Jazz/World

„Sokkal többet kísérleteztünk hangzásokkal, mint eddig valaha”

2023.04.17. 14:20
Ajánlom
A Szent Efrém Férfikar május 5-én mutatja be a Fonóban Kings & Queens címmel megjelent duplalemezét. A lemez anyagáról, az ezt megelőző munkáról és a közelgő koncert programjáról Bubnó Lőrincet kérdeztük.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

Az egyik lemez a Kings a másik a Queens címet viseli. Mi volt a férfi-női oldal hangsúlyozásával férfiegyüttesként a célotok? Ellentét vagy egység?

Érdekes és nagyon komplex kérdés, hogy milyen a nő és milyen a férfi – van-e például férfi és női zene? Utólag azt látom, hogy volt a lemez programjának összeállításában egyfajta esetlegesség is, amit bátran vállalhatunk – mindenféle zene megtalált minket az elmúlt években, amik aztán maguktól kiadták ezeket a párokat: férfi és nő, szakrális és világi, Jézus és Mária, fény és sötét. És pont emiatt szerintem ez kevésbé ellentét, hanem egység, hiszen ezek a – néha ellentétesnek tűnő – párok alkotnak egységeket és adják meg a világ teljességét. Mi ezzel a lemezzel mindössze egy általunk kiszemelt szeletet mutatunk meg ebből a nagy egészből,

egy éppen aktuális zenei lenyomatát alkottuk meg a saját lelkiállapotunknak.

Szerintem a fő cél az volt, hogy valami szépet és érvényeset felvillantsunk abból, hogy ránk hogyan hat a világ és zeneileg milyen megfogalmazást nyerhet ez a nyolc fős Szent Efrém által.

Miért éreztétek aktuálisnak ezt a címet, gondolatot?

Egyszerre archaikus és modern is a zene, amit éneklünk, valamint egyszerre szakrális és világi. És érdekes, hogy ezek a dolgok mennyire keverednek: rengeteg régi zenében lehet találni meglepően modernnek ható fordulatokat, és jó pár olyan világi zene létezik, ami telítve van hittel. Szerintem ezek a műfaji vagy besorolási határok, skatulyák, határvonalak feloldódnak a zenében és a hangzás sokkal zsigeribb módon hat az emberekre – és akkor jó, ha hat! A Királyok és királynők cím igazából egy intellektuális játék a lemezre összeválogatott dalok sorba rendezésével. A háttérben meghúzódik egy sokkal ösztönösebb dolog, ami egy portrét fest arról, hogy milyen volt a Szent Efrém Férfikar abban a három évben, amíg erre a lemezre készültünk, és amíg az ötletből kész kiadvány lett.

efrem_20_ev_margitsziget_ODPICTURES-1170-123133.jpg

Szent Efrém Férfikar (Fotó/Forrás: Orbán Domonkos)

Ezen – a 16. lemezeteken – a tőletek megszokott minőségben hallhatunk saját műveket éppúgy, mint Leonard Cohen művet, vagy Rachmaninov szerzeményét. Egyszerre klasszikus és kortárs az album. Mi alapján válogattátok a műveket?

Annyiban volt tudatosság a dologban, hogy sokat lazult a repertoárunk az elmúlt húsz évben. A kezdetekkor még gyakran bizánci férfikarként aposztrofáltak minket, ma pedig már a bizánci zene csak körülbelül egy harmadát teszi ki a repertoárunknak – de például Rachmaninov Bogorogyice Gyévója a Vecsernyéből, ami a lemezre is rákerült, egy vissza-visszatérő klasszikus. Akkor sem sértődnénk meg, ha valaki acapella popnak hívná a Szent Efrémet, hiszen volt már olyan műsorunk, amire ráillett volna ez a besorolás, ezen a lemezen is sok ilyen példát találunk. Általában

próbáljuk feszegetni a műfaji határokat, minél színesebb és változatosabb egy program, annál jobban illik ránk.

Ami pedig összefogja és mégis egységesíti a műsorainkat, az az „Efrém-hangzás”, valamint a saját magunk által készített feldolgozások jellegzetessége. És ebből, szerencsére, egyre több van. Megfogalmazódott bennünk a Kings&Queens cím, amihez rengeteg fogalmat tudtunk kapcsolni: egyrészről erős a szakrális jelentéstartalom, hiszen a király utal Krisztus Királyra, a Királynő pedig Szűz Mária, a Mennyek Királynője. Másrészt természetesen konkrét királyok is megjelennek – például az Oroszlánkirály főcímzenéje, vagy Elvis egyik dala, vagy akár Dávid király Leonard Cohen Hallelujahjában. A királynő lemezen pedig a Queen egyik dalát, a Heaven for Everyone-t is feldolgoztuk.

Hogyan alakul a szerkesztés? Együtt alakítjátok ki a felvett művek listáját, vagy mindenki bedob egy ötletet, netán egy valaki vállalja fel ennek a feladatait? 

Ez a műsor már régóta formálódott, a 2019-es Wings lemezünk óta (ami szintén a Fonónál jelent meg) alakítgattuk, ötleteltünk rajta. Tehát összességében egy elég organikus folyamat volt, aztán a véghajrában, 2022 nyarán, a felvételek megkezdése előtt írtunk egy listát és eldöntöttük, hogy a sok-sok ötletünkből akkor pontosan hogyan is fog kialakulni egy lemezanyag. 10-10 dal van a lemezeken, plusz egy-egy átvezetés, ami rímel egy kicsit a 20 éves évfordulónkra is, amit 2022-ben ünnepeltünk.

Egyébként sosem töltöttünk még ennyi időt egy lemez felvételével – mivel a saját felszerelésünkkel, külső fül és segítség nélkül rögzítettük, ezért ez tényleg egy izgalmas laboratóriumi munka volt, sokkal többet kísérleteztünk hangzásokkal, felvételi módokkal, mint eddig valaha. Nagyon örültünk annak, hogy a Fonó és Horváth László igazgató első szóra elvállalta a lemez megjelentetését – és hogy ilyen gazdag jelentéstartalmú borító is készült ehhez a nagyon színes lemezhez Kiss Dóra grafikusnak köszönhetően.

efrem_20_ev_margitsziget_ODPICTURES-1158-123132.jpg

Szent Efrém Férfikar (Fotó/Forrás: Orbán Domonkos)

A Fonóba május 5-én érkeztek ezzel a zenei anyaggal. Elhangzik majd a teljes lemez egyben? Eldöntheti valaki, hogy csak a Kings vagy csak a Queens részre kiváncsi?

Érdekes, hogy a lemezek dalsorrendjén sokat agyaltunk és variáltunk, volt olyan opció is, hogy keverjük a Kings és a Queens anyagot, de végül megtartottuk tisztán és külön a kettőt. Hallottam már olyan visszajelzést, hogy van emiatt egy jól elkülönülő arca a férfi és a női lemeznek. A koncerten viszont abszolút keverni fogjuk az anyagot, mert ami vezetés közben, főzés mellé vagy szobában hallgatva jól működik, az nem biztos, hogy egy koncerten is megállja a helyét. Sőt

kifejezetten arra törekedünk, hogy egy egybekomponált zenefolyamot állítsunk színpadra,

ahol egyik dalból szervesen nő ki a másik. Emellett a mostanában egyre többet alkalmazott live-looping és elektronikus zenei eszközöket is bevetjük, hogy kézen fogjuk és végig vezessük a közönséget a Kings & Queens lemez különleges zeneiségén.

A lemezbemutató koncertről bővebb információ és jegyek ide kattintva elérhetőek.

Támogatott tartalom. 

Fejléckép: Szent Efrém Férfikar (Fotó/forrás: Orbán Domonkos)

 

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schubert kamaramuzsikáját ünnepli a Concerto Budapest a Zeneakadémián

Május 23-án, pénteken este 19:30-kor a Zeneakadémia Nagytermében kivételes kamarazenei élmény várja a közönséget: a Keller Quartet és a Concerto Budapest kiváló szólistái Schubert három jelentős művén keresztül kalauzolják a hallgatókat.
Zenés színház

A szabadság kettőssége – Szabó Máté a Stuart Máriáról

Májusban először kerül az Operaház színpadára Gaetano Donizetti történelmi királydrámáinak egyik legfontosabb darabja, a Stuart Mária. A háromfelvonásos opera rendezője Szabó Máté, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője.
Plusz

Világsztárral indít, filmzenével zárul a Margitszigeti Színház 2025-ös évada

Május 8-án megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színház. A májustól szeptemberig tartó szezon műsorát – kiemelve az opera-, musical- és balettbemutatókat – ezúttal is a minőségi szórakoztatás jegyében állították össze.
Vizuál

KÉP-regény: Holdvadászat

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, miért telt csaknem húsz évbe, hogy elkészítse ezt a különleges balatoni felvételt a Holdról.
Színház

Slava’s Snowshow: varázslat, hóvihar és gyermeki csoda a Nemzeti színpadán

Május végén a világ egyik legkülönlegesebb színházi élménye érkezik Budapestre: a Slava’s Snowshow nemcsak lenyűgöz, hanem felemel. A legendás bohóc, Szlava Polunyin mágikus univerzumot teremt, ahol mindenki újra gyermekké válhat – legalább egy estére.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Amikor a csend is zenél – a harmincéves e.s.t. együttesre emlékeznek a JazzFest Budapesten

Május 12-én különleges zenei találkozás várja a rajongókat az Erkel Színházban a 30 YEARS OF e.s.t. – Tribute to Esbjörn Svensson Trio elnevezésű eseményen, amely során az elmúlt évtizedek egyik legikonikusabb jazz-zenekarának dalai szólalnak meg.
Jazz/World ajánló

Többszörös díjnyertes magyar együttes lép fel a JazzFest Budapesten

Az instrumentális jazzt játszó Symbiosis 5 koncertjén a közönség megismerheti, mit gondol a műfajról az ifjabb generáció – május 11-én, a Jazzfest Budapest keretében, a Premier Kultcaféban.
Jazz/World ajánló

A Youtube-rekorder basszusgitáros, Kinga Glyk a JazzFest Budapesten

A lengyel származású basszusgitáros, Kinga Glyk ad koncertet az Eiffel Műhelyházban május 10-én. A zenész Youtube-videói nézettségi rekordokat döntenek, sokan őt tartják a fiatal generáció legtehetségesebb basszusgitárosának.
Jazz/World hír

Négy zenekar képviseli hazánkat Ázsia egyik legnagyobb múltú fesztiválján

A Jazzfest Budapesttel létrejött partnerségi kapcsolat révén 2025-ben Magyarország lesz fókuszban a dél-koreai Jarasum Jazz Fesztiválon október 17. és 19. között. Ázsia egyik legfontosabb fesztiválján a Dresch Quartet, a Gyémánt Bálint Trio, a Skylark Metropolitan és Lukács Miklós adnak koncertet.
Jazz/World ajánló

Egyszerre ül zongorához a Montreux-i Jazz Fesztivál három egykori döntőse a JazzFest Budapesten

2015-ben három fiatal magyar zongorista jutott be a világ a Montreux-i Jazz Fesztivál zongoraversenyének tízes döntőjébe. Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron május 5-én a JazzFest Budapest keretében ismét egy színpadon zenélnek.