Jazz/World

Ron Carter a Margitszigeten

2015.06.24. 14:24
Ajánlom
A több mint kétezer felvételen hallható, 2002-ben a „Down Beat Jazz Hall of Fame”–ben is helyet kapott, kétszeres Grammy-díjas Ron Carter a nyolcvanadik életévéhez közeledve sem veszített kiapadhatatlannak tűnő kreativitásából és energiájából. A világhírű zenész 2015. június 26-án először lép fel a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

B.B. King, Dexter Gordon, Bill Evans, Wes Montgomery neve csak néhány azok közül az ikonok közül, akikkel a világklasszis jazzbőgős pályája indult. A '60-as évek elején Miles Davis kvintettjében Herbie Hancock-kal és Wayne Shorterrel alkottak olyan megkerülhetetlen zenei értéket, mely minden azóta útjára induló jazz-generációnak útjelzőként szolgál. Davis legendás zenekara után - mely a bőgős kompozícióit is játszotta - Ron Carter a már akkor rendkívül népszerű Freddie Hubbard, majd Lee Morgan, McCoy Tyner és Horace Silver oldalán is játszott.

A doktori címmel tanítóként, mesterként is jeleskedő Ron Carter jelenlegi és egyben eddigi talán legizgalmasabb, Foursight névre keresztelt kvartettjében zongorán Donald Vega, dobokon Payton Crossley, míg a zenekar izgalmas és egyedi hangzását szavatoló Rolando Morales-Matos ütőhangszereken működik közre. A formáció a margitszigeti koncerten elsősorban a minden kritikai fórumon legmagasabb értékeléssel és kizárólag szuperlatívuszokkal méltatott Dear Miles című albumról válogat, mely a halhatatlan trombitás, Miles Davis hagyatékból merít.

A június 26-i gálakoncertet, melyre 500 Ft-ért válthatók helyre szóló jegyek, első alkalommal szervezik meg a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Drogellenes Világnap alkalmából olyan hazai sztárok és zenekarok közreműködésével, mint a Margaret Island, Radics Gigi, Boggie, Oláh Gergő, Kocsis Tibor, Heincz Gábor Biga, ByeAlex, Pankastic!, Group'n'Swing. Az este 20 órakor kezdődő koncerten a neves előadók saját, valamint karrierjük csúcsán drogfüggőségben elhunyt ismert zenészek dalait adják elő.

Kérdésünk: Kinek a dalfeldolgozásait játssza a Ron Carter Foursight június 26-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon?

A helyesen válaszolók közül hárman patnerükkel ellátogathatnak június 26-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Vizuál

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Vizuál

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World quincy jones

Andreas Varady nem akar iskolába menni

A magyar származású, csodagyerekként felfedezett gitáros a leghíresebb jazzmagazin, a Downbeat címlapján szereplő cikkben mondja el, miért nem akar a legjobb jazziskolákban továbbtanulni.
Jazz/World lukács miklós

Lukács Miklóssal lép fel Charles Lloyd Budapesten

A tervezettől eltérő helyszínen, a RAM Colosseumban lesz a világhírű amerikai jazzszaxofonos, Charles Lloyd és formációja, a Marvels budapesti koncertje július 1-jén.
Jazz/World ajánló

90 évesen is a legjobbak között a BJC-be látogató Lee Konitz

A Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat következő vendége az idén 90 éves Lee Konitz, aki a jazz történetének élő legendája és egyben krónikása.
Jazz/World rustico

Alázattal kísérletezni

Kubinyi Júlia már tizenévesen nyakig benne volt a népzenei koncertéletben, hiszen a Dűvő Zenekar énekeseként rengeteg helyen játszottak. Most izgalmas mérföldkőhöz érkezett, amikor Szokolay Dongó Balázzsal és Zimber Ferenccel közös, Rustico című lemezén újraértelmezték a népi hangzásvilágot.