének vezényletével két hangversenyt is adhat Budapesten, október 26-án, a Zeneakadémián, 27-én pedig a Pesti Vigadóban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World magazin

Mácsai Pál lesz az utolsó ember a Földön? – új klippel jelentkezik a Platon Karataev

2025 elején jelenik meg a Platon Karataev zenekar negyedik stúdióalbuma, Napkötöző címmel. A lemez második, Nem felelhet című single-jéhez a zenekar frontembere, Balla Gergely koncepciójából Topolánszky Tamás Yvan írt és rendezett klipet.
Jazz/World ajánló

A magyar és a nemzetközi jazzélet kiválóságai lepik el Bukarestet

Világsztárok, magyar jazzdinasztiák képviselői, a magyar jazzoktatás kiválóságai és feltörekvő fiatal tehetségek lépnek a román főváros közönsége elé október 7. és 11. között a 6. Bukaresti Magyar Jazznapokon.
Jazz/World gyász

Elhunyt Kris Kristofferson countryénekes

A Grammy-díjas countryzenész nyolcvannyolc éves volt, halálhíréről családja számolt be a közösségi médiában. A művészről Barbra Streisand is megemlékezett, akivel az 1976-os Csillag születik című filmben játszottak együtt.
Jazz/World ajánló

A hazai jazzélet megkerülhetetlen előadói érkeznek a Fonóba

Kézdy Luca, a Kerub trió, a Dresch Misi Alternatív Kvartett, a Borbély Mihály Balkán Jazz Projekt, valamint a Subtones és a Mandaan koncertjeit hallgathatja meg a közönség az Újbuda Jazz Fesztiválon.
Jazz/World magazin

Wondering – a Fidelión debütál a Symbiosis 5 új nagylemeze

Az új lemez munkálatairól a zenekar billentyűse, Kapolcsi-Szabó Levente mesélt nekünk, aki eleinte élelmiszermérnöknek készült, sőt még a Testnevelési Egyetem felé is kacsingatott, mígnem egy sorsdöntő élmény hatására eldőlt: zenész lesz.