Jazz/World

Révész Richárd elhozza a latin érzést szombatra

2015.06.23. 16:13
Ajánlom
A Révész Richárd Latin Trió a Budapest Jazz Clubban pezsdíti meg a szombat estét június 27-én.

Révész Richárd hazánk egyik első számú latin jazz zongoristája, eddig is nagy sikert aratott latin stílusú Escucha Mi Ritmo, Menu 890 és Nuestro Ritmo című lemezeivel. Műsorukban igazi vérpezsdítő, virtuóz latin jazz dalok szerepelnek. A Budapest Jazz Clubban Fónay Tiborral és Czibere Józseffel lépnek színpadra.


1971-ben született Budapesten, 5 éves korában kezdett zongorázni. Édesanyja azt szerette volna, hogy klarinétozzon, de egészségügyi problémák miatt nem javasolták neki. Ezután jött az orgonaművészet mint cél, tehát Váradi Klárinál kezdett zongorázni, először kartonpapírra rajzolt klaviatúrán. Tíz évig tanult klasszikus zongorát. Már unta a kötött dolgokat és nagyapja rátalált a Sellei János által vezetett zeneiskolára és beíratta. Ott kezdett a könnyűzenével foglalkozni 1986-ban.

14 éves korától kezdett vendéglátózni esküvőkön, rendezvényeken. Ebben az időszakban elhunyt egy idősebb zenész, és a zeneiskolában utána maradt egy rakás kotta, amit felvásárolt, hisz abban az időben majdnem lehetetlen volt kottához jutni. Megtanulta az összeset a nappalijukban édesanyja és nagyanyja tanácsait követve. Évek során egyre nőtt a repertoár és 18 éves korára már 12-14 órát tudott játszani ismétlés nélkül. Már ekkor beleszeret a latin zenébe, egy taksonyi diszkóban, ahol a DJ megmutatta neki ezt a fajta zenét.

Jött a midikorszak a középiskolában (ahol egyébként nem volt jó tanuló). Már akkor a Zeneakadémia jazz tanszakára akart járni. Elment dolgozni, járt klasszikus zenét tanulni és haknizott.

1988. február 28-án délután 5 órakor kapta első hangszerét, egy Yamaha zongorát, amit hat évig használt. MIDI-ben csinált zenei alapokat. A kilencvenes években két évig hajózott, tapasztalatot gyűjtött. A hajón a személyzet latin volt, ami tovább erősítette a latin zene iránti elkötelezettségét. Ausztriában is játszott.

1997-től a Zeneakadémia jazz tanszakra másodikra sikerült a felvételije Binder Károly hathatós segédletével, aki meggyőzte a felvételiztetőket, hogy aki vendéglátózott az még attól lehet jó ember. Sokféle zenével megismerkedik, de a latin maradt az örök szerelem.

A Zeneakadémián leépítette a vendéglátózást, más emberek, más zenék, más környezet. Játszott mindenféle zenekarokban, Urbán Orsival, kísért többeket, négy-öt zenekarnak mindig tagja volt. Többek között játszott a Budapest Jazz Orchestrával, a Fiestával, Pflum Orsival, Kolindával, V-tech-hel, Gerendás Péterrel.

2001-ben befejezi a Jazzkonzit, és minden ment tovább, játszik mindenfelé, többek között a TNT-vel is. Zenetanítást vállal, Zongorakísérő Berki Tamásnál. 2001-2003-ig játszik a Budapest Jazz Orchestrával. 2003-tól Pege Aladárral zenél Megalakult az Avocaldo zenekar (Micheler Myrtill vezetésével), akikhez csatlakozott, és az együttes feloszlásáig velük volt.

2006-ban a NOX-szal játszik, turnézik. Tagja a Latin Combo, a Myrtill Jazz, A Ricardo Salsa Club, a Révész latin jazz Quartett formációknak. Zongoratanárként a Budapesti Erkel Ferenc Zeneiskola Jazz Tanszakán és Gödöllőn, a F. Chopin zeneiskolában tanít. Közremûködik a Last Five Years című amerikai musicalben Malek Andreával és Kamarás Ivánnal.  Még ez évben Őexc. José Luis Martinez Hernández, Mexico budapesti nagykövete kitüntette a latin-amerikai kultúra népszerűsítése érdekében kifejtett tevékenységéért. Saját lemeze 2007-ben jelent meg Escucha Mi Ritmo címmel melyet a Ricardo Salsa Clubbal készített. (forrás: www.zene.hu)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Igazi Angyal volt” – Emlékezések Kurtág Mártára

Fischer Iván és Keller András a Slipped Disc hasábjain búcsúztak a múlt héten elhunyt zongoraművésznőtől, Kurtág György alkotótársától.
Vizuál

Rekordok dőltek a Virág Judit Galéria árverésén

Kádár Béla Concertina című festménye 110, valamint Schönberger Armand Abszintivók című festménye 85 millió forintos eladási árával életműrekordot döntött a Virág Judit Galéria őszi árverésén.
Klasszikus

Ilyen érzés volt egyetlen európaiként hallgatni a Concerto Budapest koncertjét Kínában

Szürreális és tanulságos élmény volt, de emlékezetes volt az este Fucsouban a zenekar azon tagjai számára is, akik a koncert előtt egy vörös szőnyegen sétáltak Jackie Chan-nel.
Klasszikus

Hangverseny Kocsis Zoltán emlékére

Maurice Ravel, Frédéric Chopin és Kovács Zoltán egy-egy művével emlékeznek Kocsis Zoltán zongoraművészre, karmesterre és zeneszerzőre halála évfordulóján a Nemzeti Filharmonikusok.
Klasszikus

Íme a februári Beethoven-maraton teljes programja!

Forradalmi, látnoki, zseni – a klasszikus zene örök csillagát, Ludwig van Beethovent ünneplik a Müpa, a BFZ és a magyar zenei élet legmeghatározóbb muzsikusai 2020. február 2-án, a zeneszerző születésének 250. évfordulóján. Az igazi fanatikusok 11 órán át hallgathatják a zeneszerző-óriás műveit.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Világklasszisok a Fonóban

Dresch Mihály két koncertet is ad a közeljövőben a Dresch-trilógia folytatásaként, novemberben pedig a görög lírajátékos, Sokratis Sinopoulos kvartettje lép fel Lukács Miklóssal karöltve.
Jazz/World magazin

Tudtad? Joni Mitchell fest is, és most könyvben adják ki műveit

Az irodalmi mélységű dalszövegek szerzője, a jellegzetes, erős hang, a sokszínű gitárjátékos, az egyik legegyedibb dalszerző-énekes. Ez mind elmondható Joni Mitchellről, és még valami: a kifinomult képzőművész.
Jazz/World kritika

Zene össznépi felejtés ellen – Megjelent a Bujdosó Trió új lemeze

Még a betlehemes egyházzenei témából is avantgárd jazz lesz a Bujdosó Trió új albumán, a National Amnesia Institute címűn. Meghallgattuk a lemezt, és a zenekarvezetőt is megkérdeztük arról, mi járt a fejében, miközben ezeket a zenéket írta.
Jazz/World Partitúra

Tolcsvay Béla: „Az élet oldalán állok”

Országjáró kulturális tévésorozatunk, a Partitúra legutóbbi adásában a Velencei-tó környékére látogatott el. A műsor vendége volt a közelben élő Tolcsvay Béla is, akivel a kápolnásnyéki Halász-kastélyban forgatott a stáb. Interjú.
Jazz/World magazin

Szerenáddal fogadta új karmesterét a legkedvesebb dán bigband

Azt mindig is tudtuk, hogy a rézfúvósoknak van humora, de ilyen megható reptéri találkozást utoljára az Igazából szerelem című filmben láttunk.