Jazz/World

Soul a kakas már

2009.09.22. 08:30
Ajánlom
Magyarországon a klezmer világa a 20. század második felében hosszú időre elcsendesült. Hogy a kelet-európai zsidó népzene mégsem ismeretlen felénk, abban épp egy New York-i muzsikusnak volt óriási szerepe. Bob Cohen több mint két évtizede itt él, zenél és kutatja a jiddis kultúrát. Autentikus hangzású, kirobbanó energiájú együttesét, a Di Naye Kapelyét pedig világszerte a legjobbak közé sorolják.

A zsidó népzene éppoly sokféle, mint maga a nép. Dallamait ma megtaláljuk a jazzben, a popban, a színházban, illetve, ami a boldog békeidőket idézi, a legkülönfélébb népzenészek ujjaiban és szívében. Egy tipikus mezőségi repertoárból például aligha hiányozhatnak a lakodalmasok, siratók, cigánytáncok, ritka és sűrű magyarok mellől a zsidócsárdások. Persze már az elmúlt századok klezmerei, vagyis zsidó népzenészei is rengeteg hatásnak voltak kitéve, felfedezhetünk játékukban török, délszláv, román és magyar motívumokat egyaránt. Így fordulhatott elő, hogy az egyik legismertebb dal, amelyet a Szatmárból elszármazott New York-i haszid közösségekben máig magyarul énekelnek, a Micsoda madár, amit a legenda szerint a nagykállói csodarabbi vett egy pásztorfiútól egy aranyért.

Ami viszont az életérzést, a zene kulcsát adja, amiben a Di Naye Kapelye (Az új együttes) példaértékű, az a zenén túli kultúra: a liturgikus énekek díszítései, amiket a klarinét szinte emberi hangon szólaltat meg, a tánc, amihez a talpalávalót a bőgő és a kontra mellett gyakran a cimbalom adja, a fájdalmak és örömök, amit jiddis nyelv íze és játékossága is közvetít; illetve maga a lélek, aminek két fizikai formája is az örömzenélés része, a hegedű közepén egy kis tartórúd, amely minden rezdülésért felel, valamint a spiritusz, ami például a kóser szilvapálinkában lakozik.

Ezt a hagyományt vitték magukkal Amerikába a 20. század első felében a klezmerek, akik azonban a keveredések közepette egyre kevésbé tudták azt életben tartani. A hetvenes években a következő generációnak már újra fel kellett fedeznie a stílust, ez a revival pedig új irányokhoz és egyre nagyobb elismertséghez vezetett, a Klezmatics együttes tavalyi Grammy-díja is ezt jelzi.

Bob Cohen az amerikai klezmerirányzatok helyett magyarországi és moldvai felmenői világát választotta. Amikor a nyolcvanas évek közepén ideköltözött, a néptáncmozgalom magával ragadta, Romániában és Ukrajnában kutatta a még fellelhető gyökereket. Az idős cigányzenészek, akik annak idején a zsidó zenészekkel játszottak esküvőkön, mestereivé váltak. A kilencvenes években alapító tagja volt a Budapest Klezmer Bandnek, azonban az autentikus irányt választva hamarosan saját bandát formált, amely az „igazi" hangzással együtt a régi idők ízeit és tüzét is továbbviszi.

Gyűjtéseit világszerte nagyra becsülik, repertoárját játsszák New York-i és párizsi együttesek, de nem csak kutatóként és zenekarvezetőként, hanem muzsikusként is lehengerlő, legújabb, Traktorist című albumát például a tekintélyes világzenei szaklap, a Songlines májusban a legjobb tíz közé sorolta. A lemezen olyan elismert vendégzenészek is szerepelnek, mint Michael Alpert hegedűs vagy Josh Dolgin harmonikás, de a zenekar alaptagjai szintén a műfaj mesterei: Yankl Falk amerikai ortodox kántor és klarinétos mellett Pribojszki Ferenc cimbalmos, Kozma Gyula bőgős és Fekete Antal kontrás játszik. A zenészbarátok sorát a koncerten még egy kiváló klarinétos, Barta János bővíti, illetve egy másik zenei kincs, a kárpátaljai Técsői Banda, akikkel összeszokottan, kötetlenül és rengeteg lélekkel szoktak közösen játszani.

Di Naye Kapelye - Traktorist 

2009. október 1. 20:00 Művészetek Palotája - Fesztivál Színház

Km.: Di Naye Kapelye: Bob Cohen (hegedű, mandolin, koboz, gadulka, cumbus, fuvola, ének), Jack „Yankl" Falk (klarinét, ének), Pribojszki Ferenc (cimbalom, kaval, dob), Kozma „Kosztya" Gyula (bőgő, koboz), Fekete „Puma" Antal (kontra); Técsői Banda: Joszif Jurijevics Csernavec (gombos harmonika), Jurij Alexandrovics Csernavec (dob, plonka, dremba, ének), Mihail Jurijevics Csernavec (kiscimbalom), Ivan Popovics Mikolajovics (hegedű)

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Úgy fest, megtalálták az egyetlen felvételt Frida Kahlo hangjáról

A mexikói nemzeti hangarchívum, a National Sound Library úgy véli, Frida Kahlo saját, Diego portréja című esszéjét olvassa föl az El Bachiller radio pilotjában, amely hangfelvétel nemrégiben került elő.
Klasszikus

Liszt Ferenc szépunokája ez a csodakamasz zongoraművész

Ahogy a középkorú és idősebb generációk birtokba vették a közösségi médiát, úgy futott fel Michael Andreas Häringer karrierje is. A most tizenhét éves zongoraművész nem csak ragyogó tehetség, de kivételesen népszerű is.
Klasszikus

Zenetörténeti pillanat: Arvo Pärt és Sting találkoztak

Tallinn közelében találkozott az egyik legnépszerűbb kortárs zeneszerző és a brit popcsillag. Szemmel láthatólag élvezték egymás társaságát.
Vizuál

Ilyen volt a nyár 50 éve

Egy fotóriporternő élete a szövegben, az 1960-as, 70-es, 80-as évek hétköznapjai pedig a galériában. A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának munkatársai ezúttal egy különleges életműből válogattak.
Könyv

„Először életben kell maradnunk” – A Mengele-lány

Stern Rózsa Ibolya nemcsak kibírta a haláltábort és Mengele kísérleteit, de neki köszönhetően fogták el a birkenaui láger egyik felügyelőnőjét is. Az idős asszony Veronika H. Tóth újságírónak mesélte el a második világháború előtt, alatt és után történteket.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World hír

Tíz évig titkolták, hogy félmillió történelmi jelentőségű felvétel égett el

500 ezer master, köztük jazz- és poptörténeti jeletőségűek váltak a lángok martalékává a los angeles-i Universal Studióban kitört tűzvészben, 2008-ban. A hatalmas veszteségre most derült fény.
Jazz/World ajánló

Dzsesszben formált Bartók-művek

A Bartók Plusz Operafesztivál megnyitja a komolyzenei műfaj határait. Báb- és animációs operaelőadások mellett Bartók-művek dzsesszátiratait mutatja be a mai magyar dzsesszélet egyik legmeghatározóbb együttese, a Sárik Péter Trió közreműködésével.
Jazz/World Partitúra

„Itt, Budapesten valójában csak imitáljuk a népzenét” - Interjú Kuczera Barbarával

Minden év júliusának első hetében rendezik meg a Méta népzenei tábort, más-más helyszínen, rendszerint apró falvakban. Idén Karádon, nem messze a Balatontól lesz a tábor, a Partitúra forgatásán Kuczera Barbara mesélt róla.
Jazz/World lemez

Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint bejárják az országot új lemezükkel

Kilenc állomásos magyarországi turnén mutatja be februárban megjelent Shapeshifter című lemezét a Harcsa Veronika & Gyémánt Bálint Quartet.
Jazz/World söndörgő

A Babra és a Söndörgő a világzene nemzetközi élvonalába került

A Babra debütáló anyaga a tizedik, a Söndörgő Nyolc 8 Nyolc című lemeze a tizenötödik helyen szerepel a World Music Charts Europe (WMCE) májusi nemzetközi világzenei toplistáján.