Bár Süle nem tartozik a világ vezető jazz-zenészei közé, előadássorozata valószínűleg mégis gyümölcsözőbb volt, mint a híres szaxofonos Archie Sheppé, aki évekkel korábban nem volt hajlandó „fújni”, még a tanulók kérésére sem, bár cserébe zongorázott egy kicsit. Egyesek szerint a honoráriumot kevesellte. Arról vajmi keveset tudhatott, hogy a Zeneművészeti Egyetem nevetségesen szegény. Anyagilag legalábbis. Tehetségekben ugyanis nem szűkölködik. Az állapotok szemléltetésére, íme egy rövid történet:

Mivel a 2005/2006-os tanévben anyagi megszorításokra került sor, a jazz-tanszaknak nélkülöznie kellett a korábban használt CD-lejátszóit. A tanárok kénytelen-kelletlen a már szinte használhatatlan kazettás magnókra „fanyalodtak”. Így fordulhatott elő egy 20. századi zenetörténet órán, hogy a diákok Sztravinszkij Tűzmadár című művének hallgatásakor hatalmas reccsenést észleltek. Mivel az efféle zajokhoz már mindenki hozzászokhatott, senki sem kapta fel a fejét egészen addig, amíg a tanár így nem szólt: „Gyerekek! Ez volt az üstdob!”

Süle valószínüleg tisztában van a tanszak pénzügyi helyzetével, hiszen körülbelül huszonöt éve ő is itt koptatta a zongoraszéket, s fiatal korában a tanszakvezető Binder Károllyal készített közös lemeze első díjat nyert a Zeneművészek Szövetségének hanglemezpályázatán. A máig fennálló ismeretség közvetlen, jó hangulatú előadásokat eredményezett.

Azok számára, akik részt vettek Süle zeneelmélet-, zongora- és zeneszerzés-óráin, nyilvánvalóvá válthatott: elavult az a nézet, miszerint a jazz-zenészek csak rögtönözni tudnak, a klasszikus zeneirodalomhoz nem konyítanak. Süle majdnem olyan jól ismeri a komolyzenét, mint a jazzt, amit ékesen bizonyít, hogy egyik elhangzott kompozíciója egy szokatlan hangszerösszeállítású (trombita, zongora, dob, elektromos gitár) fúga volt.

Művészetéhez hasonlóan, amely a nagy jazz-elődök mellett Bartók és Messiaen munkásságában is mélyen gyökerezik, előadásai is a különböző zenei irányzatok keveredésének létjogosultságát hirdetik. Saját bevallása szerint lemezeit valamiféle összművészeti alkotásnak tekinti, ahol szöveg, zene és látvány szerves egységet alkot. Ezért szerzeményeinek szövegét maga írja, lemezborítóin pedig saját festményei láthatóak.

Hogy őszinte legyek, az összművészeti alkotások valamint a stílus-párosítások mindig gyanút ébresztenek bennem: vajon nem pusztán arról van-e szó, hogy a szóban forgó művész középszerűségének leplezésére próbál valami különlegeset létrehozni, ezért nyúl az egyik legkézenfekvőbb eszközhöz, a stílusok vegyítéshez? A félreértések elkerülése végett: a zeneirodalom telis-tele van mesteri stílusötvözetekkel komoly- és könnyűzenei téren egyaránt. De jócskán akadnak felületes adaptációk is, amelyek leginkább a számítógépes szimulátorokhoz hasonlóak. Bárki lehet Formula 1-es pilóta vagy hadvezér, élvezheti ezek előnyeit tét és befektetett munka nélkül, az efölött érzett öröm azonban kérészéletű lesz. Ugyanígy, egy zenekultúra legjellegzetesebb közönségcsalogató külsőségei se adhatnak igazán mély lelki örömöt.

Süle esetében a gyanúm alaptalannak bizonyult. „Koktéljai” ízletesek, az egyes stíluselemek nem taszítják egymást. Szerzeményeiről nehezen lehetne megállapítani, hogy azok a jazz vagy a kortárs improvizatív zene kategóriájába sorolhatóak. Ez a kettősség zenészeinek képzettségét illetően is megmutatkozik. Nem ritka, hogy lemezein a kiváló jazz-zenészekkel együtt szerepel rock-gitáros és operaénekesnő. Utóbbiról kiderült, hogy kissé szégyenlős. Történt ugyanis, hogy a lemezfelvételek során az egyik szerzői utasításnak, nevezetesen annak, hogy sikoltozzon, csak azután engedelmeskedett, hogy Süle felidegesítette. Talán az északi emberek nyugodt temperamentumához - ami hátrányt csak ebben az esetben jelentett - nem passzol az efféle feladat.

Majd’ minden északi zeneszerző művészete kissé misztikus és megfejthetetlen a délebben élő ember számára. Ez Süle munkásságára is igaz, de csak részben. Esetében a Griegre emlékeztető színek és kifejezőeszközök mellé tüzesebb temperamentum társul. Ez a kettősség teszi izgalmassá és egyedivé zenéjét, amely könnyednek semmiképpen sem nevezhető, mélyrehatónak viszont annál inkább. Hallgatása közben úgy érezheti az ember, hogy Süle szánt szándékkal emlékezteti azokra az apró lelki rezdüléseire, melyeket fél bevallani.

Süle nem fél az őszinteségtől. A mesterkurzusán elhangzottak talán a diákokat is hozzásegítik majd a bátor alkotáshoz. A Zeneakadémia célja is ez lehet, mert újra a jazz-tanszak rendelkezésére bocsátotta a CD-lejátszókat. Köszönjük!