Jazz/World

Slagból szaxofon, grimaszból opera

2015.04.27. 10:08
Ajánlom
A Bélaműhely és a Soharóza májusi közös koncertjén karmesterjelölteket fog válogatni soraiból. Az interakció alapvető, az élmény pedig garantált. A Karmesterjáték május 5-én a Trafóban debütál.

Slagszaxofonon, biciklidobon és hasonló extrém hangszereken muzsikáló zenészek meg egy kísérletező kórus karmestere lehet bárki, aki május 5-én a Trafóba látogat. Ezen az estén a Bélaműhely és a Soharóza ad koncertet, a közönség soraiból jelentkező karmesterjelöltekkel. A Karmesterjátékon a hat fős zenekar és a 25 fős kórus kották helyett az önként jelentkező nézők mozdulatait, gesztusait követik majd. Beszélni nem ér, mutogatni, jelelni és grimaszolni viszont annál inkább, amit a zenekar és kórus eljátszik, elénekel. A Bélaműhely újrahasznosított alapanyagokból készült egyedi hangkeltő eszközeivel, a Soharóza pedig a hangokat egészen széles skálán értelmező tagjaival várja a színpadra alkalmi vezénylőit.

Két olyan csapat fogott össze erre az estére, amelyik a megszokott zenei kereteket nemhogy feszegeti, de darabokra is szaggatja. A Bélaműhely Sound Art 2007-óta épít ipari hulladékból hangkeltő eszközöket. Eddig már több mint húsz különböző típust létrehoztak, a kollekció három darabja pedig egyedülálló a világon. „Van itt szaxofon egy öntözőkannából, tilinkó koskormányból, de felhasználásra került jópár biciklialkatrész, számítógép billentyűzet, kartonpapír, filmesdoboz, olajoshordó. Szóval a látvány is különleges, nem csak a történés." (Simon György, basszuskulcs.hu) Nem csak koncerteket és karmesterjátékokat adnak, de közreműködnek színházi és filmes munkákban; workshopokon vezetik be a résztvevőket a hangkeltés rejtelmeibe. Készült már lemezük is (CSÁCSÚCSÍCSÓ) technóval és versfeldolgozásokkal - persze egyedi hangszereléssel -, két éve pedig egy egésznapos városi hangtúrát tartottak és demonstráltak a Trafóban. A Milarepa Sound System keretében elhagyott tárgyak és a város zajai segítségével Budapest több kerületét is megzenésítették.

A Soharóza kórusa sem klasszikus formáció: tagjai nem hivatásos zenészek, akik az emberi hang, a nyelv, ősi zenék és komponált zeneművek felhasználásával keresnek új formákat. Különleges akusztikájú extrém helyeken is felléptek már, nemcsak barlangban, hanem egy erőmű vezérlőteremben is. 2008-ban alakultak Halas Dóra karnagy vezetésével, Bodó Viktor, a Szputnyik Hajózási Társaság rendezőjének felkérésére. Legkarakteresebb ismérvük a játékszabályokon alapuló improvizáció és az egyedi repertoár. Az énekesek alkalmi zeneszerzők, akik a közös zenélésekben saját egyéniségüket is kibontakoztathatják. Jelentettek meg már kórusimprovizációs lemezt, készítettek szlengoperát és dolgoztak fel 12. századi vallási hagyatékot is.

Ez a két csapat vezeti be a karmesterjáték interaktív műfajába a zenei kalandra vágyókat. Az est folyamán a vállalkozó kedvű nézők akár szándékosan, akár önkéntelenül is instruálhatják a kórust és a zenekart. Az újdonsült karmesternek ugyanis minden mozdulata, gesztusa, arcrezzenése megzenésítésre kerül. A bizarr hangszerek és a kórus közreműködésével a jelentkezők rövid etűdöket komponálhatnak, és még azt is megválaszthatják, mely hangszerek szólaljanak meg mozdulataikra. Nem mindennapi élmény, hiszen egyéni vizuális kódjaikat hallgatják vissza áriában vagy akár egy ritmusos dalban.

Ez a zenei kaland nemcsak a nézőknek nagy lehetőség, de a fellépőknek is: az előadás teljes bevételét a produkcióról készülő felvételre fordítják. Nemcsak jeggyel, de hangkeltő eszközök örökbefogadásával is támogathatja őket a közönség: hazavihet egy szerafónt, billentyűshakert vagy egy tengerhangdobozt a gyakorláshoz. A hangszerekből befolyó bevételt szintén a tervek szerint világot bejáró felvételre fordítja a csapat. Aki segítene szeretne, hogy minél többen megismerjék őket, a Creative Selector oldalán böngészheti át a részleteket.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Színes, szélesvásznú életműdíjak a magyar film ünnepén

Megszámlálhatatlan filmben és televíziós alkotásban játszottak az 5. Magyar Filmhét életműdíjasai: Andorai Péter, Bánsági Ildikó, Bodrogi Gyula, Koncz Gábor és Venczel Vera. A díjátadóval megkezdődött a filmhét, hét kategóriában összesen 203 filmet vetítenek a Corvin moziban.
Színház

Udvaros Dorottya: „Mintha az élet direkt adná nekem ezeket a szerepeket”

Világhírű román rendező, Silviu Purcărete állította színpadra a Nemzeti Színházban Csehov utolsó, összegző főművét, a Meggyeskertet. A román és az orosz színházi iskoláról, Csehovról és a tavaszról is beszélt a női főszerepet alakító Udvaros Dorottya.
Klasszikus

Megújul a Virtuózok, május elejétől már nézheti a tévében

Idén kamaraegyüttesek versenyeznek a Virtuózok 5. évadában, május 3-án lesz a széria első adása. Mutatjuk, kik versenyeznek!
Klasszikus

A Kodály-módszer hírnöke: Szőnyi Erzsébet 95 éves

A kilencvenöt éves Szőnyi Erzsébet rengeteget tett a Kodály-módszer megőrzéséért, de saját jogán is kiváló zeneszerző. Születésnapján köszöntjük.
Jazz/World

Mary Lou Williams, aki az ujjaival imádkozott zongorázás közben

A női zenészekről szóló sorozatunkból nem hiányozhat Mary Lou Williams, aki nemcsak azért izgalmas, mert elsőként szerzett érvényt magának női zeneszerzőként és zongoristaként, de azért is, mert beemelte zenéjébe azt a spirituális töltetet, ami a szakrális jazz anyjává avatta őt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Budapesten játszik a (női) jazzbőgősők egyik legjobbika

Linda May Han Oh már unja, ha arról kérdezik, milyen érzés nőként egy erősen férfias szerepben, jazzbőgősként és basszusgitárosként létezni. Csak teszi a dolgát szívből, az emberek pedig nem győznek ámuldozni.
Jazz/World interjú

Salamon Soma: „A népzene vibráló energiája átjön a színpadon is"

Salamon Soma nemrég az USA egyik legnagyobb presztízsű zeneoktatási intézményében, a Berklee College of Music-on szemléltette a magyar népzenekutatás módszereit Hodorog András moldvai furulyással. Erről az útról is kérdeztük a Népzene Tanszék oktatóját, aki zenészként is praktizál.
Jazz/World magazin

Mary Lou Williams, aki az ujjaival imádkozott zongorázás közben

A női zenészekről szóló sorozatunkból nem hiányozhat Mary Lou Williams, aki nemcsak azért izgalmas, mert elsőként szerzett érvényt magának női zeneszerzőként és zongoristaként, de azért is, mert beemelte zenéjébe azt a spirituális töltetet, ami a szakrális jazz anyjává avatta őt.
Jazz/World ZSIMÜ 2019

Szabad Hangok - Dés László Free Sounds Quartet

Dés László és zenekara csak hangszeres tudásukra, a fülükre és érzékenységükre hagyatkozva, minden előzetes próba, egyeztetés nélkül játszanak, a teljes szabadság örömével május 27-én az Óbudai Társaskörben.
Jazz/World ZSIMÜ 2019

Alinda Chagallról és tüdőkapacitásáról is kérdezte Horgas Esztert

Folytatódik a heti rendszerességgel jelentkező portréinterjú széria, melyben Veiszer Alinda kérdezi a Zsidó Művészeti Napok művészeit. Horgas Eszter fuvolaművésszel arra is kitértek, mennyire kemény fizikai munkát jelent a fuvola, és hogy jönnek ehhez a gumimatracok.