Jazz/World

Régimódi Bohém-story

2008.04.08. 00:00
Ajánlom
Az "eseményt", mely ezúttal a XVII. Nemzetközi "Bohém" Ragtime & Jazz Fesztivál volt, összhatásában szokás véleményezni. A beszámolókból manapság többnyire az derül ki, hogy milyen volt a rendezés, a közönség, a hangulat, az egyéb körülmények, esetleg a program összeállítása, s legutolsósorban, ami köré szerveződött mindez (mely egyre gyakrabban szinte csak ürügy), vagyis hogy milyen volt a zene.

Talán nem lenne érdektelen az sem, ha most kivételesen ezt a „kevésbé lényegi” elemet állítanánk fókuszba, legalábbis az egyéb összetevők elé helyezve. Ugyanis elsősorban a zene az, mely ilyenkor kimozdíthatja az embert az aktuális lelkiállapotából – még ha meg is kell jelenni hozzá. Egy zenei fesztiválnak ez lenne az értelme (eredetileg). Az egyszerű koncertlátogató talán nem is gondol erre, mert az alapelvárása csupán annyi, hogy kellemesen teljen az idő, azaz jól szórakozzon – ha már személyes jelenlétével tiszteli meg az eseményt.

Tradicionális jazzről lévén szó sokan lehetünk, akik hajlamosak vagyunk előítélettel viszonyulni egy ilyen koncepcióval kiállított rendezvényhez. A rétegműfajnak minősített jazz-zenén belül a ragtime, a dixieland vagy a nagyon korai swinges, klasszikus jazz hívei feltehetően ultra vékony réteget alkothatnak. Ez utóbbival, mint számottevőnek aligha mondható csoporttal nem számolva, csak úgy lehet esélye bárkinek a kellemes szórakozáson felüli zenei élményre, ha egyáltalán nincs semmiféle műfaji kötődése, s "csak" a ZENÉT szereti – régi vagy modern, könnyű vagy komoly stb. minősítések nélkül. Továbbá olyan kultúrtörténeti zavaró körülményekkel sem terheli magát, mely szerint a jazz, afro-amerikai fekete rabszolgák leszármazottainak zenéje, s e műfajnak – jelen fesztivál koncepciója szerint – itt már csak a legdecensebb formái hallhatók: annak az egy-két évtizednyi korszaknak a muzsikái, amikor a jazzben feszülő eredendő lázadást konszolidálták, azaz alaposan elrejtették a műfaj tengerentúli művelői. Amikor a fekete muzsikusok jobbnak látták, ha kompromisszumot kötnek fehér társaikkal, hogy ők is fehéringes, öltönyös, pénzkereső kávéházi zenészek lehessenek. A lelkek mélyén húzódó szomorúság idézőjelbe került, s legfeljebb néhány dalszövegben, vagy a dixielandben is fel-felbukkanó blues által sejthető.

Az eltelt hetven-kilencven év az old timer jazzt is megszépítette, sőt, újraértelmezte – ahogy az lenni szokott. Ma a ragtime nem a jazzre jellemző eredendő szenvedést hivatott kimért méltósággal megjeleníteni, mint azt E. L. Doctorow kitűnő regénye által érzékelhetjük, hanem szinte az ellenkezőjét: a vitalitást. Továbbá ez, s más korabeli jazzirányzat sem az elfojtott lázadást juttatja eszünkbe, hanem az optimista derűt és az ehhez kapcsolódó – kissé régimódi – jólneveltséget. Ha pedig arra gondolunk, hogy milyen rettenetes hiány van ez utóbbi értékekből, máris igazolódik a Bohém Fesztivál tiszteletreméltó jellege és megkérdőjelezhetetlen létjogosultsága.

Az általam hallott kecskeméti koncertekre, pontosabban a fellépő muzsikusokra egyaránt volt jellemző a zenetörténész-kutató alapossága, a letűnt korszakok mentalitásának megidézése és optimista idézőjelbe tétele, valamint a klasszikus iskolázottságra épülő rendkívül precíz interpretáció. (A jazz szertelen szabadsága épp csak néhány pillanatra merészkedett elő; de ez is inkább egy-egy muzsikus oldottságra hajlamos személyiségével magyarázható.)

"A régió legnagyobb jazzfesztiválja: 12 nap alatt 11 városban szól a klasszikus jazz. A különlegességek fesztiválja: a fesztivál filozófiája szerint olyan ragtime- és tradicionális jazzegyüttesek, szólisták lépnek fel, akik a világ legjobbjai közé tartoznak és valamilyen szempontból különlegesek – stílusban, hangszerösszeállításban, repertoárban… És persze mindannyian bohémek! " – olvasható a fesztivál honlapján, ami szinte szóról-szóra helytálló (talán csak az utolsó mondat csap át ártatlan túlzásba).

Viszont az iménti szlogenek mércét is jelentenek – elsősorban a házigazda Bohém Ragtime Jazz Band muzsikusai számára – mert ez nem csupán egy hangzatos PR-fogás, hanem az alaphang, melyet leginkább nekik kell megütni. Ilyen ígéretek mellett a Bohém csapat nem adhatja alább a világszínvonalnál. Nincs mese, zenélni kell; vagyis eleven produkcióval, a "csak itt és most" élményével kell előrukkolni bő két évtizednyi zenekari múlttal a hátuk mögött is. A léc most, tizenhetedszerre sem rezgett, tudniillik a Bohémek nemcsak tudják, de szeretik is ezt a zenét. Ez utóbbi körülmény átjön, hitelesíti a régimódi irányzatot, ezáltal nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a közönség sem valami hangzó-múzeumban érzi magát, hanem lélekben valahol Amerikában, a húszas-harmincas évek körül. A Bohémek talán nem véletlenül visszatérő vendégei a legnagyobb amerikai és európai tradicionális jazzfesztiváloknak. A zenekar hangszeres megoldásai, a témák, az improvizációk csak rutinosak és bombabiztosak, az előadás egésze viszont a szó igazi értelmében is improvizatív; mintha valóban ott és akkor születnének a kompozíciók. Utóbbi hatást erősítette vendégszólistájuk, a tizenkét éves(!) New York-i hegedűs-fenomén, Jonathan Russell jelenléte. Volt, hogy bámulatos, volt, hogy bájos színpadi vagy zenei szituációk oldódtak meg spontán, a zenekar tagjainak nemes értelemben vett "lélek-jelenlétének" köszönhetően.

Sajnos nem volt lehetőségem valamennyi produkció meghallgatására, de amihez még volt szerencsém, egyértelmű méltatást, vagyis inkább élménybeszámolót érdemel. Leginkább az a Finnországból érkezett kvartett, melynek csupán névadója és zenekarvezetője, a fúvós szólista Antti Sarpila finn. Az együttes dobosa egy angol úr, nagybőgőse és zongoristája pedig egy román testvérpár. Klasszikus jazzprodukciójukat a mértékadóan kifinomult elegancia, a humor és a magas szintű mesterségbeli tudás is emlékezetessé tette volna, de mindezt megfejelték olyan merész adaptációkkal is, mint például Chopin Forradalmi etűdjének boogie-változata. Ez talán így, leírva riasztónak tűnhet, de inkább az ellenkezője történt: heves lelkesedés a muzsikusok és a közönség részéről egyaránt. A kvartett zongoristája, Marian Petrescu olyan káprázatos játékkal lepett meg mindenkit, melyhez hasonlót legfeljebb Art Tatum vagy Oscar Peterson reinkarnációjától várhatnánk. A zongorista hasonló ámulatot és hálát váltott ki közönségéből másnap délelőtti szóló-produkciójával is. Esetében a világhírnév elmaradásának egyetlen logikus magyarázata lehet: stílusa, mégoly briliáns hangszertudásának dacára is, "csupán" egy letűnt korszak zenei irányzatát idézi meg – az viszont így, élőben lebilincselő élmény azok számára is, akik sokkal magasabban vélik az igényeiket vagy az ingerküszöbüket.

Kedves epizódok sorát említhetném még a kecskeméti hétvégéről Kontra Zoltán vagy a francia Eric Gemsa szólózongora koncertjeitől kezdve, Gerard Bagot rendkívül ötletes és szellemes washboard-produkcióján át, a thai királyig – aki persze nem személyesen, csak meglepő lírai érzékenységről tanúskodó jazzkompozícióival volt jelen, a Bohém Quartet által. Továbbá méltatás illeti az örökifjú vibrafonos, Tommy Vig és Joe Fritz örökzöldekre épülő közös improvizációit is.

De semmiképp sem mehetünk el szó nélkül a "főbohém", azaz Ittzés Tamás szerepe mellett. Nemcsak azért mert ő az összes Bohém formáció vezetője, vagy mert hegedül, zongorázik, énekel, tizenhetedszer szervezi meg a régió legnagyobb tradicionális jazzfesztiválját (mellesleg polihisztor-gyanús), hanem azért sem, mert mindenütt ott van… Konferál, anekdotázik, viccet mond, ismeretet terjeszt stb.; vagyis abszolút főszereplő, domináns hím, szellemi vezér – kinek mi. Lényeg, hogy szívügye, amit csinál; talán ennyi is példaértékű lenne manapság – s nem csupán a közönség nagyobb hányadát kitevő "boldog családok" nézőpontjából.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Aki eljátszott mindent, amit magyar színművész eljátszhat – 85 éves Törőcsik Mari

1935. november 23-án született Törőcsik Mari Kossuth-nagydíjas, kétszeres Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, aki egy Heves megyei községből, Pélyről indulva vált a hazai színjátszás egyik legnagyobb alakjává.
Klasszikus

Levelei bizonyíthatják Chopin homoszexualitását

Több férfihoz is szerelem fűzte a nagy lengyel zeneszerzőt, Frédéric Chopint. Mindezt olyan levelek bizonyítják, amelyeket eddig szándékosan rejtettek el, fordítottak vagy magyaráztak félre.
Színház

Elhunyt Böröndi Tamás, a Vidám Színpad igazgatója

Az ismert és sokak által szeretett színész, színházigazgató 65 éves volt.
Színház

Otthonában köszöntötte Törőcsik Marit a Nemzeti társulata

A művészek a járványhelyzetben is teljesítették Törőcsik Mari tavalyi kívánságát, mely szerint nem kér mást, csak hogy idén is eljöjjön hozzá az ő drága Nemzetije.
Színház

„Csönd, zokogás, fájdalom” – Böröndi Tamásra emlékezik Bodrogi Gyula

Rövid, versnek is beillő nekrológot közölt kollégájáról a Kossuth-díjas, Nemzet Művésze címmel kitüntetett Bodrogi Gyula. Az éjjel elhunyt Böröndi Tamásra emlékezik,

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World jótékonyság

Gyűjtés indul nehéz helyzetben lévő népzenészek számára

Gyűjtés indul nehéz helyzetben lévő népzenészek megsegítésére; az Összefogás hagyományőrző mesterekért elnevezésű kampány zárásaként december 19-én online jótékonysági gálaestet szervez a Hagyományok Háza.
Jazz/World gyász

Elhunyt Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa

73 éves korában elhunyt Mihály Tamás, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, az Omega basszusgitárosa – tudatta Facebook oldalán a zenekar.
Jazz/World interjú

Sárik Péter: Nekem kell a csend, a séta a Duna-parton

A hazai jazz élet egyik megkerülhetetlen alakja Sárik Péter. Triójával rendszeresen fellép hangversenytermekben, jazzklubokban, zenei fesztiválokon. Ceglédi. Vele is forgatott a Partitúra a ceglédi adásához, csakhogy online, ugyanis Sárik Péterék akkor éppen Frankfurtban koncerteztek. A beszélgetés szombaton látható a Duna tévén, 14.30-kor. A Fidelio.hu-nak pedig további érdekességekről is mesélt.
Jazz/World fonó

Toronymagasan a legjobb világ- és népzene Makovecz Imre tereiben

2012 óta minden év novemberében rendezik meg a Héttorony Fesztivált Makovecz Imre tereiben. A közel kéthetes vándorfesztivál célja, hogy a népzene és világzene legértékesebb produkciói minél több emberhez eljussanak határon innen és túl, valamint hogy a zene és építészet szerves kapcsolatára ráirányítsa a figyelmet.
Jazz/World gyász

Elhunyt Benkő László

77 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt az Omega együttes alapítója, a magyar rockzene meghatározó alakja, Benkő László – közölte Facebook oldalán a zenekar.