Jazz/World

Síppal, dobbal, tangóharmonikával

2014.09.18. 11:26
Ajánlom
Ebben az évadban is folytatódik a Hagyományok Háza nagy sikerű Mesterek és tanítványok című sorozata. Nyitó koncertünkön Salamon Somával és neves mestereivel, Hodorog Andrással, Juhász Zoltánnal, Salamon Ferenccel és Éri Péterrel szeptember 19-én, a Nyílt hét keretében találkozhat a közönség.

A Mesterek és tanítványok sorozat célja: megmutatni az egymástól tanuló generációkat, az idősebb és fiatalabb zenészeket, a mestereket és a tőlük tanuló, ihletet szerző tanítványokat. Az elmúlt években olyan neves vendégek és ifjú tehetségek fordultak már meg a Ház színpadán, mint a Berecz család, Enyedi Ági, Dóra Áron vagy Juhász Réka. Az idei meghívott vendégek a 2014-es Fölszállott a Páva vetélkedő két tehetséges versenyzői: Salamon Soma furulyás és Dudás Klára citerás.

Salamon Soma népzenész-néptáncos családba született, gyermekkorától (melyet főként Martonvásáron, majd később Tordason töltött) kezdve körbeveszi a népzene, és a néptánc szeretete, és felsőfokú művelése. Sok időt töltött Erdélyben, elsősorban Buzában és Mezőkölpényben, ahol kiskorától ismerkedett a helyi folklórral.

Kisgyermek korában klasszikus zongorán kezdte zenei pályafutását, 13 éves korától foglalkozik a népi furulyával, de játszik tangóharmókián és tekerőn is. Érettségi után az akkor alakult Buda Folk Band majd a Fanfara Complexa, valamint az Ifjú Muzsikásnak is tagja lett. Formációival rendkívül aktív zenei tevékenységet folytat, belföldön és számos külföldi országban egyaránt terjesztik a magyar népzenét. A Buda Folk Band tagjaként a 2014. év januári World Music Charts Europe világzenei toplista második helyezését érte el a zenekar Magyar Világi Népzene című albumával. A Fölszállott a Páva 2014 televíziós tehetségkutató különdíjasa.

Salamon Soma és mesterei koncertjén hangszerét, a furulyát, nemcsak szólóhangszerként, hanem többtagú formációk tagjaként, kísérőhangszerek mellett mutatja majd be. A Kárpát-medence különböző területeiről származó dallamok sokszínűen és sokféleképpen szólalnak meg a különböző furulyákon, vagy éppen kavalon. A koncerten másik hangszere, a tangóharmonika is megszólal majd.

„Szerencsésnek mondhatom magam, hogy eddigi zenei pályámat a szakma legjobb mesterei támogatták: a népzene világába még gyerekként bevezető Édesapám, adatközlő mestereim, zeneakadémiai tanáraim és a táncházmozgalom számos kiemelkedő zenészegyéniségéi. Rendkívül fontosak az életemben a zenésztársak, a zenekarok, melyekben muzsikálok, zeneakadémista iskolatársaim, vagy a táncházakból ismert kollegák. Velük nemcsak az együtt muzsikálás okoz nap, mint nap örömet, hanem a barátság is, mely hozzájuk fűz" - árulta el Salamon Soma.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

25 éve halt meg Róna Viktor, aki még Nurejevvel is jó barátságot ápolt

Adottságai egyáltalán nem predesztinálták a balettművész-pályára, szorgalmának köszönhetően mégis világhírnévre tett szert az 1994. január 15-én elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, aki Rudolf Nurejev pályájának is meghatározó alakja volt.
Klasszikus

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus

Ez az első élvonalbeli vonósnégyes, amelyben többségben vannak a nők

Az Artemis Quartetből kilépett két tag, nők érkeztek a helyükre. Ilyenkor felvetődik a kérdés: miért a férfiak uralják a kamarazenét?
Klasszikus

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.
Tánc

Februárban megnyit a Nemzeti Táncszínház várva várt új épülete

Négy év bizonytalan helyzet után február 15-én a Budapest Táncfesztivállal egybekötve adják át a nagyközönségnek az intézmény új épületét a Millenáris Parkban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World

Még Mohay András játéka is hallható a MAO most megjelenő lemezén

Régi és új felvételekből, kortárs zeneszerzők műveiből áll a Modern Art Orchestra (MAO) új lemeze, amit vasárnap a Budapest Music Center nagytermében mutatnak be Szilágyi Kinga hárfaművész, Borbély Mihály szaxofonos és Gőz László harsonaművész közreműködésével.
Jazz/World irodalom

Írók, akiknek szövegeiben ott lüktet a jazz

A jazz és az irodalom keveredéséből igazi varázsital jön létre, ha avatott kezek keverik. Olyan prózaírókat gyűjtöttünk össze, akik a jazz és az irodalom iránti szenvedélyüket igazi esszenciába oltották.
Jazz/World hír

Ő itt Django Reinhardt unokája, és hamarosan magyar romazenészekkel játszik

A legendás cigány jazzgitáros, Django Reinhardt unokája, Dotschy Reinhardt énekes is fellép az Európai Roma Fesztiválzenekarral február 10-én a Müpában.
Jazz/World hír

Herbie Hancock nevét viseli ezentúl a Thelonius Monk Intézet

2019. január elseje óta a fúziós jazz élő legendájának nevét viseli az intézmény.
Jazz/World interjú

Andreas Shaerer: „Hagyom magam oda sodródni, ahol az igazi varázslat történik”

Sokak szerint az egyik leginnovatívabb és legbátrabb európai, férfi jazzénekes az ECHO-díjas svájci Andreas Schaerer. A hangvirtuóz január 12-én az Opus Jazz Clubban játszik Kalle Kalima finn gitárossal, aki szerinte hozzá hasonlóan egy igazi punk zenész.