Jazz/World

Sötét sarkok a modern jazzben - 2. rész

2018.12.18. 09:15
Ajánlom
David Lynchen túl is van dark jazz, ahogy ez a sorozatunk folytatásából kiderül.

A nem önálló stílusként, inkább csak bizonyos előadókhoz tapadt címkeként létező dark jazzel kapcsolatban talán a legegyszerűbb rokon értelmű hangulatokat hordozó zenekarokról beszélni, ugyanis hiányoznak azok a stílusjegyek, amik alapján körülhatárolható lenne a zenei anyag, ráadásul, részben ebből adódóan a gyökerei sem könnyen feltárhatók.

Az ún. nu jazz mégis adja magát, ugyanis egy, csak rá jellemző stílusjegyeket nem mutató, azokat inkább csak innen-onnan összekaparó, a kialakulása helyén, vagyis a föld alatt ragadt stílusról van szó,

amibe szinte bármi beszuszakolható, a dark jazzt művelők némelyike pedig ennek a vonzáskörzetéből érkezett.

GettyImages-481649233-104940.jpg

Christoph Clöser, a Bohren & Der Club of Gore tenorszaxofonosa (Fotó/Forrás: Getty Images)

A dark jazzt elsőként felvállaló, németországi székhelyű Bohren & Der Club of Gore debütáló, nem kifejezetten karakteres, jobb híján ambient-közeliként meghatározható albuma alig volt több, mint egy csokor Twin Peaks-áthallás, a második lemez aztán nyakig merült a mélyre hangolt megfoghatatlanságba, a 2000-ben megjelent Sunset Mission-nel ellenben sikerült Lynch világának sötét sarkait egyetlen kábító főzetben egyesíteni.

Az album végig ugyanazon a homályos regiszteren szólal meg, ami a menekülési útvonalak kiiktatásával, esélyt sem hagyva zárja simogató sötétségbe a hallgatóját.

A hangszerelés lecsupaszított, a dallamot szinte végig a szaxofon (tenor) viszi, a szólók nem mennek túl a hangulat megragadásán és körülírásán. Valójában ez jelenti ennek a zenének a legfőbb vonását: önmagától elkábulva araszol a saját medrében, képtelen akár csak pillanatokra meghasonulni.

A Bohren & Der Club of Gore zenészei korábban különböző hardcore zenekarokban játszottak, az eredetileg némafilmekhez kísérőzenét komponáló projektként indult, 2014 óta inaktív és a tagjai közt egy ideig a kiváló Pándi Balázst is maguk közt tudó The Kilimanjaro Darkjazz Ensemble alapítói viszont, ha lehet, még ennél is távolabbról, az elektronikus zene világának környékéről érkeztek. A TKDE hangzásvilágában ez jól kivehetően megjelenik. A dark jazz címkét hordó előadók többségéhez hasonlóan az ő zenéjük is rengeteg forrásból táplálkozik, jazzként szólal meg, de kényszeresség nélkül, az elektronikát pedig nagyon ízlésesen, épp csak színező elemként emelik be. A hangsúlyt a szólok helyett a kompozíciókra helyező, könyörtelenül swingelő zenekarnak mellesleg van egy kvázi-testvére is, a The Mount Fuji Doomjazz Corporation képében, ahol eluralkodnak azok a drone/dark ambient hatások, amik a nu jazz farvízen szivárogtak be a dark jazzbe.

Az imént említett hatások a Bohren & Der Club of Gore esetében csak az első két albumon voltak meghatározóak, azóta visszaszorultak, a nevét a Twin Peaks egyik központi szereplője és hűséges diktafonja után kapó Dale Cooper Quartet and The Dictaphones esetében viszont ezek jelentik az elsődleges szervezőelemet, amire homályos és néha talán túl vékony rétegként kerülnek a hangszeres elemek. A más előadóknál is feltűnő, mélyen búgó dark ambient alapok, amellett, hogy megágyaznak az atmoszférának, gyakran kerülnek bántó túlsúlyba, a zene ettől kevésbé lesz karakteres. A szintén az elektronikus zenei közegből származó Jason Swinscoe által alapított Cinematic Orchestra esetében viszont épp a karakteresség az, amik elsők közt felmerül. A TKDE esetében is fontos vizuális hatások itt is hangsúlyos szerepet kapnak, az elektronikus zene elemei is hasonlóan diszkréten vannak jelen, a Cinematic Orchestra azonban nagyobb ívű kompozíciókkal dolgozik.

A dark jazz címke leginkább a világ és annak aktuális állapotát ijesztően pontos diagnosztaként felmérő zene darabokra szakadásának sokadrangú tünete, nem pedig egy sajátos jellemzőkkel bíró stílus,

de újabb zenei stílusok feltűnésével manapság egyébként sem érdemes komolyan számolni. Amiért a dark jazz mégis érdekes tud lenni, az a kérlelhetetlen ragaszkodás, hogy képes legyen megragadni egy bizonyos hangulatot és azt el nem eresztve elmerülni benne.

Sötét sarkok a modern jazzben

Kapcsolódó

Sötét sarkok a modern jazzben

Mitől sötét a darkjazz, milyen attribútumai vannak, és mi köze van a filmművészethez? Jazztörténeti sorozatunk következő epizódja.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Martha Argerich nem mondta le, hálistennek

A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjén az argentin zongoraművésznő ragyogó Beethoven-zongoraversennyel mutatta meg, hogy nem lehet megunni egy darabot akkor sem, ha 70 éve játssza.
Jazz/World

Zeneművet írt a „napalmos lánynak”, most végre élőben is előadhatta neki

1972-ben járta be a világot a vietnámi háború legsokkolóbb fotója, amin gyerekek menekülnek a bombázás elől. Tiszteletükre Hannibal Lokumbe még 1973-ban szvitet komponált, amit most élőben is előadhatott a képen meztelenül szereplő lánynak, Kim Phuc Phan Thi-nek.
Klasszikus

Szüts Apor: „A tökéletességet nem lehet, és nem is kell elérni”

Szüts Apor számára korán jött az ismertség a komolyzene világában. Több interjúban is beszélt eddigi munkásságáról, most viszont a belső munkafolyamatokról és szemléletmódjáról tudhatunk meg részleteket, amelyekről talán a lámpalázzal vagy maximalizmussal küzdő fiatal zenészek is szívesen olvasnának. Így került szóba a fejlődés, az önkritika vagy a tökéletesség nemlétének témája is.
Vizuál

Megfilmesítik a Mester és Margaritát

Bulgakov regényének mozis változatát A nagy Gatsby-t is rendező Baz Luhrmann forgatja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

"A budapesti táncházak igazi kuriózumnak számítanak"

Jövő ősszel, 2020-ban második alkalommal rendezi meg Budapest a legnagyobb világzenei expót, a WOMEXet. Hogy ez mennyiben kiváltság, és miként profitálhatnak ebből a magyar zenészek, arról a rendezésért felelős Hangvető alapító-igazgatóját, Liber Endrét kérdeztük.
Jazz/World magazin

Zeneművet írt a „napalmos lánynak”, most végre élőben is előadhatta neki

1972-ben járta be a világot a vietnámi háború legsokkolóbb fotója, amin gyerekek menekülnek a bombázás elől. Tiszteletükre Hannibal Lokumbe még 1973-ban szvitet komponált, amit most élőben is előadhatott a képen meztelenül szereplő lánynak, Kim Phuc Phan Thi-nek.
Jazz/World magazin

Tudományos bizonyítást nyert, hogy a „zene közös nyelv”

Közhely, hogy a zene olyan univerzális nyelv, ami alkalmas a szavakon túli kommunikációra. Most egy bécsi kutatócsoport adatokkal is alátámasztotta, hogy a zene világszerte közös tulajdonságokkal rendelkezik.
Jazz/World ajánló

Zenész apák zenész fiaikkal adnak közös adventi koncertet

A Modern Art Orchestra Az alma meg a fája elnevezésű koncertjén december 14-én 19:30-tól a Budapest Music Centerben olyan szülő-gyerek párosok fordulnak meg a színpadon, akiket eddig nem hallhattunk.
Jazz/World ajánló

Új lemezt készített Kollár-Klemencz László

Decemberben jelenik meg Ég az erdő címmel Kollár-Klemencz László Kamarazenekarának új albuma – a dalszerző-író-énekes 2008-ban megkezdett első szólóalbumának folytatásaként. Az új dalokat január 19-én a MOMKultban nagyszabású koncerten mutatják be a zenészek.