Jazz/World

Szabadnak hittük és öröknek – emlékezés Fábián Julira

2024.07.09. 11:20
Ajánlom
A tragikusan korán elhunyt énekesnő, Fábián Juli július 9-én lenne 44 éves. Hosszú betegség után, 37 éves korában hunyt el, 2017. december 16-án. Fáy Miklós megemlékezése 2018-ban jelent meg a Fidelio Kult50 kiadványában.

Még ma sem ocsúdtunk föl. Nem hiszem, hogy minden ok nélkül beszélnék többes számban, mert tényleg: nem ocsúdunk. Nem is kell. Nem is kell megszokni, hogy Fábián Juli…

Nem halhat meg, akit úgy hívnak, Juli. Júlia, az igen. De Juli? Ezt éreztem akkor is, amikor közzétették, hogy meghalt. Nem lehet.

Olyan erős volt. Énekben is, megjelenésben is, üzenetben is.

Az a mosoly, az a rengeteg fog. Igen, szó volt róla, hogy beteg, de hát meggyógyult. És ha újra beteg, hát újra meggyógyul. Annyi mindenkiért kell aggódni az embernek, őérte pont nem. Megharcolja, megnyeri, és majd elénekli, milyen volt.

Az egész országon mintha ez szaladt volna végig. Lehetetlen. Gyorsan csináljunk valamit, még visszafordítható. A rádió megszakította az adását, a tévében műsorváltozás, csak hogy jelezzük: figyelünk rád. Nem engedünk.

Miénk vagy. Kapaszkodunk beléd, ragaszkodunk hozzád.

Tényleg nem sejtettünk semmit.

48182307_2247773538574564_436442112624427008_n-112049.jpg

Fábián Juli (Fotó/Forrás: Erdőháti Áron / Fábián Juli Emlékalapítvány)

El tudom mesélni, mikor láttam őt először, azt is, hogy miért. A szövegíró Miklós Tibor hívott föl, hogy jöjjek, mert ilyen csodát még nem láttam. Hogy valaki így tudjon énekelni, így gyöngyözzenek (ezt a szót használta) a futamok belőle, ennyire ura legyen a hangjának, és a technika mégis csak eszköz nála, csak a célt szolgálja, a dalokat. Hát jó. Biztos tudja, mit beszél, még ha Budaörsön is volt a fellépés. És tényleg, ott volt, valami cukrászdaszerű helyiségben, és tényleg fantasztikusan énekelt.

Eddig szeretem elmesélni a történetet. Mert az az igazság, hogy meghallgattam, tetszett nagyon, tetszett az éneklés, tetszett a jelenség, de jött a szünet, én meg egy kicsit elmenekültem, nem messzire, csak ne ott enni, ahol vannak, valami közeli kávézóba, ahol elszerencsétlenkedték a rendelést, de ahelyett, hogy elrohantam volna, hagytam végigmenni a dolgokat, lekéstem a második részt.

Még csak nem is bosszankodtam nagyon, látjuk és halljuk ezt a lányt, amennyit csak akarjuk, olyan tehetséges, csinos, annyi mindent tud, annyit fog még érni, nem kell pánikolni. Szemünk láttára lesz egyre nagyobb és egyre jelentősebb énekes, fülünk hallatára lesznek még sötétebbek a mélységei, még karcosabban izgalmasak a magasságai, kipróbál még ezer stílust, és mindben jó lesz, mert ő olyan: jól csinálja, amit csinál. Most elég, ha szürcsölöm a habos kávét, megjegyzem a nevet, az alkalmat, hogy én már ekkor láttam, már ekkor tudtam. Jó, nem én tudtam, de Miklós Tibi tudta, és igaza volt.

Mintha mindannyian így álltunk volna Fábián Julihoz.

Szabadnak hittük és öröknek.

Most meg egy másik József Attila-verset idézgetünk, hogy a kínba még csak most fogtunk, mi restek, de te már aláírtad művedet. Nem volt időnk, mondanánk, miközben tudjuk, hogy ez végképp nem igaz. Kevés időnk volt, de volt, csak nem használtuk ki, nem örültünk eléggé a jelenlétének, nem tudtuk előre, hogy ennyi, és nem több. Máskor okosabbak leszünk, máskor jobban vigyázunk, máskor nem hagyjuk, ilyeneket mondunk, mintha nem tudnánk, hogy nincs máskor.

Nincs Juli.

Fejléckép: Fábián Juli (fotó/forrás: Szepesi Mátyás / Fábián Juli Emlékalapítvány)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Klasszikus

Kamarazenei gyöngyszemek festői környezetben – jön a 28. Haydn Fesztivál Pápán

A Budapesti Vonósok minden évben megrendezett eseményén megcsodálhatjuk a pápai Esterházy-kastély történelmi jelentőségű épületét, valamint a klasszikus és a népzene határvidékére is elkalandozhatunk, neves vendégek hangversenyein.
Vizuál

Sötét és világos harca Barcsay Jenő festészetében

A Magyar Képzőművészeti Egyetem rendezésében július 16-án megnyílik a Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban című tárlat. Az évfordulóra jelent meg Sturcz János Barcsay című könyve is, amely a sötét és világos harcát követi végig az életművön.
Klasszikus

Nyolc nap, huszonhét zeneszerző – jön a hetedik MiraTone Fesztivál

Augusztus 24. és 31. között újra jön a MiraTone Fesztivál és Akadémia. A rendezvény immár kétszer is megkapta az EFFE Label minősítést, amelyet az Európai Fesztiválok Szövetsége ítél oda a kontinens legkiemelkedőbb művészeti fesztiváljainak.
Vizuál

Színekből szőtt terek – Vieira da Silva nyomában Velencében

Ha idén nyáron Velencébe látogatsz, ne hagyd ki a portugál festőművész, Maria Helena Vieira da Silva rejtélyes városképeiből rendezett kiállítást. A Peggy Guggenheim Gyűjteményben látható tárlat egy különleges művészi világba vezet – magyar szálakkal átszőve.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World hír

Új tehetségek nyomában – elindult a jelentkezés a Jazz Showcase-re

A Müpa eseménysorozata jövőre is hat együttesnek biztosít bemutatkozási lehetőséget a Fesztivál Színház színpadán. 2026-ban a régió legjelentősebb tehetségkutató fesztiválja január 30. és február 1. között várja a jazz műfaj régi és új rajongóit.
Jazz/World ajánló

Világsztárok a Balaton-felvidéken: jön a Paloznaki Jazzpiknik 

Lukas Graham, Judith Glory Hill, Zaz, Mario Biondi, Lehmanns Brothers, a Kennedy Administration, az Earth, Wind & Fire Experience, valamint a Deladap is Magyarországra látogat július végén.
Jazz/World ajánló

Duke Ellington Orchestra – az amerikai jazz aranykorának legjobbjai a Margitszigeten

Július 19-én varázslatos nyári estét kínál a Margitszigeti Színház a jazz legnagyobbjaival. A világ egyik leghíresebb Grammy-díjas és Oscar-jelölt szupercsapata, a Duke Ellington Orchestra ad koncertet élőben.
Jazz/World ajánló

Jazz és komolyzene Kapolcson – ilyen lesz a Művészetek Völgye felhozatala

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján nincs olyan érdeklődő, aki ne találná meg a számára kitalált programot. Július 18. és 27. között a jazz és a komolyzene szerelmesei is élvezhetik a számukra legkedvesebb programokat.
Jazz/World magazin

Ács Dominika: „A légzés nemcsak technika, hanem tükör is egyben”

Ács Dominika Junior Prima díjas fuvolaművész július 9-én a Benczúr Kertben mutatja be a közönségnek legújabb, BREATHING című albumát. Az előadóval – aki egyben a felcsendülő dalok szerzője is – a közelgő koncert kapcsán beszélgettünk.