- Hogyan zajlott a verseny Montreux-ben?

- Mivel ez az egyik legrégebbi és legrangosabb jazzfesztivál, illetve -verseny Európában, ezért –mint minden jazz-zenész –én is figyelemmel követtem, de csak idén mertem először jelentkezni rá. Nagyon boldog voltam, amikor meghívtak a helyszíni fordulókra is, ahol már csak tízen versenyeztünk. Külön öröm volt, hogy két jó barátom – Tálas Áron és Gayer Mátyás – is bekerült a tíz döntős közé. A fesztivállal kapcsolatban viszont nagyon vegyes tapasztalataim voltak. Úgy éreztem, hogy a koncertek tekintetében a jazz-zenéhez képest túlsúlyba kerültek a populárisabb műfajok, holott több mint ötven éven keresztül ez a fesztivál volt a leghíresebb jazz-zenészek fő találkozóhelye. Viszont a városnak varázslatos a hangulata a fesztivál ideje alatt és a verseny is nagyon jól szervezett volt: fantasztikus körülmények között, gyönyörű termekben játszhattunk.

Oláh Krisztián

- Harminc év alattiaknak szólt a verseny, te még mindössze tizenkilenc vagy. Látod már, hogy mit jelenthet a pályád szempontjából ez a harmadik helyezés?

- Ezt még nem tudom felmérni, de nagyon örülök, hogy ilyen eredményt sikerült elérnem. Viszonylag magas volt az átlagéletkor, eltekintve az első helyezett kínai sráctól, aki csak tizenöt éves. Most hárman, a verseny dobogósai egy ígéretes lehetőséget kaptunk: meghívtak minket a Montreux-i Jazzakadémiára, ahol októberben két héten keresztül tanulhatunk többek között Janon Herman fiatal jazz-zongoristától, aki a zsűri elnöke volt a versenyen. Nemcsak zenei képzést kapunk majd, hanem a zenészség más, fontos oldalaihoz -úgymint menedzsment- is adnak támpontokat. Illetve jelen lesznek a legfőbb európai zenei ügynökségek és impresszáriók, tehát a kapcsolatépítésre is nyílik lehetőség.

- Édesapád, Oláh Kálmán a szakma és a közönség szerint is az egyik legjobb magyar jazz-zongorista. Soha nem élted meg nyomásként azt, hogy egy ilyen példa állt előtted?

- Nem. Édesanyám is zenész, ő klasszikus zenét oktat, így a közeg, amiben felnőttem, mindig inspirált. Ötéves korom óta a mai napig foglalkozom klasszikus zongorával, úgyhogy abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy mindkét szülőmtől rengeteget tanulhatok. Valószínűleg pont ennek a családi közegnek köszönhetően soha nem volt kérdés, zenész leszek-e.

Oláh Krisztián Trió

- Nemcsak jazz-számokat írsz, de klasszikus darabokat is szerzel. Milyen indíttatásból kezdtél el komponálni?

- Teljesen máshogy írok jazz-kompozíciókat mint nagyzenekari klasszikus művet. Klasszikus darabokban akkor kezdtem gondolkodni, amikor a barátaimmal megalapítottam a Color Art Ensemble kamarazenekart. Ezzel a zenekarral nemrég a Magyar Rádió Márványtermében mutattuk be az első művemet, egy szvitet, amiben vannak improvizatív részek is: ezeket az Oláh Krisztián Trió tagjaival játsszuk. A jazztriómmal pedig kezdetben főleg standardeket játszottunk, azzal a kollektív spontaneitással, hogy a szám tempója, lüktetése, hangneme, a szólók sorrendje is zenélés közben alakult ki. Ezt a mai napig imádom csinálni, de a jazz-standardeknek egy idő után kimerül a stílusbeli palettája. Amikor elkezdtem jazz-számokat írni, akkor olyan hangulatokat kerestem, amiket nem tudok a standardekkel elmondani.

- Hogy látod, a korosztályod mennyire tudja befogadni a jazzt?

- Ebben a kérdésben alapvetően elég optimista vagyok, de megértem azokat a fiatalokat is, akik nehezen tudnak elmélyülni ebben a zenében; ez hatvan éve volt nagy divatban, tehát az akkori emberek fülére tervezték. Viszont egy mai zenész soha nem fogja tudni teljesen autentikusan játszani az akkori slágereket, szóval a jazzbe akaratlanul is belekerülnek a mai világ hatásai. Nagyon sok olyan fiatal jazz-zenekar van ma, ami tud olyan befogadható zenét játszani, ami mai hangzású, mégis akusztikus zene és megmarad benne valami a jazz autentikusságából. Mi ezért is igyekszünk minél több saját számot játszani.

- Milyen terveid vannak most?

- Elsősorban nagyon örülünk annak, hogy a Montreaux-i verseny eredményeképpen a januári Jazz Showcase fesztiválon a Művészetek Palotájában esti nagykoncertet adhatunk hárman -Tálas Áron, Gayer Mátyás és jómagam - a saját zenekarunkkal. Továbbra is próbálunk új szerzeményeket írni a triómmal és remélhetőleg jövőre az első lemezünket is föl tudjuk venni. Ezen kívül tervben van, hogy egy új klasszikus darabot is elkészítsek a Color Art Ensemble Zenekarra.