Jazz/World

Snétberger Ferenc triplázik a VeszprémFesten!

2024.05.29. 11:40
Ajánlom
Különleges zenei élménnyel várja nézőit a VeszprémFest. A prémium zenei fesztivál 2024-ben Snétberger Ferenc Kossuth-, Liszt Ferenc- és Prima díjas gitáros művészetéből ad három napon át metszetet a fesztivál exkluzív koncerthelyszínén, a Jezsuita Templomkertben.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

A festői Veszprémvölgyben felállított szabadtéri színpadon, a 16. századi jezsuita kolostor romjai és a 17. században épült barokk templomépület magával ragadó atmoszférájú környezetében három nap, három különböző műsort hallhat a közönség.

Snétberger Ferenc ott volt a szárnyait bontogató, idén húszéves VeszprémFest születésekor, 2004-ben és 2005-ben, majd később, 2011-ben is fellépett. 2024. július 18-20. között a jazz és klasszikus műfajokból merítő műsorait adja elő pályatársaival, barátaival és tanítványival.

  • július 18-án: Antonio Serrano spanyol harmonikaművésszel Jazz improvizációk Bach művei alapján című programját hallhatja a közönség.
  • július 19-én: barátok és tanítványok színpadra lépésével Jazz és más inspirációk című műsora hangzik el.
  • július 20-án: Fenyő László csellóművésszel közös John Dowland és más klasszikus inspirációk című programja lesz műsoron.
VF_jegy_hu_1080x636-0720FenyoLaszloFenyoLaszlo-JohnDowlandesmasklasszikusinspiraciok-113438.jpg

Fenyő László és Snétberger Ferenc (Fotó/Forrás: VeszprémFest)

Snétberger Ferenc Jezsuita Templomkertben rendezett koncertjei mellett a VeszprémFest ötnapos programjának részeként a Historia Kertben felállított nagyszínpadon fellép a Milky Chance, José Cura, Paloma Faith, Gregory Porter és a Toto.

További információ és jegyvásárlás ide kattintva! >>>

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Snétberger Ferenc (fotó/forrás: VeszprémFest)

A hangok határtalansága – beszélgetés Snétberger Ferenccel

Kapcsolódó

A hangok határtalansága – beszélgetés Snétberger Ferenccel

Különleges élménnyel gazdagodtak azok, akik jegyet váltottak április 28-ára az Erkel Színházba, ahol Snétberger Ferenc a kiváló svéd bőgős, Anders Jormin társaságában, a JazzFest Budapest fellépőjeként zenélt a nagyérdeműnek. Az interjút a Berlinben élő gitárművésszel budapesti koncertje előtt pár nappal készítettük.

„A klasszikus zenében a sokoldalúság gyanakvást szül” – interjú José Curával

„A klasszikus zenében a sokoldalúság gyanakvást szül” – interjú José Curával

A karmesterként és zeneszerzőként is aktív művésszel a a VeszprémFestre tervezett, argentin dalokra és operaáriákra épülő koncertjének műsoráról, a zenei sokoldalúságról és a társadalmi felelősségvállalásról is beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Először szólaltak meg a Nemzetiben felmondó színészek

A színháztól távozó Barta Ágnes és Mészáros Martin a Telexnek nyilatkozott arról, hogyan élték meg a társulat tagjaként töltött éveket, és miért döntöttek úgy, hogy szabadúszóként folytatják a pályájukat.
Színház

Udvaros Dorottya jövőre a Katonában vendégszerepel

Június 14-én megtartotta évadzáró társulati ülését a budapesti Katona József Színház. Máté Gábor elmondta: a Katona negyvenegyedik évadában a fiatal művészekre és nézőkre különösen odafigyeltek.
Színház

Együttműködésekre van szükség – felsorakozott az Átrium új vezetése

A következő évadtól új lakók költöznek az Átriumba az eddigi üzemeltető Kultúrbrigád helyébe. A független színházi formációk június 11-én, a Jurányi évadzáró eseményén ismertették röviden elképzeléseiket.
Klasszikus

Svájci fesztivál magyar fellépőkkel

A június 28. és 30. között a Genfi-tó partján rendezett Léman Bouquet Fesztivál változatos zenei programokat kínál, idilli környezetben a közönségnek. A koncerteken számos magyar művész is fellép.
Klasszikus

„Az előadónak nem elég csak a kottát látnia” – interjú Szabady Ildikó fuvolaművésszel

Már kiskorában is folyton a hangszer foglalkoztatta, azóta pedig elmélyült a kapcsolata a fuvolával. Az MVM által támogatott Junior Prima Díjjal kitüntetett Szabady Ildikó számos sikeres versenyszereplés után szólistaként és zenekari muzsikusként is rendszeresen színpadra áll.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Elefántdübörgés a Margitszigeten! – KARTHAGO 45 jubileumi koncert június 15-én

Június 15-én szombaton a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon ünnepli negyvenöt éve tartó sikertörténetét a Karthago. Az 1979-ben indult együttes tagjai teljes egyetértésben döntöttek a jubileum helyszínét illetően.
Jazz/World ajánló

A Rumbach utcai zsinagógában mutatja be új lemezét Kováts Kriszta

Víz-dalok címmel jelent meg a Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő legújabb lemeze, amelyhez Szirtes Edina Mókus szerzett zenét, a szövegeket pedig Fábri Péter jegyzi. 
Jazz/World ajánló

Szép dallamok egy kellemes este – Szűcs Kinga és Bárth János koncertje a XV. kerületben

Hangulatos szabadtéri koncertet hallgathat meg a közönség június 13-án, a Csokonai Művelődési és Rendezvény Ház kertjében. Az eseményről az egyenesen Brüsszelből érkező Szűcs Kinga énekesnő mesélt.
Jazz/World magazin

A dal, amelyet a Műcsarnokban és falunapon is elő lehet adni – Kollár-Klemencz László a Szájbergyerekről

A Dalok nyomában elnevezésű sorozatunk új részében ezúttal Kollár-Klemencz Lászlóval beszélgettünk a Kistehén Tánczenekar leghíresebb, Szájbergyerek című számáról.
Jazz/World ajánló

Az ötven legkiválóbb jazz-zenész egy színpadon szombaton!

Hogy mi várható június 7-én és 8-án a Margitszigeti Színház nagyszínpadán és a víztorony lábánál, ezen a lenyűgöző helyszínen? Jazz és bor hétvége: a magyar jazz és a magyar bor legnagyobbjai a Margitszigeten!