Jazz/World

Rondó - a táncház-mozgalomról

2005.12.16. 00:00
Ajánlom
Rovatunkban ezúttal három, a táncház-mozgalom történetében jártas szakértőt kérdeztük arról, hogy a táncház-mozgalom mely vonásai változtak meg leginkább az alapítása óta eltel bő harminc év alatt?

Halmos Béla (a Hagyományok Háza Táncház-archívumának igazgatója)

Harminchárom évvel ezelőtt egyetlen táncház és egyetlen zenekar volt Budapesten, ehhez képest ma már néha ugyanazon a napon több helyre, többféle táncházba is elmehetünk. Specializálódtak az együttesek, van mindenféle zenekar és táncház: csángó, délszláv, zsidó stb. Pozitív változás az is, hogy ma már természetes, hogy mindenféle népművészettel kapcsolatos egyéb eseménynek – kiállítások, konferenciák – része a néptánc és a népzene is.

Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a táncház-mozgalom időközben kinőtte az országot, és ma már nem csak a szomszédos országokban, azok magyarlakta területein hódít, hanem világszerte, Amerikában vagy Ausztráliában is. Hogy egy extrém példát említsek: Japánban, ahol a páros táncnak semmiféle nemzeti hagyománya nincsen, évek óta működik magyar táncház és zenekarok is alakultak. A másik nagy különbség már nem annyira pozitív: Martin György haláláig, de legfeljebb a ’90-es évekig nagyon erős tudományos támogatást kapott a táncház, amely egyfajta kontrollt és segítséget jelentett, hogy a szakma művelői az igényesség útján maradjanak. Sajnos ezt a fajta segítséget – megfelelő erőforrások híján – mostanában nélkülöznünk kell.

Ugyanakkor nagyon hasznos, hogy a népzene és néptánc világa intézményesült – szervezett keretek között zajlik, és elérhető az oktatás minden szintje, a kezdő lépésektől a Zeneakadémiáig. Létrejött a Hagyományok Háza, amely igazi otthona lett a revivalnak, s emellett rengeteg magán és civil kezdeményezés, művészeti iskolák, egyesületek érzik magukénak a feladatot, hogy gondozzák ezt a kultúrát. Az utolsó, amit megemlítenék, szintén pozitívum: a rendszerváltozással, a direkt politizálás lehetőségének létrejöttével párhuzamosan megszűnt a táncház-mozgalom – annak idején érthető – átpolitizáltsága.

Hollókői Lajos (a Fonó Budai Zeneház igazgatója)

1972. május 6. Budapest, Liszt Ferenc tér, könyvesbolt. Nevezetes nap ez, hiszen a városi táncházak elindulását jelzi ez a dátum, vagyis itt és ekkor indult el a táncházmozgalom. A gombamód szaporodó táncházakban újraélhetővé vált egy olyan közösségi forma, mely több száz éven keresztül kristályosodott ki a különböző falvakban. Míg ott, úgy tűnt, történelmi szerepének végéhez közeledett, megtörtént a csoda: szellemisége több tízezer fiatalnak adott átélhető, sajátságos élményt a nagyváros betonrengetegében, s éltette azokat a közösségi élményeket, amelyekről kiderült: nem területekhez kötődnek, hanem bennünk vannak, csak legyen, ami összeköti őket.

A mozgalmaknak megvan a maguk pályaíve, előbb-utóbb helyére teszi ezeket a társadalom. A “jelenlévő múlt” megjelenítése mára az ezen a talajon magukra talált szakembereknek köszönhetően biztosított, múltunk jövőjét e téren biztonságban tudhatjuk. Tény azonban, hogy a táncházak tömegeket mozgató vonzereje az utóbbi időkben már nem éri el a kezdeti szintet, viszont a helyére került, és betölti szerepét az egyetemes művészeti ágak palettáján. A mozgalom kimagasló ünnepe, az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár emelkedő látogatottsága azonban egyre inkább igazolja, hogy a ma társadalma megbecsüli és szereti a rendezvényt. A táncházmozgalom belső, tartalmi fejlődésének köszönhetjük, hogy a lehetőség volt a különböző néprajzi területek táncait, zenéit akár egy-egy falura fókuszálva összegyűjteni, rendszerezni, továbbadni a fiatalabb generációknak – ennek értéke, hatása felbecsülhetetlen.


Sebő Ferenc

Sebő Ferenc (a Sebő együttes vezetője)

Első alkalommal még könyvtár-építész koromban találkoztam élő formában a népzenével, Méhkeréken. A Könyvtártudományi és Módszertani Központ munkatársaként hivatalból főnökömmel, Szente Ferenccel ellenőriztük a méhkeréki nemzetiségi könyvtárt. Itt ütköztünk bele a János napi köszöntőkbe, melyeket Kovács Tivadar „Dele” akkor még házról házra járva teljesített a leghagyományosabb módon. Aztán nem sokkal ezután meghívást kaptam Kallós Zoltántól egy alsótöki lakodalomba, az erdélyi Mezőségen. Oda már felkészülten, kölcsönkért magnetofonnal mentem. Gyalogosan vágtunk át a hegyeken, s végigjártuk a környékbeli legizgalmasabb falvakat.

A táncház ötlete a Bihari együttes táncosaiban merült fel, akik frissen megélt széki élményeiket akarták megosztani másik három táncegyüttessel egy zártkörű rendezvény keretében. A Liszt Ferenc téri könyvesbolt klubhelységében széki ruhába öltöztek, és pálinkával, nagyméretű Korniss-fotóval fogadták a meghívott vendégeket. A bemutatandó széki táncokhoz élő zene is kellett, és akkor ezt rajtunk kívül még senki nem tudta szolgáltatni. Így kerültünk mi oda Halmos Bélával. Amikor aztán a nagy sikerre való tekintettel fölmerült az ismételt megrendezés igénye, kiderült, hogy az utcáról is sokan be szerettek volna jönni, és szívesen eltanulták volna az ott látott táncokat. A szervező Lelkes Lajosék viszont világosan tudták, hogy Magyarországon gyülekezési tilalom van, ezért eszükbe sem jutott a nyilvánosság számára is hozzáférhetővé tenni a rendezvényt. Klubtagságiról beszélgettek, ami kizárhatná, hogy „akárki” bejöhessen ide... Erre mi azt mondtuk, hogy a magunk részéről éppen azt szeretnénk, ha akárki bejöhetne, s ha ezzel összefüggően megszervezhetnénk a tánctanítást is.

Mivel e két kérdésben nem tudtunk megegyezni, a Bartók Együttes táncosaival összefogva elvonultunk egy másik helyszínre táncházat szervezni az általunk s Martin György által is jónak tartott feltételekkel: ez a Fővárosi Művelődési Ház körterme volt. Így indult be az első, valódi táncház nyitott kapukkal, nagy tömegekkel és táncoktatással. Az össztánc előtti fél órát „előtáncház”-nak neveztük, s a tanítás a Bartók együttes táncosainak közreműködésével, Littkei Pista irányításával zajlott. (Ez persze azt feltételezte, hogy a Bartók együttesben Tímár Sándor az egész társaságnak megtanította kötetlen, párostánc formában az egész széki táncrendet.)

A hagyományőrzés már harminc éve igényelt valamiféle háttérintézmény, a táncház-mozgalom s a Tímár-pedagógia pedig remekül előkészítette a terepet bel- és külföldön. Olyan tömegeket mozdított meg és állított maga mögé, amire az „Éneklő Ifjúság” kórusmozgalma óta nem volt példa. Ezért amikor 1996-ban az Állami Népi Együttes művészeti vezetőjeként helyzetbe kerültem, úgy éreztem, hogy most már ideje meglépni a hetvenes évek óta fontolgatott lépéseket. Így alakult ki a Hagyományok Háza gondolata a harminc év tapasztalataiból. Ez mentette meg a Táncegyüttest is, s tette lehetővé, hogy művészileg is megújuljon.

A Hagyományok Háza nemzeti intézmény, amely azt jelenti, hogy közpénzből fenntartott működése az egész társadalom, az összes adófizető együttes érdekeit szolgálja, még akkor is, ha azok nagy része (tájékozatlansága miatt) nem tud erről. Magyarország számára földrajzi fekvésénél fogva adott, hogy a Nyugat-Európa számára a Balkán és a keleti területek közvetítője legyen. Ez a politikai-gazdasági távlat komoly lehetőséget nyújt a térség Európába való beilleszkedése számára. Ez a régóta kiaknázatlan szerepvállalás eddig csak a táncház-mozgalomban valósult meg (ezt a magyar, görög, bolgár, délszláv, moldvai táncházak mellett a színpadi produkciók témái is mutatják) a napi politika gyászos tapasztalataival tökéletes ellentétben. Ezt ideje lenne már végre tudatosítani, és nagyobb hírveréssel az ország arculatának jobbítására felhasználni.

Vagy annyira szégyellnivaló az, hogy az egész térségnek példát, jó példát mutatunk? Halmos Bélával és Nagy Alberttel havonta „Öregek Táncát” tartunk a Fonóban. Új együttesemmel szintén havonta találkozhatnak az érdeklődők a Benczúr Házban működő Sebő-klubban. Zenész társaim Barvich Iván, Perger László, Orczi Géza, akikkel (és néha Sebestyén Márti, Palya Bea vagy Bognár Szilvi baráti közreműködésével) évek óta énekelt versek ürügyén a magyar kultúratörténetben bolyongunk, s laza, zenés beszélgetéseinkben hol egy népdal, hol egy versforma, hol egy tánclépés világítja meg, hogy az európai kultúra mélységes mély kút, amelynek értékeit, részleteit ugyan külön-külön őrizgetjük, de annak az egészéből fakadó öröm mindenkié.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Vizuál

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Zenés színház

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.
Vizuál

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.
Jazz/World interjú

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World quincy jones

Andreas Varady nem akar iskolába menni

A magyar származású, csodagyerekként felfedezett gitáros a leghíresebb jazzmagazin, a Downbeat címlapján szereplő cikkben mondja el, miért nem akar a legjobb jazziskolákban továbbtanulni.
Jazz/World lukács miklós

Lukács Miklóssal lép fel Charles Lloyd Budapesten

A tervezettől eltérő helyszínen, a RAM Colosseumban lesz a világhírű amerikai jazzszaxofonos, Charles Lloyd és formációja, a Marvels budapesti koncertje július 1-jén.
Jazz/World ajánló

90 évesen is a legjobbak között a BJC-be látogató Lee Konitz

A Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat következő vendége az idén 90 éves Lee Konitz, aki a jazz történetének élő legendája és egyben krónikása.