Jazz/World

Smártonék először Párizsban és Brüsszelben

2011.11.22. 15:27
Ajánlom
A Smárton trió először a Jazzycolors fesztiválon vesz részt Párizsban, majd Brüsszelben, a Balassi Intézetben lép fel.

Az együttes 2003-ban alakult (Sütő Márton zeneszerző-gitáros az együttes vezetője, Kovács Zoltán bőgőzik, Szabó Hunor pedig dobol), két lemezt adott ki: az egyik a Még nem tudom 2006-ból, a másik a Premecz Mátyás Hammond-virtuózzal közös Smárton Trió+1 című 2008-ból. Azóta régi számaik is átalakultak, és van számtalan ingyen letölthető zenéjük is az internetről - tette hozzá. Zenéjük stílusa "a nagyvárosi lét akusztikus megfogalmazása, amelyben keveredik a dzsessz a dekonstruktív poppal, hippirockkal, sok improvizációval fűszerezve". Megalakulásuk óta folyamatosan változó sajátos színt visznek a magyar dzsessz palettájára, a kiskocsmától a Sziget Fesztiválon keresztül a Művészetek Palotájáig a legkülönbözőbb színpadokon lépnek közönség elé.

A Jazzycolors fesztivált 2002-ben alapította Michael Werner-Pospisil, elnöke pedig Ecsedi Derdák András, a párizsi Magyar Intézet akkori vezetője lett. Elgondolásuk az volt, hogy a francia fővárosban működő külföldi kulturális intézetek szervezzenek közösen dzsesszfesztivált. Azóta a mostani (november 8-30.) a 9. dzsessz-összejövetel. Ezúttal 17 intézet és nagykövetség szervezett 17 nemzeti csapatot Európából és a Balkánról hét helyszínre. Ezúttal egy-egy nemzet föllépője nem a saját intézetében szerepel, így került a Smárton trió a Szerb Kulturális Intézetbe.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Kortárs írók kedvenc EP-idézetei lepték el Óbudát

Köztéri plakátokkal, 40 hazai író, költő kedvenc EP-idézetével, korábban nem publikált fotókkal és felolvasással ünnepli a harmadik kerület Esterházy Péter születésnapját.
Vizuál

„Ahol csak tomboló ováció van, ott valami bűzlik” – Interjú a szobordöntésben érintett alkotóval, Szalay Péterrel

Egy műalkotás élete nem ér véget az alkotó műhelyében, a befogadók által válik egésszé, teljessé. A mű hatást vált ki, ami párbeszédet generál közönség és alkotás között, de meddig tart a szólásszabadság joga és mi védi a szabad művészi alkotás méltóságát?
Klasszikus

Domingo támogatásával jutott mesterzongorához Balázs-Piri Soma

A Virtuózok ifjú tehetsége évek óta gyűjtött egy mesterzongorára, végül Plácido Domingo támogatása révén teljesülhetett a zongorista dédelgetett álma.
Vizuál

Az újrakezdés filmjei

Egyre közelebb kerül az újranyitás gondolata, bár a bemutatókat még halogatják, de előbb-utóbb moziba is mehetünk. Addig is öt olyan klasszikus magyar filmet ajánlunk a Filmio kínálatából, amelyekben a hősök élete teljesen más irányt vesz.
Színház

Júniusban nyit a Margitszigeti Színház

Derűvel és optimistán várja a korlátozások feloldását a Margitszigeti Színház, amely szabadtéri és ültetett nézőterű játszóhelyként az egyik legbiztonságosabb közösségi helyszínnek számít. A színház vezetősége reméli, hogy a járványügyi intézkedések lehetővé teszik a mielőbbi nyitást, és a nézők – a mindenkori szabályok betartása mellett – júniustól újból élőben élvezhetik a színházi előadásokat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Prince egykori zenésze is a Müpa Home fellépői között

Három egyedülálló online koncertpremiert kínál április 16-17-én és 30-án a Müpa Home. Tzumo Árpád zenekara, a Solati Music és a Blahalouisiana mellett látható lesz a basszusgitár dán ikonja, Ida Nielsen koncertje is.
Jazz/World interjú

„Szíven üt, hogy EP már soha többé nem ülhet itt” – Interjú Lukács Miklós cimbalomművésszel

Esterházy Péter születésnapján, április 14-én az E(gy)P(ercesek) – Esterházy-fragmentumok című online produkcióval tiszteleg a Katona József Színház az író emléke előtt. EP írásai Máté Gábor hangján szólalnak meg, játszótársa Lukács Miklós cimbalomművész.
Jazz/World interjú

Vers és elektronika a költészet napján – páros interjú Pátkai Rozinával és Fenyvesi Mártonnal

Elektronika teszi emlékezetessé Pátkai Rozina új lemezén a magyar verseket. Elektronikai eszközökre Fenyvesi Mártonnak is szüksége van, aki az utóbbi időben hangmérnökként és producerként legalább annyit dolgozott, mint gitárosként. Az életben egy párt alkotnak, kézenfekvő volt, hogy együtt ültetjük őket mikrofon elé.
Jazz/World pályázat

Támogatást nyújt a zeneipari háttérmunkásoknak a Fábián Juli Emlékalapítvány

A Fábián Juli Emlékalapítvány ismét pályázatot ír ki a koronavírus-járvány, az elmaradt koncertek, rendezvények és a tervezhetetlen szakmai jövő miatt nehéz helyzetbe került zeneipari háttérmunkások számára.
Jazz/World videó

A Nagymező utcáról énekel Bolyki Sára

Nagymező utca címmel jelent meg a két fiatal jazz-zenész – Bolyki Sára és Bolyki Tamás – első közös dala, amelyben felidézik a Bartók Konziban töltött éveket.