Jazz/World

Rhoda Scott és Varnus Xavér országos turnéra indul

2011.03.31. 11:30
Ajánlom
Miután egy csapásra elkelt minden jegy Rhoda Scott és Varnus Xaver első hangversenyére, „Az orgonák csatájából” országos turné kerekedett.

Miskolcon, Debrecenben, Szombathelyen, majd április 10-én a Papp László Budapest Sportarénában zajlik a két híres orgonista duóturnéja, amelynek első állomására a Dohány utcai Zsinagógában már minden jegy elkelt. Az orgonák csatája elnevezés onnan ered, hogy eredetileg a londoni Temple Church-ben 1684-ben a kor két legnevesebb orgonaépítője, Renatus Harris és Bernhard Smith egyidőben építettek két orgonát a templom két végébe, majd leszerződtették a leghíresebb orgonistákat a négy esztendeig tartó művészi párbajhoz, amelynek végén az egyik hangszert lebontották és elszállították, míg a másik ottmaradt. (A történeti hűség kedvéért: a mérkőzést Smith nyerte.)

„Természetesen nem valódi csatára hívtam ki Rhoda Scott-ot, hiszen saját műfajában, a Hammond-orgona világában ez a csodálatos művésznő verhetetlen, mint ahogy Bach orgonazenéje - amelyet én szólaltatok majd meg - pedig vitathatatlanul Isten hangja. Nem egymás ellen játszunk tehát, hanem két nagy korszak legnemesebb hagyományaival fogunk össze, hogy megmutassuk a világnak mindazt a gazdagságot, amely az orgonazenében rejtezik" - nyilatkozta a világhírű magyar muzsikus.

Rhoda Scott egy metodista tiszteletes lányaként New Jersey-ben született 1938-ban, 1967 óta Párizsban él. Hétéves korában ült először a Hammond orgonához, és ösztönös tisztelettel levetette a cipőjét, mielőtt a hangszer pedál-billentyűihez hozzáért. Azóta hívják őt a „mezítlábas orgonistának". Varnus Xaver hét esztendős  volt, amikor először hallotta Rhoda Scott-ot. Az orgonista akkoriban olyan népszerű volt, hogy még Hofi Géza is parodizálta. Scott és Varnus két évtizeddel később egy televíziós műsor felvételén barátkozott össze. Miután Varnus Xavér 2007-ben elkészítette From Ravel to Vangelis című albumát, amely platina-lemez lett, a nyilvánosság előtt is meghívta Scottot duózni.

A turnén Bach d-moll toccata és fúgájától kezdődően Beethoven Holdfény-szonátáján át Ravel Bolerójáig válogatnak a zenetörténet gyöngyszemeiből, és felcsendülnek olyan újabb keletű örökzöldek is, mint az Operaház fantomja és Vangelis 1492 című műve is.

Az orgonák csatája

Rhoda Scott és Varnus Xavér

Április 5. 19:00
Budapest, Dohány utcai Zsinagóga

Április 6, 18:00
Miskolc, Evangélikus Nagytemplom

Április 7, 18:00
Debrecen, Református Nagytemplom

Április 9, 18:00
Szombathely, Aréna Savaria

Április 10, 16:00
Budapest, Papp László Sportaréna

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Könyv

Krimi határok nélkül – regénypályázatot hirdetett a Prae Kiadó

A Prae Kiadó ismét felhívást fogalmaz meg magas színvonalú krimik, kizárólag regények írására. A kiadó által gondozott Krimi Ma sorozat célja a hazai, szépirodalmi igénnyel megírt krimi kínálatának bővítése, az iránta való érdeklődés élénkítése. A pályázat nyílt.
Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World magazin

Ács Dominika: „A légzés nemcsak technika, hanem tükör is egyben”

Ács Dominika Junior Prima díjas fuvolaművész július 9-én a Benczúr Kertben mutatja be a közönségnek legújabb, BREATHING című albumát. Az előadóval – aki egyben a felcsendülő dalok szerzője is – a közelgő koncert kapcsán beszélgettünk.
Jazz/World ajánló

Tóth Vera: „Biztos vagyok benne, hogy a közönség imádni fogja!”

Egyedülálló zenei élménnyel várja rajongóit Tóth Vera július 4-én a Várkert Bazár varázslatos szabadtéri színpadán. A Summer Night Budapest című esten Vera ikonikus, soulos hangzásvilága kilenctagú zenekara kíséretében szólal meg az Öntőház udvar csillagfényes égboltja alatt.
Jazz/World interjú

„Hatalmas felelősség, hogy sok embernek én mutathatom be a cimbalmot” – beszélgetés Horváth Áron cimbalomművésszel

Japánból Hollandiába menet értük utol a keresett művészt, aki otthon van a klasszikus zene és a jazz terén is. Horváth Áron az MVM Zrt. jóvoltából Junior Prima díjat vehetett át magyar zeneművészet kategóriában.
Jazz/World interjú

„A basszusgitár ősi ereje mindenkit megbabonáz” – beszélgetés Kéri Sámuel jazz-basszusgitárművésszel

Hosszú évekig zongorázott, aztán beleszeretett a basszusgitárba. Hazai tanulmányai után felvették a bostoni Berklee College of Musicra. Kéri Sámuel ma már az egyik legígéretesebb hazai jazz-basszusgitáros, aki a napokban Junior Prima díjat kapott magyar zeneművészet kategóriában.
Jazz/World ajánló

Balatonfüred újra a gitárzene nemzetközi centruma lesz

A 19. Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivál rangos hazai és külföldi művészek fellépéseivel, nyilvános mesterkurzusokkal és szakmai programokkal várja a közönséget június 22. és 28 között.