Mindig is kimagaslott a zene az érdeklődési körödből?

Igen, noha nem volt muzsikus a családban. De zenei általánosba jártam Cegléden, kivételes pedagógusok tanítottak, sokat kaptam tőlük. Akkor még itthon is hatalmas kultusza volt a Kodály-módszernek, úgyhogy szüleim a lehető legjobbat tették velem, hogy oda írattak be. Régebben sokan úgy tartották: ha valaki művész pályára lép, érdemes egy civil szakmát is elsajátítania, hogy adott esetben legyen miből megélnie. Harminc éves korom körül apukám – kicsit későn kapcsolt – azt javasolta,

Többször beszéltél már arról: külön kell választani a zenélést és annak az eladását, a marketingjét.

A zene nem tudja eladni magát, mert az egy termék. Mi, zenészek gyakorlatilag nem különbözünk egy joghurttól: a piacon létezik millióféle, mindegyik finom, de azt veszik meg, amelyik valamiért érdekesebb, egyénibb, mint a többi, vagy szebb a csomagolása. Magyarországon számos tehetséges művész van, ugyanakkor kinyílt a világ, jobbnál jobb zenészek jönnek ide is, és ahhoz, hogy kitűnjön az ember, valamit nagyon jól kell csinálnia. Az egy dolog, hogyan tud valaki zongorázni, mennyire tehetséges, de millió más tényező is van, például a személyiség, az egyéniség, amiről sajnos nem esik sok szó az iskolában, pedig az embereket ez fogja meg igazán.

Sárik Péter Trió (Fotó/Forrás: Sárik Péter Trió)

A széles körben való ismertség megszerzésének elsődleges médiuma változatlanul a rádió?

Nem, a közösségi média átvette a szerepét, az embereknek saját magukról kell médiatartalmat gyártani,

Sok zenész ezt a fajta önreklámot méltatlannak tartja, de sajnos nincs más út, nem érdemes várni a mindent megoldó menedzserre, mert nem fog jönni. Az elején biztos nem. Majd talán akkor, ha már vagy olyan név, hogy érdemes energiát, pénzt fektetni beléd. De addig nagyon sok melót kell beletenni.

2007-ben alapítottad a Sárik Péter Triót, mely 2013-ban Fonay Tibor és Gálfi Attila csatlakozásával újraszerveződött. Miért éppen trió felállásban gondolkoztál?

Egy olyan csapatra vágytam, amely önmagában is tud működni, viszont kellően rugalmas ahhoz, hogy bármikor kibővüljön. Így hárman, vagy többen, de mi mindig együtt játszunk. Csodálatos énekesekkel, vendégművészekkel lépünk fel, és nagyon változatos a zenei palettánk: egyik nap Bartókot, másnap Jazzkívánságműsort vagy Beethovent adunk elő. A rengeteg koncert miatt pedig olyan szinten ismerjük egymást a fiúkkal, hogy sokszor úgy tűnhet a közönségnek, mintha az improvizáció is megkomponált lenne, pedig ez egyáltalán nincs így, pusztán pontosan tudjuk, mit akar a másik.

A vendégek kiválasztásakor mi az elsődleges szempont, az egyéniség vagy a technikai tudás?

Természetesen nagyon fontos a zenei tudás, de számomra – az évek alatt ezt megtanultam magamról – elengedhetetlen, hogy biztonságban érezzem magam, nem csak zeneileg, emberileg is. Koncertjeinken nulla „egózás” van: nem versenyzünk egymással, hanem – egymást segítve – közösen játszunk. Akik a mi közösségünkhöz tartoznak – a trió tagjain kívül –, a vendégek és a háttérstáb, mind olyan emberek, akikben maximálisan megbízom, és ezt a közönség is érzi.

Ezek megteremtik az alapot ahhoz, hogy emlékezetes koncertet adjunk.

Sem zenileg, sem emberileg nem kötsz kompromisszumot?

Az lenne a vége, hiszen onnantól nem tudna őszinte lenni a produkció. Ha pusztán azért játszanánk egy dalt, mert az majd sikert hoz, az ordítana a színpadról. Az ember kommunikációjának nagy része nem verbális, hanem ősi, ösztönös, minimális jelekből olvasó, komplex rendszer. A zenét is ösztönösen érzik az emberek, ahogy azt is, ha valaki nem igazi. Szerencsére a Sárik Péter Trióban mindenki nyitott,

A Sárik Péter Trió X Bartók című lemeze egy év munkája.

Az volt a célunk, hogy ismerősebbé tegyük a mai fül számára Bartók Béla zenéjét. Korábban Beethovennel némiképp könnyebb helyzetben voltunk, viszont Bartók nekem nagyon más: mérhetetlenül tisztelem, és ez a tisztelet óriási súlyt helyezett a vállamra. A Zeneakadémia Nagytermét anno ő avatta fel, félelmetes érzés volt ott eljátszani műveinek feldolgozását. Nehéz volt kiválasztani, mely művek alkalmasak a feldolgozásra, majd úgy hozzájuk nyúlni, hogy megmaradjon az eredeti üzenet, ne rontsuk el, mégis hozzárakjunk valami pluszt.

Sárik Péter (Fotó/Forrás: Sárik Péter Trió)

Nem szakadtál el Bartók Bélától, jelenleg az egyetlen operája, A kékszakállú herceg vára átiratán dolgozol.

Már elkészültem a hangszereléssel, és most kezdjük az érdemi munkát. Még nagyobb falatnak bizonyul, mint a Bartók-lemez, hiszen az első ütemtől az utolsóig megtartottam az eredeti partitúrát, tempókat, dinamikákat. Ez a mélységű elmerülés a klasszikus zenében nekem óriási kihívás, teljesen idegen terep. Ezzel egy időben készül a Jazzkívánságműsor sorozat következő lemeze, és már kacsingatunk a jövő felé. Egyre jobban vonz a népzene, lehet, a későbbiekben abba az irányba is elkalandozunk. De csak ha eljön az ideje.

A Recirquel Újcirkusz Társulat előadásainak zeneszerzője voltál. Másfajta zenei gondolkodást igényelt a feladat?

Nagyon. A szó legszorosabb értelmében programzene volt, amelynek két típusa jelent meg. Az egyikben egy szál zongorával élőben kísértem az előadást, én követtem az artistákat mozdulatról mozdulatra, a másik verzióban ők tanulták meg a zenét, amely – mint a Tom és Jerryben – tökéletes pontossággal a bemutatott koreográfiára volt komponálva. Amúgy nagy lecke volt számomra, hogy néhány akkordos művet, amit az egyszerűsége miatt jazz zenészként én azonnal a kukába dobtam volna, végül megtartottunk, mert Vági Bence rendező ragaszkodott hozzájuk.

Tavaly több mint száz koncertet adtatok. Ez nem megy az alkotómunka rovására?

Van a vetés, és van az aratás korszaka: ha lemezt készítünk, akkor kevesebb a koncert és rengeteg a próba, majd jön az aratás, amikor sokat játszunk, és tulajdonképpen valójában megtanuljuk az aktuális anyagot. A Bartók-lemezünket ma összehasonlíthatatlanul jobban játsszuk, mint 2018-ban, a lemezfelvétel idején, mintha nem is ugyanaz a zenekar lenne. Most, a pandémia miatt ismét az elmélyülés, a zeneszerzés és a gyakorlás időszaka van. Ehhez nekem kell a csend, séta a Duna-parton vagy az erdőben, de egy filmnézős, másnak unalmasan átlagos este is tökéletes, az őrült pörgés után.

Gyakran turnéztok külföldön is. Mitől tud érdekes lenni a magyar jazz olyan zenei közegben, ahol nagy hagyománya van a műfajnak?

Bárhol játszunk, azt tapasztaljuk, hogy nagyon tetszik a nyugat-európai közönségnek a mi kevert vérünk, a hirtelenebb természetünk. Talán ez az, ami igazán megkülönbözteti a magyar, illetve a kelet-európai jazzt a nyugat- vagy észak-európaitól.

És milyen gyakran hall a ceglédi közönség?

Legszívesebben havonta fellépnék Cegléden, de visszafogom magam, nehogy megunjanak. Szülővárosomban több mint 50 éves hagyománya van a jazznek, ezért a ceglédi közönség tökéletesen tudja, mi a jó. Öröm nekik játszani. Úgy érzem, szeretnek is. Ünnep otthon koncertezni.