Jellegzetesen telt, határozott, s hihetetlen tempóérzékről árulkodó bőgőhangja megszámlálhatatlan lemez talapzatát adja. Tanáros, precíz, szinte minden stílusban otthon lévő, de azért habitusában inkább konzervatív embernek tűnik nekem Ron Carter - akinek életműve óriási hitelességet ad a június 26-i gálakoncert üzenetének: "élj tisztán!" Nyilván nem véletlenül volt egyik lemezének címe: Mr Bow Tie (csokornyakkendő). Pedig hetvenötödik születésnapján visszatekintve az AAJ újságírójának nagy szerénységgel így beszélt magáról: "Én csak egy vidéki srác vagyok... A Teremtő adott nekem tehetséget és megengedte, hogy idáig eljussak."

Ron Carter önálló címszó a jazzlexikonokban, amióta Miles Davis együttesében szerepelt, elég fiatalon. Ugyan Carter azóta ezernyi lemezt és többször ennyi koncertet adott, és a legnagyobbakkal játszik azóta is, mindez nem homályosította el a legendát, annak a kolosszális kvintettnek a hírét. Carter sem unja fél évszázaddal később aktuális együttesével újra műsorra tűzni a Davis-repertoárt. Két állandó együttese közül az egyik, a Foursight folyamatosan Miles Davis híres számaiból állítja össze műsorát, például a Dear Miles című lemezt, ami évtizedes távlatban Carter legsikeresebb albuma. Kíméletlen őszinteséggel tollba mondott önéletrajzából Miles Davistól magától tudjuk, hogy ő is a kábítószerrel együtt különböző problémákat magukhoz vett zenészek közé tartozott - ezért is illik a drogellenes tematikába a gálakoncert nyitó műsorszáma.

Carter kezdettől fogva komoly imázsa a jazz világában tanáros megjelenésén túl abból is adódhat, hogy középiskolás korában klasszikus zenei pályára készült, csellistaként nagy tehetségnek tartották. Azonban klasszikus zenei szerződésekkel kapcsolatban akkoriban afroamerikai származása miatt nem táplálhatott túl vérmes reményeket. A jazzmuzsikusok viszont nyitottan fogadták, ő pedig maradt a nagybőgőnél, amit addig csak kiegészítő kereseti forrásnak gondolt. "Megtalálni a jó hangokat, ennyi az egész" - ezt szokta mondani a riportereknek és tanítványainak. Már a Miles Davis-együttesbe kerülése előtt is fantasztikus szólisták foglalkoztatták. Azóta enyhén meglepődve veszi tudomásul, hogy nem kell munkát keresnie, hívják anélkül is. Davis-szel 1962-től kezdődően a következő lemezeken játszott: Quiet Nights, Four & More, My Funny Valentine, Live in Milan 1964, Live at the Plugged Nickel, Miles Smiles, ESP,Miles in the Sky, Seven Steps to Heaven,Sorcerer, Filles de Kilimanjaro, Water Babies, Nefertiti - külön öröm a nagyszámú Davis-rajongónak, hogy a különleges kalózfelvételek is megjelentek időközben egy gyűjteményes, immár jogosított CD-n, a Live In Europe 1967-en. Ezek egy egész korszak mérföldkövei, ami nem sokkal később a jazziskolák kötelező anyagának részévé vált.

A bőgős John Pattitucci, aki jelenleg is Wayne Shorter zenekarának oszlopos tagja, azt tartja a leginkább utolérhetetlennek Carter művészetében, hogy milyen hihetetlen architektúrája van a bőgőszólamainak. Matt Penman, egy keresett fiatal New York-i bőgős szerint pedig Carter minden zenei szituációba képes beilleszkedni, miközben magát tudja hozni, saját hangján tud megszólalni. A jazzrajongók számára az a tény, hogy a hetvennyolc évesen is teljesen aktív Carter több mint kétezer lemezen közreműködött, inkább ijesztő - mennyi csodát nem ismer még! - gondolja. A hatvanas évek óta alig van jelentős zenekarvezetője a műfajnak, akivel ne dolgozott volna, ráadásul a hetvenes években megpróbálkozott a basszusgitárral is, de hamar rájött, hogy ezt nem neki találták ki. Ő rengeteg gyakorlással érte el eredményeit, annyiszor próbálta ki élesben, közönség előtt, hogy mik a "legjobb" hangok, hogy már nem volt ideje elmélyedni a basszusgitározásban. A Piccolo című 1977-es, és későbbi lemezein szólóban, és közel félszáz lemezen saját zenekarai élén így is kísérletezgetett eleget. A most a Margitszigetet turnéja során útba ejtő, Foursight néven futó kvartettjében Donald Vega zongorázik, Payton Crossley dobol, ütőhangszereken Rolando Morales-Matos működik közre.