Jazz/World

Sister Act & Jazz a Margitszigeti Színpadon

Tóth Vera és Tóth Gabi közös nagyzenekaros koncertje
2021.09.03. 09:40
Ajánlom
Szeptember 4-én Tóth Vera és Tóth Gabi páratlan párosától lesz hangos a főváros szigetének hatalmas színpada, akik a Budapest Jazz Orchestra, a csodás hangú, pakisztáni származású magyar énekes, Mujahid Zoltán, valamint a hegedűművész Dukai Laci kíséretében állnak majd a nagyérdemű elé, az ősz első szombat estéjén.

A rendhagyó, nagyzenekaros produkció a testvérpárra jellemző laza eleganciával és humorral átszőtt energiadús, sokszínű zenei csemegének ígérkezik, ahol gyerekszobában énekelt slágerek, saját dalok, jazz klasszikusok, sőt folk zenei darabok egyaránt felcsendülnek majd, a swing, blues, pop, rock, valamint funk köntösébe bújtatva. A grandiózus koncert Tóth Vera hitvallását igyekszik ízlésesen tálalni, mi szerint a zene jövője, megújulása a stílusok „összeengedésében” is rejlik.

„Azért fontos ez a koncert, mert bebizonyítja azt, hogy különböző stílusok milyen szépen megférnek egymás mellett úgy, hogy az még egy jóleső, nem öncélú, szórakoztató program legyen.

A pandémia alatt nem lehetett koncertre járni, töltődni a művészetekből, a zenéből. Azért is lesz meghittebb, mélyebb, érzelmesebb az este, mert most már tudjuk, milyen az, amikor csendre kényszerülünk és a közönséggel való játékos kommunikációt elveszi tőlünk az élet. Azóta mindennek nagyobb súlya van, ami a színpadon történik. Mindenkinek szüksége van a másikra. Nekünk a közönségre, a közönségnek pedig ránk.” – mondta az énekesnő, aki egy felejthetetlen, csajos, elegáns estét ígért az érdeklődőknek.

További információ az alábbi oldalon található.

A teaser itt található.

Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra mostanra szinte elválaszthatatlan fogalommá vált a magyar zenei palettán, testvérével, Gabival és legjobb barátaikkal kiegészülve pedig egészen biztos, hogy tartogatnak meglepetéseket erre a különleges alkalomra, ahol a közönséggel együtt ünneplik majd meg, hogy végre újra, közösen színpadon lehetnek.

Üde színfolt nyárbúcsúztatásra a Margitszigeten. Az izgalmas estet azoknak ajánljuk, akik szeretnek igazán sokszínű zenei csemegét hallgatni, akik egyszerre nyitottak az újra, a régire, a különös fazonokra, a jazzre, és ne feledjük, a szeretetre, hisz az énekesek az életben is nagyon jó kapcsolatot ápolnak és ez még közelebb hozza őket a közönséggel.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Sister Act & Jazz (fotó: Margitszigeti Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Könyv

A hallgatás terei: új kötet tárja fel, hogyan szorultak falak közé a kortárs zene hangjai

Április 15-én mutatják be a Budapest Music Centerben A hallgatás terei című könyvet, amely a kortárs zene nyilvánosságának alakulását vizsgálja a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Történetek hangokban – a Budapest Jazz Orchestra új albuma az Eötvös10 színpadán

Különleges zenei utazásra hív a Budapest Jazz Orchestra, amely legújabb, Storytelling Night: The Music of Daniel Mester című albumát mutatja be április 19-én, vasárnap 18:00 órától az Eötvös10 színháztermében.
Jazz/World ajánló

Horgas Eszter és művészbarátai az Óbudai Társaskörben

Horgas Eszter fuvolaművész több mint 20 éve rendszeres fellépője az Óbudai Társaskörnek. Május 15-én művészbarátaival „Gershwin és Bernstein: Két zseni Amerikában” címmel adnak koncertet.
Jazz/World ajánló

Hálószobaprojektből világszínpadra: Budapestre érkezik corto.alto

Márciusban a Jazzbois vendégeként mutatkozik be a Müpában, április 21-én pedig saját zenekarával tér vissza Budapestre a kortárs jazz egyik izgalmas új hangja, corto.alto.
Jazz/World ajánló

Monteverdi egykor és ma – Karosi Júlia ad koncertet a Zeneakadémián

A jazzénekművész és együttese Monteverdi – Past & Present címmel ad koncertet április 25-én, amelyen madrigálok és operák részletei hangoznak el sajátos hangszerelésben.
Jazz/World ajánló

Budapest Ritmo: ahol a világ zenéi egymásba olvadnak

A Budapest Ritmo minden évben bebizonyítja: a világzene ma az egyik legizgalmasabb terepe a zenei felfedezéseknek. A 2026-os kiadás április 9. és 11. között ismét világkörüli utazásra hív a Magyar Zene Házában.