Jazz/World

Snétberger Classic

2007.02.21. 00:00
Ajánlom
Snétberger Ferenc olyan kincsre lelt gitárjában, amilyenre kevesen: keze alatt a hangszer médiummá válik, amely több szempontból is természetfeletti dolgokra képes. Nevezhető szemrebbenés nélkül varázslásnak is – nem bűvészkedésnek! – az a jelenség, amikor a legnagyobb hangszeresek pusztán a belőlük áradó színpadi kisugárzással képesek hatást gyakorolni a közönségre.

Mellőzik a meglepetések puffogtatását, nem törekednek lélekszakadva újdonságok bemutatására, szinte ugyanazt a megszokott stílust mutatják be minden koncertjükön, apróbb tematikai váltásokkal. A hatás mégis katartikus. Vajon hogyan csinálják?

Snétberger Ferenc közel húsz éve a világ egyik legegyénibb stílusával rendelkező gitárművésze. Azóta nem lehet szem elől téveszteni, amióta Dés Lászlóval és Horváth Kornéllal közösen megalapította a Trio Stendhalt: a kamarajazz-formáció a ’90-es évek elején a mainstreamtől elszakadó, puritán, de szellemes hangszerelésű, különböző invenciókat egyedi stílusában összeforrasztó muzsikát játszott. Koncertjei sajátos báját az adta, hogy tagjai az elsők között kapták meg az élettől azt az ajándékot Magyarországon, hogy jazz-zenészként teltházas, őrjöngő közönség előtt játszhattak.

Snétberger – a brazil Egberto Gismontihoz vagy az amerikai Ralph Townerhez, az Oregon együttes művészeti vezetőjéhez hasonlóan – évek óta kiforrott, statikus hangzásvilággal rendelkezik. Ezeknek a művészeknek a keze alatt a gitár sikeresen helyettesít akár egy kisebb szimfonikus kamarazenekart is. Ennek éles ellenpontjaként virtuóz dinamikai és ritmikai megoldásai jóval túlmutatnak egy kamarazenekar kapacitásán. Nem utolsó sorban Snétberger is – két kollégájához hasonlóan – olyan dolgokról mesél a klasszikus gitárral, amelyekre szavakat aligha találnánk. Az a fajta poézis, líraiság, amellyel képes szállni témáinak ívén, ritkán hallható más környezetben.

Snétberger nemzetközi megítélésére jellemző, hogy jelenleg is hét önálló lemeze érhető el az európai jazz egyik fellegvárának számító Enja Records honlapján, legutóbbi koncertjei közül pedig szívesen gondol vissza arra, amelyiken Bobby McFerrinnel zenélt közösen. Saját triójának felvételét, a Nomádot – Arild Andersen bőgős és Paolo Vinaccia ütőhangszeres közreműködésével – 2005. november közepén mutatta be a Művészetek Palotájában. Bár Snétberger szerint a tagok teljes zenei egyenjogúságban képesek harmonikus együttműködésre és műhelymunkára, a formáció neve világosan sugallja, hogy a magyar gitáros zenei ötletei alkotják a kiindulópontot a közös kibontakozáshoz.

A kortárs kamarazenélésen túl Snétberger szólókoncertekkel is hűséges, visszatérő vendége hazájának. Amikor egyedül lép a színpadra, talán akkor képes igazán megvillantani hangszeres stílusának sokoldalúságát. Pengetésének változatossága közel-keleti ihletettségre utal, ám a lantjátékosoknál bevallottan még nagyobb, eleven hatást gyakorolt rá az indiai klasszikus zene pengetőseinek – szitár-, száród- és vínaművészeknek – a játéka. Hasonló a helyzet a flamencóval is. Snétbergert olykor flamenco-gitárosnak nevezik – könnyelműen. Az andalúziai zenei motívumok – hasonlóan az indiai hatáshoz – mély nyomot hagytak ugyan a művész zenei egyéniségén és harmonikus módon beépültek játékába: az egyedi stíluspárosítás elemzése közelebb viheti a hallgatót Snétberger művészetének titkaihoz. Aztán jön a barokk zene, élén Bach életművével, a cigányzene Európa-szerte változó arcai, az otthoni vendéglátózás jellegzetes, andalító bája… Az alkímiát a brazil zene teszi teljessé, amelyet Snétberger gyerekkora óta tanulmányoz szenvedélyesen.

A klasszikus értékek iránti érdeklődés legfontosabb lenyomata Snétberger művészetében a szimfonikus kamarazenekarral kísért gitárhangversenyek előadása. A program sarokköve nem lehet más, mint Joachin Rodrigo Aranjuez concertója: az "örökzöld" darab kitartó műsoron tartása Snétberger alázatos gesztusa, elkötelezettsége a gitár hagyományos szerepe mellett, amelyet évszázadokon át betöltött az európai zene történetében. Snétberger saját szerzeménye, a Népem emlékezete (In Memory of My People) a roma holokauszt áldozatainak állít méltó emléket. A háromtételes versenydarabot hét évvel ezelőtt a Liszt Ferenc Kamarazenekar közreműködésével vette lemezre a tekintélyes német Enja kiadó. A márciusi Müpa-koncerten Lendvay József hegedűművész és a Danubia Szimfonikus Zenekar szólal meg. Lendvay a laza kompozíciós elvek mentén kibontakozó Empathy című darab magyarországi bemutatóján közreműködik. A Héja Domonkos vezette szimfonikus társulat nemrég komoly tapasztalattal lett gazdagabb gitárkíséret terén, hiszen tavaly novemberben a franciaországi flamenco-virtuóz, Juan Carmona gitárversenyének szimfonikus kíséretét tolmácsolta. A jeles esemény természetesen akkor a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben zajlott le akkora sikerrel, mint amekkorára most Snétberger Ferenc is biztosan számíthat.

(2007. március 7. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem: „Snétberger Classic” – Snétberger Ferenc gitárkoncertje; Joaquín Rodrigo: Concierto de Aranjuez; Snétberger: In memory of my people – gitárverseny; Empathy – dallam gitárra, hegedűre és vonósokra; km.: Lendvay József (hegedű), Danubia Szimfonikus Zenekar; vez.: Héja Domonkos)

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Vizuál

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Vizuál

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.
Klasszikus

Ha kottát nyomtatsz egy pólóra, legalább csináld jól

Valami nagyon nem a kotta szerint alakult az Amazonon.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.
Jazz/World interjú

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World quincy jones

Andreas Varady nem akar iskolába menni

A magyar származású, csodagyerekként felfedezett gitáros a leghíresebb jazzmagazin, a Downbeat címlapján szereplő cikkben mondja el, miért nem akar a legjobb jazziskolákban továbbtanulni.
Jazz/World lukács miklós

Lukács Miklóssal lép fel Charles Lloyd Budapesten

A tervezettől eltérő helyszínen, a RAM Colosseumban lesz a világhírű amerikai jazzszaxofonos, Charles Lloyd és formációja, a Marvels budapesti koncertje július 1-jén.
Jazz/World ajánló

90 évesen is a legjobbak között a BJC-be látogató Lee Konitz

A Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat következő vendége az idén 90 éves Lee Konitz, aki a jazz történetének élő legendája és egyben krónikása.