Roby Lakatos

- Hogyan kerültél kapcsolatba Indiával, az indiai kultúrával?

- Sokfelé jártam a világban, de India eddig valahogyan kimaradt. Nem ismertem az indiai zenét. Egy olaszországi fesztiválon találkoztam Dr L. Subramaniammal, a legnagyobb indiai hegedűművésszel, aki harminc évig játszott együtt Ravi Shankarral és elsőként játszott Yehudi Menuhinnal. Meghívott egy turnéra a zenekarával és a családjával, így nem kellett külön megharcolnom az indiai közönség kegyeiért. A felesége amúgy énekesnő és zeneszerző, több mint ezer Bollywood filmhez írt zenét. Az együttesem cimbalmosával, Lisztes Jenővel mentünk, lemezfelvétel is készült a koncertekről. A közönség imádta a cimbalmot, sikerült jól átvennünk az indiai zenét, ők is átvették a mi zenénket, amiből kialakult egy érdekes zenei párbeszéd. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy megkaptam a Lakshminarayana International Awardot, amit évente nemzetközi művészeknek adnak. Elsőként Yehudi Menuhin kapta meg, a díjazottak között van például Al Jarreau is.

Roby Lakatos a díjjal

- Yehudi Menuhin fontos szerepet játszott a zenei pályafutásod alakulásában.

- A mentorom volt, végső soron neki köszönhetem a karrieremet. Sokáig játszottam a brüsszeli Les Ateliers de la Grand Ile nevű étteremben, ahová sok művész, muzsikus járt. Stéphane Grappelli révén jött el Menuhin, akit nagyon érdekelt minden fajta zene, ember, kultúra. Egyszer azt mondta nekem: "A világ minden részén ismernek téged muzsikus berkekben, de a nagyközönség még nem ismer." Két nagyszabású koncertet szervezett nekem az akkor nemrég épült Európai Parlamentben Brüsszelben, amit ő vezényelt, és ő mutatott be a közönségnek. A belga királyi család is részt vett a koncerten. Akkora siker volt, hogy utána egyik szerződést kaptam a másik után a Columbia Artists Managementtől, a Deutsche Gramophontól. Subramaniam is jó barátságban volt a Maestróval. Éppen most zajlik a szervezése egy nagy koncertnek, ugyanis jövőre lesz Menuhin születésének a centenáriuma. Berlinben, Zürichben, Londonban is turnézunk majd vele.

- Változatlanul Brüsszelben van a székhelyed, ott élsz a családoddal?

- Ingázom Brüsszel és Budapest között, mert a gyerekeim itthon élnek. Nemrég Lengyelországban is volt három koncertem, felvettem egy tangó lemezt a világ egyik legjobb tangózenekarával, a Tangata Quintettel és a Varsói Filharmonikusokkal. Jelenleg a Djangofollies fesztiválon három koncertet játszom Brüsszelben Biréli Lagrene-nel.

- Tavaly önéletrajzi könyved jelent meg Magyarországon. Mi volt a célod vele: az unortodox gipsy fusion népszerűsítése, netán az, hogy többet tudjanak meg a gyökereidről?

- Nagyon jó sztorik szerepelnek a könyvben a zenekaromról, az életemről, a zenémről. Magyarországon nem ismerik igazán az unortodox gipsy fusiont. A barátaim is mondták, hogy idehaza nem igazán van kereslet a jó zenére. Úgy gondoltam, meg kell ismertetni az emberekkel, igényesebbé kell tenni őket. A fiatal zenészek, az új generáció szerencsére már követi ezt az irányt.

- Miben határoznád meg a klasszikus, a cigány és a jazz zene ötvözetéből kialakított "Lakatoszene" sajátosságait?

- Már huszonöt évvel ezelőtt másképpen játszottam, mint az elődeim. Azzal kezdtem, hogy megváltoztattam a hangszereket az együttesben, betettem a zongorát, a szólógitárt, kivettem a klarinétot, a csellót. Hozzányúltam Django Reinhardthoz, a Stéphane Grappelli-stílushoz. Kevertem az európai, a francia gipsy jazzt balkán, román, orosz elemekkel. Amit nagyon lassan játszottak régen, azt én gyorsan, ritmikusan játszottam, vagy éppen fordítva. Így alakult ki egy érdekes stílus. Mindig jönnek újabb és újabb hatások, ötletek, legutóbb az indiai zene.

- A brüsszeli Les Ateliers de la Grand Ile mintájára, ahol tizenöt évig rendszeresen zenéltél, itthon nincs kialakult, állandó fellépő helyed.

- Gondolkodtam azon, hogy ki kellene találni valamit ez ügyben, de a sok utazás mellett nehezen kivitelezhető. Éves szinten száz-százhúsz koncertem van, amibe mindig belefér egy ázsiai turné, jövőre Japánban és Kínában turnézom majd. A rákövetkező évben Amerikában, Ausztráliában, emellett kisebb koncertek is vannak Európában.

- A híres felmenőid mennyire inspiráltak a hegedülésben?

- Kiváló hegedűtanárokhoz jártam. Nagyon sokat tanultam az öreg Járóka Sándortól, akinek széleskörű jártassága volt a zenében. Elsőként ő indított el afelé, hogy mindenféle stílust kipróbáljak. Tizenkét éves koromban már jazzt játszottam. A hét évvel idősebb bátyám, Tony is hozzájárult ehhez. Állandóan szaxofonozott a másik szobában, akaratlanul is jazzt hallgattam. Kezdetben ő is hegedülni tanult, de a szaxofon volt az élete vágya.

- Terveztek közös koncertet a közeljövőben?

- Utoljára novemberben játszottunk együtt Malajziában, a Kuala Lumpur-i Jazz Fesztiválon.

- Mennyire vagy jelen a hazai zenei világban?

- Eléggé. Nyolc- tíz éves folyamat eredménye, hogy idehaza is vannak nagyobb koncertjeim. Tomboló siker volt legutóbb a Müpa-beli közös koncertünk Lajkó Félix-szel. Örülök annak, hogy zenei nagykövetnek tartanak. Hiába élek harminc éve Belgiumban, bárhová megyek, azt írják ki, hogy Roby Lakatos, a magyar hegedűs.