Jazz/World

Roma örömzene az Akváriumban

2012.05.24. 12:01
Ajánlom
A Parno Graszt és a Vojasa húzza a talpalávalót május 26-án az Erzsébet téri klubban.

A Parno Graszt zenekar idén már megjárta Prágát és Pozsonyt, többször is ellátogattak Franciaországba, hogy jól elhúzzák a közönségnek a talpalávalót és megmutassák, mi fán terem az igazi cigány virtus. A Paszabról származó együttes az autentikus cigányzene egyik legnevesebb hazai képviselője, dalaik nagy részét maguk gyűjtötték Szabolcs-szatmárban. 2011 májusában látott napvilágot negyedik albumuk, Reggelig mulatok címmel. A lemez új számainak nagy része a túláradóan boldog optimizmusról, életörömről, gondtalan mulatásról, táncról szól. A zenekarvezető Oláh József saját szerzeményei személyes élményekből fakadnak - az egyik elmeséli például nemrég született kislányának történetét, vagy egy másik a máriapócsi híres Mária-kegyhelyen tett fogadalmukról mesél.

Az est folyamán a Vojasa zenekar is fellép, aki egy teljesen új színfolt a cigányzene palettáján. Az ismert zenészekből álló zenekar még szinte csak most kelt ki a tojásból, hiszen tavaly alakultak. Ám ez nem azt jelenti, hogy kezdőkről van szó, sőt, egy ők egy igazi supergroup. Az együttes tagjai szinte már az anyatejjel szívták magukba az muzsika csínyát-bínyát, később pedig olyan neves zenekarokban kamatoztathatták tehetségüket, mint például a Romano Drom, a Khamoro, az Andro Drom, a Nomada, az East Gipsy Band vagy az Esclin Syndo. De találkozhattunk velük Presser Gábor, Gerendás Péter vagy a Tátrai Band produkciójában is.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Megépítették a hangszereket, amiket Bosch a Gyönyörök kertjén ábrázolt

És kiderült, hogy pokolian szólnak. Nem véletlenül, hiszen az 1500 táján készült triptichon Pokol szárnyán találhatóak.
Zenés színház

Sonya Yoncheva: „Mernünk kell élni a lehetőségekkel”

Mimì, Violetta, Tosca vagy Médeia – az operairodalom legjelentősebb női szerepeit énekli a világ legnagyobb színpadain, osztatlan sikerrel. Az Opera idei tematikus évadához kapcsolódó Olasz Estély sztárvendége a Maria Callas utódjaként is emlegetett bolgár szoprán, Sonya Yoncheva.
Zenés színház

Spielberg egy 17 éves, ismeretlen lányt választott a West Side Story női főszerepére

Steven Spielberg egy nyílt szereplőválogatáson feltűnt, ismeretlen 17 éves lányra bízta Maria szerepét a West Side Story új filmes feldolgozásában.
Vizuál

A naiv festő, aki egy szenttől kapta tudását

60 év felett kezdett el festeni, és úgy vált az egyik meghatározó roma művésszé itthon, hogy csak két általánost végzett el. Balázs Jánosnak nem volt könnyű élete, de mindig elfogadta sorsát - egyedül az alkotás érdekelte.
Klasszikus

Így szóltak azok a hangszerek, amikre Mozart, Haydn, Händel vagy Beethoven komponáltak

A Felvilágosodás Korának Zenekara jóvoltából most egyesével meghallgathatjuk, milyen hangszerekre írták műveiket a legnagyobb klasszicista és barokk szerzők.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Most megtudhatod, kik alakítják a jövőben a magyar jazzt

Tizenkettedik alkalommal jelentkezik Közép-Európa legjelentősebb, jazztehetségeket felvonultató tehetségbörzéje, a Jazz Showcase február 8 és 10. között, ahol a fiatalok mellett már ismert magyar és külföldi előadók is fellépnek az esti nagy koncerteken.
Jazz/World ajánló

Hajdu Kláráért szurkolhatunk A Dal 2019 előválogatójában

A Dal 2019 legjobb 30 mezőnyébe bekerült a magyar jazzélet egyik kiemelkedő énekese, Hajdu Klára a You’re gonna rise című dalával, amit január 26-án mutat be élő adásban.
Jazz/World videó

A kecskeméti zeneiskola a Trónok harca zenéjével támadott a plázában

Kétszáz zenész és énekes ünnepelte villámcsődülettel az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola fennállásának 125. évfordulóját. Videó!
Jazz/World ajánló

„…a jó dolgok úgyis összekapcsolódnak"

A 2019. esztendőben több jubileumi programmal lép a Pesti Vigadó színpadára a Kaláka együttes: Kiss Anna 80. születésnapja, Kányádi Sándor születésének 90. évfordulója, valamint Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából. A rendezvényekről és az 50 éves együttes titkáról Gryllus Dániellel, a Kaláka alapítójával, a Gryllus Kiadó vezetőjével beszélgettünk.
Jazz/World

Még Mohay András játéka is hallható a MAO most megjelenő lemezén

Régi és új felvételekből, kortárs zeneszerzők műveiből áll a Modern Art Orchestra (MAO) új lemeze, amit vasárnap a Budapest Music Center nagytermében mutatnak be Szilágyi Kinga hárfaművész, Borbély Mihály szaxofonos és Gőz László harsonaművész közreműködésével.