Jazz/World

Régi idők mozija - Bárzongorista gálaest – 1. forduló

2006.11.20. 00:00
Ajánlom
A tavalyi sikerre való tekintettel a Roland East Europe és a Filmmúzeum idén is megrendezi a Bárzongorista Gálát, amely immáron negyedik alkalommal nemcsak a régi pesti kávéházak hangulatát idézi, de egy elfeledett szakma még élő nagymestereit is szeretné bemutatni a nagyközönség számára.

A Hotel InterContinental 800 fős nagyterme az elmúlt évben zsúfolásig megtelt a műfaj szakmabelijeivel és szerelmeseivel, ahol a múltidéző est keretében közismert és népszerű dallamokból összeállított műsorok hangzottak el. E hagyományteremtő kezdeményezés az elmúlt évek során bebizonyította, hogy habár a bárzongorista szakma mára kissé feledésbe merült, az igazi zsűri, azaz a közönség érdeklődése, szeretete a bárzongoristák felé nem múlt el. Az est keretében fellépő bárzongoristák ugyanis nemcsak igazi zenei tehetségek, de szakmailag is első osztályú, csodálatos muzsikusok.

Mivel a Kempinski Hotel Corvinus és a Hamu és Gyémánt Magazin Kiadó, valamint az Alexandra Könyvesház és a NARA Szalon (Makány Márta) idén együttműködő partnerként vesz részt a gálaest létrejöttében, ennek köszönhetően nemcsak a nosztalgiát, de az eleganciát is élvezhetik mindazok, akik 2006. december 7-én és 8-án este ellátogatnak a Kempinski Hotel Corvinus báltermébe. A gálaest háziasszonya Karafiáth Orsolya lesz.

Az idei gála különlegessége, hogy az elmúlt három év Bárzongorista Versenyeinek szereplői, Farkas Sándor, Táborosi István, Taligás Tibor, Ökrös Ottó, Orosz János, azaz e szakma legjobbjai mutatják majd be tudásukat a nagyközönségnek. Az est első részében örökzöld melódiákból, valamint magyar és nemzetközi slágerekből hallgathatnak majd olyan 10-15 perces összeállításokat a nézők, amelyeket maguk a versenyzők készítettek. Ezt követően a bárzongoristák műsorait Bíró Eszter közreműködésével egy-egy zongorista-dizőz duett, azaz egy-egy múlt századi magyar sláger-összeállítás teszi még különlegesebbé. A fellépő bárzongoristáknak végül egy-egy közismert régi magyar film 6 perces részletéhez kell megfelelő aláfestő muzsikát rögtönözniük. Az est további különlegessége, hogy a fellépés során semmilyen technikai kiegészítőt nem használhatnak a résztvevők, csupán a kétkezi zongorajáték lesz megengedett.

A gálaestet a Filmmúzeum idén is teljes egészében rögzíti és a későbbiekben többször is műsorra tűzi. A rendezvényről idén is komplett hangfelvétel készül, amely 2007-ben dupla CD-n jeleink meg a Narrator Records kiadó gondozásában.

Játsszon a Fidelióval és nyerjen két jegyet a Bárzongorista Gála december 7-ei estjére!

Kérdésünk: Kik voltak a 2005-ös Bárzongorista Verseny győztesei, akik megosztott első helyezést nyertek? (Kérjük, válaszát ne foglalja mondatba!)

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Amerikáig is eljutott a nagy port kavart Billy Elliot-ügy híre

Az egyik legnépszerűbb hollywoodi portál „gaygate”-ről, azaz meleg-botrányról ír az elmaradt előadásokkal kapcsolatban.
Vizuál

Instagramon dokumentálta apja halálát egy fotós

Apja élete utolsó tanítását akarta átadni fiának, akinek teljesen hiányzott addigi életéből - fia pedig így, fotókon keresztül próbálta feldolgozni a tragédiát. A sorozat végül mindkettőjük számára sokkal többet adott.
Tánc

Mesternő, nagybetűvel

Lőrinc Katalin egy személyben aktív táncos, pedagógus és teoretikus. Június 25-én a Müpában mutatkoznak be tanítványai, akik már az ő új oktatási metódusa szerint végeztek a Táncművészeti Egyetemen. Emellett nemrég megjelent, A test mint szöveg című könyvéről is beszélgettünk.
Zenés színház

Gördülő titkárság az Operában

Az Ybl-palota korszerűsítése új kihívások elé állította az Opera művészeti osztályait, a nehézségekből azonban igyekeznek előnyt kovácsolni: az Andrássy úti játszóhely kiesését az új évadban is nagyszabású turnék egész sorával tervezik ellensúlyozni.
Klasszikus

Molto scherzando: Ilyen, ha a karmester szelfibotra cseréli a pálcát

Persze csak a Photoshop segítségével, egy komoly karmester soha nem tenne ilyet!

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ziggy marley

Reggae-láz Veszprémben

Július 11-én egy jamaikai reggae-koncerttel nyitja meg kapuit a VeszprémFest, melynek sztárja a műfaj szuperhőse, Bob Marley ma már szintén veteránnak számító fia, Ziggy Marley lesz. Az énekes először lép fel hazánkban.
Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.
Jazz/World interjú

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World quincy jones

Andreas Varady nem akar iskolába menni

A magyar származású, csodagyerekként felfedezett gitáros a leghíresebb jazzmagazin, a Downbeat címlapján szereplő cikkben mondja el, miért nem akar a legjobb jazziskolákban továbbtanulni.
Jazz/World lukács miklós

Lukács Miklóssal lép fel Charles Lloyd Budapesten

A tervezettől eltérő helyszínen, a RAM Colosseumban lesz a világhírű amerikai jazzszaxofonos, Charles Lloyd és formációja, a Marvels budapesti koncertje július 1-jén.