Jazz/World

Rekordot döntöttek a budapesti Womexre jelentkezők

2015.04.17. 12:50
Ajánlom
Rekordot jelentő, több mint ezer jelentkezés érkezett az április 10-i határidőig az őszi budapesti World Music Expóra (Womex). Magyarország október 21-től 25-ig a közép-kelet-európai országok közül elsőként rendezi meg a világzene első számú nemzetközi eseményét.

"A világ minden tájáról több mint ezren adtak be pályázatot a Womexre, amelyen mintegy hetven előadó, illetve zenekar léphet fel. Örvendetes, hogy kiemelkedően magas a kelet-közép-európai országokból jelentkezők száma, hiszen a budapesti rendezvény fő célja éppen a térség zenéjének előtérbe helyezése. Magyar zenekarok és énekesek közül mintegy hetven pályázat érkezett" - mondta Weyer Balázs, a Womexet szervező Hangvető Zenei Terjesztő Társulás csapatának tagja, a Womex zsűritagja.

A Művészetek Palotájában (Müpa) a fesztivál három napján öt színpadon naponta három koncertet fognak tartani. Lesz egy nem hivatalos helyszín is, a Duna színpad, amelyen speciálisan a kelet- és közép-európai térségből további kilenc világzenei előadó kap lehetőséget a szereplésre."Tervezünk továbbá tíz-tizenöt magyar előadó számára egy külön showcase-t, amely a Womex megnyitója előtti napon, október 20-án kedden lenne. Erre a Womex legfontosabb vendégeit is el fogjuk hívni" - mondta Weyer Balázs. A budapesti Womex helyszíne a Bálna is, ahol a fesztivál három napján a vásár, a konferenciák, a különböző programok zajlani fognak, és itt lesznek a rádióstúdiók is. Az A38 hajón a Womex idején világzenei tematikájú dj-szettek lesznek.

A Müpában és a Bálnában tartott terepszemlét csütörtökön és pénteken az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) rádiós világzenei műhelyének vezetője. Johannes Theurer elmondta, hogy az EBU a hagyományoknak megfelelően a Womex megnyitóját közvetíti élőben, ez idén október 21-én, szerdán lesz a Művészetek Palotájában. A közvetítés elérhető lesz az EBU internetes oldaláról, a Magyar Televízió felvételeivel.

"Most elsősorban azért jöttem Budapestre, hogy a technikai előkészítésről egyeztessek az itteni szakemberekkel, ahogy azt minden évben megteszem az aktuális rendező országnál. Még nagyon sok idő van hátra októberig, de elmondhatom, hogy nagyon hozzáértő kollégákkal találkoztam, úgy gondolom, minden simán fog menni" - fogalmazott. A Womex-szel hagyományosan egy időben rendezik meg európai világzenei rádiós találkozót (EBU World Music Workshop). A német rádiós szakember kitért arra, hogy a közszolgálati rádiók Európa-szerte évről-évre nagy figyelemmel kísérik a Womex eseményeit, és ugyanez érvényes a fesztiválok promótereire, szervezőire, akik a vásár szakmai közönségét alkotják. "A fesztivál helyszínén komoly infrastruktúrára van szükség, például kiemelt figyelmet fordítunk a koncertek technikai minőségére. Ez nem jelent semmi extrát, de van egy szint, amelynek meg kell felelni. Tavaly Spanyolországban, Santiago de Compostelában akadtak problémák, sokszor improvizálnunk kellett".

Johannes Theurer kezdeményezésére jött létre 1991-ben a világzenei toplista. A World Music Charts Europe-on (WMCE) az elmúlt időszakban számos magyar előadó szerepelt kiemelkedően, közülük Lajkó Félix Mező című citerás lemeze 2013 augusztusában, a Söndörgő Tamburocket - Hungarian Fireworks című albuma tavaly októberében vezette is a toplistát. "Huszonöt ország 47 rádiós producere közösen állítja össze hónapról hónapra a listát. Az elmúlt időszakban bekövetkezett magyar sikereket elsősorban hozzáállásbeli változással magyarázom: az előadók sokkal kísérletezőbb kedvűek, mint régebben és a felvételek minősége is nagyon sokat javult, nem elsősorban technikai értelemben, inkább azt mondanám, az atmoszféra lett más. Sokkal több kezdeményezést látok manapság a magyar világzene szereplői és az azt támogató közeg részéről, ezáltal külföldről is nagyobb figyelem irányul az itteni színtérre. Budapest elsősorban ezért kaphatta meg a Womex rendezését, meg persze a múltbeli sikerekért is, amelyek például a Muzsikás együtteshez, Sebestyén Mártához fűződtek" - mondta Johannes Theurer. A Womex öttagú showcase zsűrije - Olivier Delsalle (Franciaország, Marta Dobosz (Lengyelország), Lelkes András (Magyarország), Jerome Williams (Hollandia) és Minna Zhou (Egyesült Államok) - várhatóan egyhónapos munkával dolgozza fel a beérkezett pályázatokat, és dönt a mintegy hetven fellépő kilétéről.

A Womex egyszerre vásár, világzenei fesztivál, konferencia, zenei dokumentumfilmek fesztiválja és díjkiosztó ünnepség. Esemény a műfaj ünneplésére, új tehetségek befutására, üzletkötésre, ismerkedésre a szakma nagyjaival, koncertek és fesztiválok programjának lekötésére. Mintegy 270 standon állítanak ki, részt vesznek lemezkiadók, fesztiválok és koncerthelyszínek képviselői, ügynökségek, menedzserirodák, nemzeti zenei exportirodák, rádiósok, tévések, filmesek, hangszerkészítők a világ minden tájáról - összesen mintegy 3000 nemzetközi vendég. A vásár várhatóan 12 ezer itt töltött vendégéjszakát jelent Budapestnek.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Én vagyok az igazmondó a zenekarban

Konrád Györgynek kilencvennégy évesen már nem kell kertelnie. Örökifjú, máig kezébe fogja a brácsát, a hegedűt, és olyan egyszerűséggel beszél a zenéről, hogy öröm hallgatni. A zene mellett egy másik szenvedélye is megmaradt egy életen át, a sport. Mellesleg a hosszú élet titkát is elárulta.
Tánc

Elmaradó előadások az Experidance Társulatnál (FRISSÍTETT CIKK)

A Román Sándor vezette társulat közleménye szerint a repertoár bemutatása csak időszakosan szünetel, amelynek oka nyolc táncművész távozása. (CIKKÜNK FRISSÜLT.)
Vizuál

Modern rabszolgák, akiket a félelem tart fogva

Maris modern rabszolgaként él napjaink Budapestjén egy családnál, ahol megalázzák, és fizikailag is bántalmazzák. Tuza-Ritter Bernadett másfél évig követte kamerájával az 52 éves asszony mindennapjait, hogy bemutassa, hogyan lehet valakit tíz évig fogva tartani rácsok helyett rettegéssel. 
Színház

„Mindent elölről kell mindig kezdeni” – Fodor Tamás a Kult50-ben

Fodor Tamás, a Stúdió K alapítója A vihar és A székek című előadásban nyújtott alakításáért került be a Fidelio Kult50 című kiadványába. Videónkban a független színház mibenlétéről is beszélt nekünk.
Tánc

Cáfolja a megszűnésről szóló hírt az Experidance

A társulat ma adott ki sajtónyilatkozatot, melyben „egyértelműen és határozottan visszautasítják” azt a hírt, mely szerint feloszlanának.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World müpa

Női energiáktól pezseg a Jazztavasz

A május 3. és 5. között zajló Jazztavaszon idén három hölgy közvetíti a jazz iránti szenvedélyt – ezúttal basszusgitáron, szaxofonon, illetve énekhanggal.
Jazz/World ajánló

Budapesten játszik John McLaughlin, a gitárlegenda

John McLaughlin, olyan zenészóriásokkal játszott együtt, mint Miles Davis, Jimi Hendrix, vagy Jaco Pastorius, az ő nevéhez fűződik az első jazz-rock album, és a szimfonikus zene, a jazz és az indiai zene legelső fúziója. Ezúttal a The 4th Dimension nevű zenekarával lép fel április 20-án.
Jazz/World ajánló

Szerelmes Chagall – Horgas Eszter és Bálint András estje

A mester életútját követve orosz, zsidó, francia és amerikai klasszikus és jazz zeneművekből válogatott bravúros feldolgozásokat hallhat a közönség május 25-én az Urániában.
Jazz/World hír

A spanyol királyi család is elismerően nyilatkozott a Snétberger-módszerről

A Nemzetközi Roma Napon, április 8-án vette át a Spanyol Roma Kulturális Intézet díját (Nuevos Creadores) Snétberger Ferenc a Spanyol Nemzeti Múzeumban, a Pradóban, ahol a királyi család tagjai is gratuláltak a Felsőörsön zajló tehetséggondozáshoz.
Jazz/World interjú

„Ha valaki nem őszinte, az a jazzben erősen kiütközik” - Interjú Oláh Krisztiánnal

A zongorista Oláh Krisztián mindössze 23 éves, de már nyolc éve profi zenészként működik. Azt meséli, most jött el az a pillanat, amikortól kezdve tudatos szeretne lenni a mindennapokban és a zenekarvezetésben egyaránt.