Jazz/World

Rúzsa Magdi ismét az Arénában

2022.11.11. 08:50
Ajánlom
A 2020-as nagysikerű dupla show után, az énekesnő 2023. február 25-én ismét az Arénában ad látványos koncertet. A jól ismert slágerek mellett igazi meglepetésekben is bőven lesz része a közönségnek.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

Rúzsa Magdi Máté Péter- Artisjus- és kétszeres Fonogram-díjas énekesnő. Pályája 2006 óta töretlenül ível felfelé.

Többszörös arany- és platinalemezes,

valamint díjak és elismerések tulajdonosa. 2007-ben az Eurovíziós Dalverseny 9. helyezettje, és szerzői különdíjasa volt. 2020 februárjában harmadszor adott 20 ezer ember előtt dupla koncertet a Budapest Arénában

„1985. november 28-án születtem Vrbas városában, Vajdaságban, első dolgom az volt, hogy ordítottam egy nagyot, nos hát azóta ragaszkodom Én, Rúzsa Magdi a hangomhoz. 2006. május 20-án újjászülettem, mert, hogy megnyertem a Megasztár című vetélkedőt, végre lett közönségem, megnőtt a lelkem és megígértem

ezentúl adni fogok, már amit az ember a hangjával adni tud.

Semmi mást nem kérek, csak erőt, hogy végig tudjam járni az utamat. Az angyalok velünk…" – nyilatkozta az énekesnő.

Rúzsa Magdi – Papp László Budapest Sportaréna

Időpont: 2023. február 25., szombat, 20:00

 

Bővebb információ és jegyvásárlás ide kattintva.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Rúzsa Magdi (Forrás: Encore Production)

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.
Vizuál

A fotózás Oscarjához kapcsolódó rangos elismerésben részesült a Fidelio állandó vendégszerzője

Hegedűs Ákos (morpho) Chicks (Csajok) című képét ismerték el az IPA döntnökei a professzionális kategóriában.
Színház

13 produkció versenyez az online térben zajló eSzínház Fesztiválon

Szeptember 22. és október 1. között immáron harmadik alkalommal rendezik meg az ország egyetlen online színházi találkozóját, az eSzínház Fesztivált. A legjobb előadásokat és alakításokat szakmai zsűri díjazza, továbbá közönségdíjat és különdíjakat is átadnak.
Vizuál

KÉP-regény: Bye bye, Szása!

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal egy régi szovjet laktanyában szerzett élményeit eleveníti fel.
Jazz/World

Kortársai, barátai emlékeznek az egy éve elhunyt Szakcsi Lakatos Bélára a BJC-ben

A legnagyobb formátumú jazz-zongoristára, Szakcsi Lakatos Bélára emlékeznek halálának évfordulóján, 2023. október 2-án kortársai és barátai a Budapest Jazz Clubban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Kortársai, barátai emlékeznek az egy éve elhunyt Szakcsi Lakatos Bélára a BJC-ben

A legnagyobb formátumú jazz-zongoristára, Szakcsi Lakatos Bélára emlékeznek halálának évfordulóján, 2023. október 2-án kortársai és barátai a Budapest Jazz Clubban.
Jazz/World ajánló

Végtelen jazz a Fonóban – az Újbuda Jazz Fesztiválon

Idén tizennyolcadik alkalommal várja az érdeklődőket az Újbuda Jazz Fesztivál, amelynek célja, hogy a műfaj aktuális és kurrens képviselőit mutassa be a közönségnek, a klasszikusoktól az új kísérletekig, az idei év kiemelkedő újdonságaival együtt.
Jazz/World videó

Vidám, életigenlő a cappella – megjelent a Voice Drops együttes legfrissebb dala, a Szalmaszál

A Csernus Szilvi, illetve a Kárász Eszter–Bata István szerzőpáros alkotó elméjéből született lírai mű, a Szalmaszál az öröm szalmaszála, a dal pedig a boldogság húrjait pengeti.
Jazz/World ajánló

Gershwin 125 – Lakatos Tony és Jörg Achim Keller csatlakozik a MAO-hoz

Szeptember 26-án különösen izgalmas koncertet ad a BMC-ben a Modern Art Orchestra, neves vendégművészek közreműködésével. Az est zenei anyaga Gershwin Porgy és Bessére épül.
Jazz/World hír

Késő éjszakáig táncolhatunk a Fonó évadnyitó programján

Szeptember 9-én a Táncházak éjszakája gazdag programjával indul az évad a Fonóban, ahol idén számos kerek évfordulót ünnepelnek különleges vendégekkel.