Jazz/World

Salamon Soma: „A népzene vibráló energiája átjön a színpadon is"

2019.04.25. 09:20
Ajánlom
Salamon Soma nemrég az USA egyik legnagyobb presztízsű zeneoktatási intézményében, a Berklee College of Music-on szemléltette a magyar népzenekutatás módszereit Hodorog András moldvai furulyással. Erről az útról is kérdeztük a Népzene Tanszék oktatóját, aki zenészként is praktizál.

Hogyan fogadták az előadásodat és Hodorog András zenéjét a Bard College és a Berklee hallgatói?

Átütő sikerünk volt. Úgy gondolom, ez a látogatás a magyar népzene és népzenekutatás disztribúciója szempontjából is mérföldkőnek számít. Az általunk meglátogatott amerikai intézmények hallgatói valószínűleg még soha nem találkoztak olyan zenésszel, aki a formális zeneoktatáson túlról, organikus zenei közegből érkezik, ahogy Hodorog András. Ahogy azt a kinti tanár kollégám, Mark Simos mondta, ezek a növendékek – hiába tanulnak a világ legmagasabb színvonalú zeneoktatási intézményeinek egyikében – nemhogy egy adatközlő zenésszel, de még egy parlando-rubato, tehát kötött ritmus nélküli dallammal sem nagyon találkoztak eddigi életükben. Egy nyugati zeneoktatáson felnőtt hallgatónak ez egy nagyon érdekes absztrakció. Az előadás után a résztvevők rengeteg kérdést tettek fel, sorban álltak a laptopomnál a gyűjtésekért, kíváncsiak voltak a magyar népzenei felvételeket tartalmazó online adatbázisokra is; haza akartak vinni valamit ebből az élményből.

hodorog-153105.jpg

Hodorog András New Yorkban (Fotó/Forrás: Váradi Levente / lumidance / Szent Lámpások Program)

Hodorog András hogy érezte magát? Nem befolyásolta őt az a helyzet, hogy a helyi tanárok, hallgatók elemző szemmel figyelték?

András bácsi nagyon jól érezte magát Amerikában és az utat is jól bírta. Nem érte olyan kulturális sokk, mint amire számítottam. Igaz, hogy nem ma kezdte a hagyományos funkciótól eltérő, rendhagyó szereplési helyzeteket, hisz már 30 éve jár budapesti táncházakba, magyarországi táborokba, fesztiválokra. Amerikában is igazi profi módjára vette a kihívásokat. Kifejezetten élveztem például az előadások végét, amikor a közönség kérdezhetett tőle és én fordítottam neki. Pontosan elérte azt a hatást, amire számítottam:

a magyarságon belül is a nyelvterületünk perifériájáról érkező, nagy tudású csángó zenész és a modern világ harmadik típusú találkozása volt ez.

Én őt kisgyerek korom óta ismerem és nekem is nagy élmény volt vele utazni. Ebből a turnéból rengeteg inspirációt merítettem, szeretném ezt a munkát folytatni. Emellett alig várom, hogy a Zeneakadémia Népzene Tanszéke elméleti és gyakorlati szempontból is becsatlakozzon a nemzetközi fősodorba, hihetetlen potenciál van a saját népzenekutatási módszereink kiközvetítésében.

A népzenekutatás elméleti eredményei hogyan ültethetők át a gyakorlatba? Hol találkozik az elmélet és a praktikum?

A Népzene Tanszéken jelenleg kétirányú oktatás zajlik: az is játszik hangszeren, aki inkább teoretikus érdeklődésű, és fontos, hogy a hangszeresek is képben legyenek az elmélettel. Mindkét tekintetben megalapozott, erős, szakmai oktatómunkára van szükség.

SFF_0824-082959.jpg

Salamon Soma

Gondolom ez is szükséges ahhoz, hogy a hangszeres zenészek egy idő után hozzá tudják tenni a saját ötleteiket, személyiségüket az autentikus dallamokhoz. De hol van ez a határ?

A népzene értelmezésében tapasztalataim szerint két fő irányvonal létezik. A népzenészek egy része megpróbálja a gyűjtéseket a lehető legtökéletesebben lemásolni – nekik a gyűjtés a hangképideáljuk. Ez alapvető jelentőségű, ugyanakkor

ahogy Sinkovits Imre vagy Márkus László versmondását sem lehet 100 %-ig, artikulációval, hanghordozással együtt lemásolni – anélkül, hogy a kísérlet akaratlanul is a paródia irányába hajoljon –, úgy az adatközlő játékát sem lehet végletekbe menő pontossággal visszaadni.

A másik felfogás, hogy az adott tájegység, falu népzenéje egy nyelv, és ha behatóan ismered ennek a szabályait, akkor ezen belül próbáld magad a saját szavaiddal kifejezni. Stílusban maradva, mégsem kópiaként másolva. Ez esetben viszont nagyon fontos az adott anyagot meghatározó keretrendszer ismerete, hisz ez ad értelmet, jelleget a zenének; ha nem tartjuk tiszteletben, zenénk könnyedén lokális sajátságok nélküli, népzenei jellegét vesztett, konglomerált masszává válhat. Én mindkét felfogásból merítek, amikor népzenét adok elő, tanulok vagy tanítok, és úgy vélem a magyar táncházzenészek nagy része e két irányvonalból vegyesen építi fel a saját népzene-értelmezését.

És mi a véleményed az olyan feldolgozásokról, amik más zenei stílusokkal ötvözik a népzenét?

Sokszor úgy tűnik, hogy feldolgozásellenes vagyok. Ez nem igaz, hisz tíz évet töltöttem egy feldolgozásokat is játszó zenekarban, a Buda Folk Bandben. Véleményem szerint létezik olyan adaptáció, ami a megfelelő fúziót teremt és új dimenzióba emeli az autentikus népzenét, ezt azonban csakis az eredeti anyag mély ismerete hitelesítheti; ha pedig népzenét játszunk – akár intakt formájában, akár feldolgozásban kompozíciós összetevőként –, akkor illik ismerni az adott anyagra vonatkozó szabályszerűségeket. Ha ugyanis ezeket figyelmen kívül hagyjuk, az olyan, mintha vízilabdázni szeretnénk, de nem akarjuk a labdát kézzel dobni, továbbá az úszástól is idegenkedünk, ezért kitaláljuk, hogy a játékot játsszuk inkább füves pályán és lábbal rúgjuk a labdát. Ennek szellemében aztán mindenki vízilabdatornákat szervez, miközben már régóta fociról van szó. Persze attól még élvezhetjük, hogy nem a vonatkozó játékszabályok szerint játsszuk, csak ne hívjuk úgy, mert ezzel a sport „vízilabda-jellege” értelmét és érvényét veszti. Ezt a jelenséget egyébként Slawomir Mrożek Új Sakk című elbeszélése igen érzékletesen leírja.

Egy jó népzenei feldolgozást alkotni ráadásul adott esetben nehezebb feladat, mint autentikusan játszani, hiszen utóbbihoz a gyűjtések szilárd támpontot adnak,

a feldolgozáshoz viszont több műfajban is otthon kell lenni, és meg kell találni ezek megfelelő arányát, kényes egyensúlyát.

Viszont, ha valakinek ez sikerül, a végtermék olyan erős kulturális mémmé válhat, mint a Muzsikás régi lemezei, vagy Dresch Mihály korai albumai.

A népzenének is van egy olyan rétege a tánczene mellett, aminek az egyéni önkifejezés a funkciója. Mi van, ha valaki ennek szellemében a jelenben akarja magát „kifejezni” a népzene elemeinek felhasználásával?

Én nem vagyok ellene az egyéni gondolatoknak, csak hiába vannak jó egyéni gondolataid, ha közben azokat zeneileg gyengén, hiteltelenül közvetíted. Számomra ezért az az elsődleges szempont, hogy a saját ötleteket hogyan tudja az adott zenész alárendelni a szakmai alázatnak. Ugyanis csak így fog létrejönni az a kívánatos végeredmény, az igazi fúzió, ami megfelelő környezetbe helyezi a népzenét és expresszálja az egyéni gondolatokat is. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy ez mennyire nehéz terep.

A világzene mint fogalom mit jelent számodra?

A világzene alapvetően kereskedelmi alapon szerveződik. A műfaj nagy legendái (pl. Cesaria Evora, a Fanfare Ciocarlia vagy Ali Farka Touré) általában a lokálspecifikus, szerepazonos zenéjükkel lettek világhírűek, de sajnos sokuk életében szinte tűpontosan meg lehet határozni azt a pillanatot, amikor a zeneipar nyomására a saját autentikus szerepükből kiléptek és elkezdtek hozzáigazodni a közönség igényeihez. A zeneipar egyik alapállása ugyanis, hogy megpróbálja a nyugati zenén szocializálódott hallgató igényeihez igazítani a népzenéket. Véleményem szerint a zenésznek felelőssége van abban, hogy a közönséget formálja is ahelyett, hogy a kényét-kedvét kiszolgálva, a már kialakult zenei igényeit kielégíti. Számos nép hagyományos zenéjének esztétikuma távol esik attól, amit a nyugati zenében felnevelkedett hallgató ismer, ezért ezek sokszor első hallásra fura, mi több esetenként kellemetlen hangzásúak. Befogadásukhoz tehát bizonyos mértékig dekonstruálni kell az addigi énedet, nyitni kell az új felé, meg kell érteni, hogy az egy teljesen más zeneértelmezés. Azonban, ha ennek műveletét elvégzed, akkor valóban új zenei élményekkel gazdagodtál.

A katarzis átéléséhez sajnos ki kell lépni a komfortzónából.

Miben áll ez a dekonstrukció a népzene befogadása esetében?

Nekünk a temperált skálák és a funkciós harmóniarendszer által meghatározott, globálisan elterjedt hangkép van a fejünkben, ami a klasszikus zenéből származtatható. Ebben nőttünk fel, ezért ami ettől eltér, azt idegenszerűnek, esetleg hamisnak fogjuk hallani. Ezért meg kell tanulnunk dekonstruálni ezt a hangképet, és belátni, hogy egy-egy zene bizony nem feltétlenül azért tér el a megszokott intonációs formáktól, mert a zenész nem tud játszani vagy kutyaütő, hanem mert az adott zenei gondolkodás a megszokottól térben, vagy időben különböző állapotot tükröz. 5-600 évvel ezelőtt az őseinknek még teljesen mások voltak az esztétikai szempontjai afelől, hogy mi a kellemes zene és mi nem az. Ez kultúránként változhat: ennek talán kissé közhelyes, de mindenképpen megvilágító erejű példái a délkelet-ázsiai gamelán együttesek által használt, a nyugati zene hangrendszereitől igencsak különböző slendro és pelog skálák. Ahelyett tehát, hogy a sokféle népzenét „lerontanánk” ahhoz, amiben otthonosan mozgunk, inkább tanuljunk meg otthonosan mozogni más zenei kultúrákban is.

A világzene elviekben a sokszínűségről kellene szóljon, ehelyett én sokszor pont zenei generalizálódást látok.

A színpadi előadás és a funkcióbeli használat kontrasztja is említést érdemel: vajon miért van az, hogy a különböző hazai világzenei showcase-fesztiválokra érkező nemzetközi szakemberek – akik között bánatomra kevés a népzene kulturális és zenei jelenségeihez egyaránt értő etnomuzikológus – végül valahogy mindig a Rácskertben kötnek ki? És ott látják, ahogy Budapest összes táncosa egy nappalinyi helyen mulat és mindenki kollektívan, önfeledten bulizik az Erdőfű zenekar zenéjére. Nem lehet, hogy azért, mert ott megérezhető valami a népi tánczene eredeti funkciójából?

De mi van akkor, ha megszűnik ez az interaktív helyzet és a népzene felkerül a színpadra?

Őseink rendszerint kicsi, zárt terekben mulattak, ahol nem egyszer csak egy hajszál választotta el a kollektív örömünnepet a kollektív verekedéstől, hisz az összezártság a közös ének tánc, az alkohol minden érzelmet felerősít. Amikor a néphagyomány felkerül a színpadra, dramatizáció történik; bizonyos szempontból ez is feldolgozás, de

az a vibráló energia, ami egy ilyen tánczenét jellemez, jó előadó, szuggesztív előadás esetén átjöhet színpadon is. Mégis nagyon sokszor érzem azt, hogy ez nincs elégé megmutatva. Attól félnek tán, hogy az intakt népzenének nincs kellő ereje?

Pedig egyszer megpróbálhatnánk, mondjuk A népzene ünnepén, ha már így nevezik e remek kezdeményezést. Elkezdhetném sorolni azt a 6-8 fiatal, ámde repertoár, játéktechnika, háttérismeretek tekintetében nagyon képzett, emellett szakmailag elképesztően igényes prímást, akiket, ha a Marsra telepítenénk, ott újra tudnák építeni az egész táncházmozgalmat. Sorolhatnám azokat a vaddisznó-energiájú fiatal bandákat, akiknek – méltán népszerű – táncházaiban hétről hétre atomvillanás-szerű bulik zajlanak. Tegyünk egy próbát velük, nem fogjuk megbánni! Állítsuk őket színpadra, aztán hadd szóljon!

Moldvai parasztzenész nyűgözte le a bostoni Berklee kutatóit és hallgatóit

Kapcsolódó

Moldvai parasztzenész nyűgözte le a bostoni Berklee kutatóit és hallgatóit

Hodorog András moldvai csángó furulyás a világ egyik legfontosabb zenekutató intézetébe kapott meghívást, ahol variábilis játékával és Salamon Soma hozzá kapcsolódó magyarázataival új perspektívákat nyitott a Berklee School of Music hallgatói és oktatói előtt.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Röhrig Géza karanténban - Élőben New Yorkból

Nyáry Krisztián online sorozata nem ismer országhatárokat. Ezúttal a New Yorkban élő költőt kérdezi arról, mit olvas a kényszerű otthonlét alatt.
Színház

Így mennek tovább a budapesti színházak - itt a megállapodás és néhány vélemény

Hosszú hetek egyeztetései után ma megállapodott a kormány és a Fővárosi Önkormányzat a színházak működtetéséről.
Plusz

Horgas Eszter: „Prés alatt vagyunk mindannyian”

Csak ülünk és teázunk. Két különböző lakásban, a monitor két oldalán. Hiába, az ember olyan könnyen megszokja a személyes találkozások luxusát. Interjú karantén idején – a gépeken keresztül – Horgas Eszter fuvolaművésszel.
Vizuál

A világ leghíresebb angyalai csak mellékszereplők Raffaello Sixtusi Madonnáján

A két kis kerub nagy karriert futott be, ahhoz képest, hogy épp csak ráfértek az 1512-ben festett műre. Alakjukhoz több anekdota is fűződik, festőjük ma 500 éve hunyt el.
Könyv

Gergely Ágnes: „Egyszer csak újra eszméletéhez tér a világ”

A napokban jelentették be: a Tiszatáj folyóirat 2019-es díját Gergely Ágnesnek ítélték oda. A 87 éves Kossuth-díjas költőt, írót, műfordítót Karácsony Ágnes hívta föl telefonon.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World hír

Karanténból szól a nóta

Új platformon jelentkeznek péntektől élő produkciókkal a magyar népzene, cigányzene és jazz színtér szereplői.
Jazz/World magazin

„India nemzeti kincse” – 100 éve született a szitár mestere, Ravi Shankar

Zenéjével a különböző kultúrák összekapcsolására törekedett, a klasszikus, a jazz- és a rockzene sokmillió rajongója neki köszönhetően fedezte fel az indiai zene évezredes hagyományait.
Jazz/World hír

Fonogram-életműdíjat kapott Kovács Kati – Hallgasd meg a nyertes felvételeket!

Hobo, Rácz Gergő és Orsovai Reni, a Mörk, a Sárik Péter Trió, Lajkó Félix & Volosi, Krizso, a Bagossy Brothers Company is Fonogram-díjat kapott a szombaton az interneten tartott online eseményen. Életműdíjjal Kovács Katit, szakmai életműdíjjal Gőz Lászlót ismerték el.
Jazz/World Művészi szabadság

Szőke Nikoletta: „Ez egy érzelmileg intenzív időszak”

Három hete még stúdióban volt, klipet forgatott, az egész nyara be volt táblázva. Szőke Nikoletta érzelmileg intenzív időszakot él meg, aminek a hatására új dalok vannak születőben, de a kényszerű otthonmaradásban a régiekre is marad ideje. Interjú.
Jazz/World fonó

Toplistás a Besh o droM jubileumi lemeze

A Balkan World Music Chart negyedéves toplistáján a zenekar jubileumi lemeze.