Idén nyáron ünnepli huszadik évadát a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház. A jeles évforduló kapcsán Tompagábor Kornéllal, a Kvártélyház igazgatójával az elmúlt két évtized mérföldköveiről beszélgettünk.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
Másodszor ítélte oda Schneider Zoltánnak a közönség a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját. A színművész idén Bernard Slade Jutalomjáték című darabjában Scottie Templeton alakításával érdemelte ki az elismerést.
A közpénzből gazdálkodó Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., amelynek szakmai vezetését Orbán János Dénes látja el, egy év alatt több száz millió forintot költött a Kossuth-díjas szerző műveinek felhasználási jogaira.
„A bel canto királynője” – írták Kolonits Kláráról a német kritikusok a Roberto Devereux ulmi bemutatója után. A nemrég súlyos, daganatos betegségen átesett szopránt feltöltődésről és kedvenc rózsáiról is kérdeztük.
A Jurassic Park-filmekből ismert új-zélandi színész 78 éves volt, családja közleménye szerint halála hirtelen és váratlan volt. Sam Neill karrierje során több mint 150 filmben és sorozatban szerepelt.
Idén nyáron ünnepli huszadik évadát a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház. A jeles évforduló kapcsán Tompagábor Kornéllal, a Kvártélyház igazgatójával az elmúlt két évtized mérföldköveiről beszélgettünk.
1981-ben a Hungária nem egyszerűen benevezett a Táncdalfesztiválra – fel akarta forgatni azt. A Limbó hintó nemcsak a fesztivál fődíját nyerte meg, hanem a zenekart is pályafutása csúcsára repítette, miközben meg is osztotta a közönséget.
Augusztus 8-án – a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját. Idén hét ország 11 helyszíne vesz részt, és harminc zenekar fellépésére kerül sor itthon és külföldön.
Juanes, Beth Hart, a Kraftwerk és a Pink Martini is Magyarországra érkezik hamarosan. Július 15. és 18. között rendezik meg a VeszprémFestet, ahol a négy nap során idén is világhírű előadókat hallhat a közönség.
A nyári jazzfesztiválok hangulata a Müpát is átjárja júliusban. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe érkező világhírű muzsikusok a jazz, a soul, az R&B és a pop sokszínű világába kalauzolják a közönséget három egymást követő estén.