Jazz/World

Rögtönzött kompozíciók

2009.01.16. 00:00
Ajánlom
Legkevesebb húsz, nemzetközi szinten is kiválónak minősíthető magyar jazz-zongoristát sorolhatnánk fel, különösebb agyalás nélkül – s további húszat, akik ”csak” jók. Ezekkel a számokkal nem tudni hányadik helyezettek lennénk a világon a népességarányos jazz-zongoristák számát illetően, de gyanítható, hogy valahol nagyon elöl. Mégis alig akad kettő-három közülük, akik egészestés szólózongora-koncertre vállalkoznának (vagy képesek lennének). Talán ehhez többre van szükség, mint a kiváló hangszeres képesség? Binder Károly szólómunkáinak bizonysága szerint ez nagyon valószínű…

Binder Károly

Január 9-én, a délutáni Jazz Showcase-koncertek után, az esti külön főprogramban volt alkalmunk erről újfent meggyőződni; ekkor ült ugyanis a zongorák közé a tanszékvezető egyetemi tanár, lemezkiadó, zeneszerző, zongoraművész, Binder Károly. A ”zongorák közé” nem elírás, ugyanis a színpadon két, egymással szembefordított hangversenyzongora látványa fogadta az érkező közönséget. A magyarázat egyszerű: a Müpában van két jó minőségű hangszer, melyek közül az egyiket némiképp preparálni is lehetett a koncert előtt.

Tudniillik Binder Károly sok éve él ezzel a lehetőséggel is (vagyis régen túl van a kísérleti fázison), de hallani (eddig) jobbára csak rekord számú lemezfelvételeinek némelyikén volt alkalmunk. A koncert előtti felkonferálásból azt is megtudhattuk, hogy a művész leginkább improvizálni fog. Ez utóbbi bejelentés nem okozott különösebb meglepetést azoknak, akik hosszabb ideje figyelemmel kísérik Binder zenéjét. Akik pedig először szembesültek az improvizáció, mint egészestés koncertprogram tényével – s ez nem lehetett annyira ritka azokra nézve, akik csakis a kellőképpen reprezentatív Müpában hajlandóak élő zenét hallgatni –, talán valamelyest meglepődhettek. Létezik ugyanis némi előítélet az improvizatív zenét illetően, mely szerint az bizonyosan kissé lila…

Az előítélet cáfolata azonban hamarosan nyilvánvalóvá vált, ahogy elkezdődött a koncert. Remélhetőleg mindenki számára világossá vált az is, hogy a műfaji sztereotípiákat, illetve elvárásokat jobb lesz gyorsan félretenni ezen az estén; mert ami itt szól, az már régen nem jazz-zongorázás, nem pózoktól terhes, artisztikus interpretáció, és nem valami ultramodern atonális blöff. Egyszerűen ”csak” zene, sok-sok dallammal, ritmussal, játékos ötlettel, motívummal, érzelmi és érzéki töltéssel. Mindez adekvát időegységek keretein belül, zenei struktúrákba rendezve, bevezetőkkel, alapos középrészi feldolgozásokkal, idézetekkel, és éppen megfelelő pillanatban visszatérő témával, reprízzel. Az előbb sorolt tiszta megoldásokat viszont eddig, nagy mesterek jól átgondolt, előre megírt darabjaiban tapasztalhattuk; főleg klasszikus, legalábbis komolyzenei, esetleg alaposan meghangszerelt jazz-zenei területeken.

Az improvizatív zene, emlékeink szerint kissé hektikus, olykor parttalan, gyakran bizonytalankodó, keresgélő hatású. Ezzel szemben, ”improvizációk” címszó alatt olyan egységes, karakteres és kerek kompozíciókat kaptunk, melyek gyakorlatilag az ellentétét is jelenthetnék a beharangozott programnak. A nyolc-tíz zenedarab nem sugallt semmiféle különállást; sem a múlttól, sem az emberektől, sem a világtól. Pedig alkotójuk többnyire egyedül van, koncentráltan, lélekjelenléttel kommunikáló ”magányos hős”, aki akár különc is lehetne. Viszont egyáltalán nem mondhatjuk különcnek azt a muzsikust, akinek zenéjét átjárja a múlt és a jelen, mely zenéből egyértelműen átsejlik, hogy alkotója pontosan tisztában van közlendőjének tartalmával, s aki nem titkolja szellemi rokonai, Bartók Béla, Keith Jarrett nyilvánvaló hatását sem.

Végezetül muszáj néhány szóval kitérni magára az előadásra is. Az ugyanis a közönségnek szólt – ami manapság nem annyira egyértelmű minden muzsikus részéről. Lehet, hogy ehhez olyan fokú magabiztosság kell, amit ezen az estén Binder Károlytól tapasztalhattunk? Erre más magyarázat nem lehet, mint a tudatosan felépített, kiérlelt és letisztult értékrend és szakmai biztonság. Valószínűleg csak ilyesmivel felvértezve lehet képes valaki arra, hogy egyedül, egyféle hangszerrel tartalmat és értelmet adjon egy egészestés koncertnek. Az előadást persze színesítette a preparált zongora elvarázsolt – marimbára, fadobra, cimbalomra és sok másra is hasonlító – hangja, a gyakran csillogó virtuozitás, az egyszerre megszólaltatott két zongora – látványnak sem utolsó – hatása, de ami itt igazán különleges volt, az szinte triviális. Binder Károly szólózongora-koncertje az időtlen muzikalitás jelentőségét emelte ki, meglepően dallamos, ritmusos előadásával. Biztosan voltak olyanok, akinek ez a zene szinte már konzervatívnak számított, persze olyanok is, akiknek az ilyesmi túlságosan modern, de abban valószínűleg minden jelenlévővel egyetérthetünk, hogy ennyire érzéki zongorázás nagyon ritkán hallható – bárkitől is.

(2009. január 9. Művészetek Palotája, Fesztivál Színház (Budapest) – Binder Károly szólózongora-estje)

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Péterfy Gergely: A Dunakanyarban van valami grandiózus

A Partitúra harmadik szériájának következő adása, most szombaton, szeptember 19-én 14.30-tól Visegrádon és környékén kalandozik a Duna tévén. A műsorvezetők, Miklósa Erika operaénekes és Batta András zenetudós – többek között – a Péterfy-családnál is vendégségben jártak. Péterfy László Kossuth-díjas szobrászművésznél, és lányánál, Péterfy Bori színész-énekesnél. Bori testvére, Péterfy Gergely író azonban a nyári forgatás idején épp külföldön volt, így kimaradt a Partitúrából, de a Fidelio.hu most pótolta a beszélgetést.
Klasszikus

Bretz Gábor: Nem lehet megunni a Kékszakállút

Szeptember 26-án Bartók Béla műveiből ad koncertet a Concerto Budapest. A műsorban egyetlen operája, A kékszakállú herceg vára is elhangzik. Vörös Szilvia énekli Juditot, a várurat pedig Bretz Gábor. A basszusénekest telefonon értük el, hogy az operáról kérdezzük.
Könyv

Patti Smith Kosztolányit olvas a teája mellé

Az amerikai költő/énekes nem most ismerkedik a magyar irodalommal: korábban egy Krasznahorkai kötettel töltötte az éjszakáját.
Zenés színház

Létkérdés az opera – Interjú Almási-Tóth Andrással

A kortárs amerikai darab, Jake Heggie Ments meg, Uram! (Dead Man Walking) című alkotásának magyarországi bemutatójára szeptemberben kerül sor. A színpadra állítás koncepciójáról Almási-Tóth András rendezőt kérdeztük.
Vizuál

Nyolc filmet nézhetünk meg premier előtt a X. Mozinet Filmnapokon

Október 22. és 25. között rendezik meg a X. Mozinet Filmnapokat a budapesti Puskin moziban és 14 további magyar városban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World hír

Íme a járványhelyzet-kompatibilis szórakoztatás: indul a Raktárkoncert-sorozat

Zenei legendák, fesztiválzenekarok és a mulatós zene képviselői is feltűnnek a szeptember 21-től kezdődő sorozatban, amelyet a könnyűzenei ipar támogatására indítottak el.
Jazz/World lemez

Budapesti koncertjének felvételét adja ki lemezen Keith Jarrett

Keith Jarrett 2016-ban a Müpában lépett fel. Most duplaalbumon jelenik meg a teljes improvizációs szólókoncert az ECM kiadónál.
Jazz/World ajánló

Szerdán indul a Fonó születésnapi sorozata

A nyári szabadtéri Teraszkoncertek után az idén 25 éves Fonó egy különleges jubileumi válogatással indítja útjára az évadot. A Fonó25 Folkfőváros szeptember 16-19. között egyfajta mixe a zeneház több kedvelt sorozatának.
Jazz/World guessous mesi

Premier: Guessous Mesi a gyermeki énünkről mesél új dalában

Az egzotikus, népi hangzásvilágáról ismert Guessous Mesi, Junior Príma Díjas énekesnő új dallal és videoklippel jelentkezik szeptember 12-én a Fidelio felületén. "Lüktet a lét" című új dala az anyává válás izgalmas és egyben ismeretlen terepe mellett, a saját belső gyermeki énünk megélését dolgozza fel.
Jazz/World lapszemle

Neves szaklap méltatja a Budapest Music Centert

Hosszú cikkben mutatja be a Budapest Music Centert az egyik legolvasottabb jazz-szaklap, az All About Jazz. Nemcsak magáról az intézményről, hanem a körülötte lévő művészi csoportról és az általuk készített hanglemezekről is szó van az írásban.