Jazz/World

Szabadon szárnyalva – Rost Andrea jazzről és tanításról

2021.06.28. 09:20
Ajánlom
Rost Andrea több mint három évtizedes pályafutása során bejárta az opera legjelentősebb fellegvárait, és a zene különböző műfajai közt is szívesen kalandozott. Széles fesztávú repertoárján az opera mellett megtalálható az operett, a klezmer, a világzene, csipetnyi pop-rock és leheletnyi jazz is. A világhírű szopránnal a Szentendrei Teátrumban július 2-án rendezendő, jazzes hangvételű koncertjéről és az ősztől komolyabbra forduló tanításról is beszélgettünk.

A jazzt érintette már a Lélekdalaink című produkcióban, és most ebben a zenei stílusban mutatja be fiatalságának slágereit. Mi vonzza ebben a műfajban?

A szabadság. Jóleső kikacsintás ez a szigorú komolyzenéből, ahol a zeneszerző szándéka az elsődleges. Természetesen örömmel éneklem és nagy alázattal interpretálom azt, amit Mozart, Verdi vagy Puccini lejegyzett, hiszen hatalmas zenei zsenik voltak, de néha jólesik egy kicsit megmártózni és lubickolni egy másik világban. A jazzben vannak formák, de azon belül kötetlenebbnek lehet lenni: szabad a dallamot díszíteni, egy-egy magas hangot beletenni vagy épp a mélységbe ugrani, variálni. Arról nem is beszélve, hogy a gyerekkori énem is visszaköszön: milyen volt, amikor ’66-ban elindult a Táncdalfesztivál, és a televízió előtt ültünk. Milyen volt már akkor boldogan énekelni ezeket a dalokat, amiket a mai napig nagy élvezettel szólaltatok meg.

Mi a rendezőelve a látszólag eklektikus műsornak, melyben szerepel filmzene, musical, Gershwin- és Bernstein-művek, Marilyn Monroe-dalok, Karády Katalin-sanzonok is?

Az életem és az, ahogyan a zenével találkoztam. Nem muzsikuscsaládba születtem, így ezek a slágerek indítottak el a zene felé. Szépen éneklő énekeseink voltak akkor, ráadásul képzett hangjuk volt, és ez azonnal megfogott.

Amikor gyerekként a nagyszüleimnél voltam vidéken, sokat hallgattunk magyar nótákat is, amiket szintén megszerettem.

Ha jókedvem volt, még rögtönözni is tudtam ilyeneket. Nekem ez volt a zene, így nyílt rá a torkom. Később zeneakadémiai professzorom, Bende Zsolt mondta mindig, hogy van egy született éneklő készségem. Ez a tulajdonságom talán ezekből a slágerekből, dalokból táplálkozott kezdetben, itt gyökeredzik.

rost_andrea_1-103436.jpg

Rost Andrea (Fotó/Forrás: Szentendrei Teátrum)

A koncert felépítésének másik vonalát azok a színésznő idolok adják, akiket gyerekként csodáltam. Tulajdonképpen én is olyan akartam lenni, mint Marilyn Monroe, Marlene Dietrich vagy Judy Garland, akiknek a leghíresebb számai – az I Wanna Be Loved By You, a Sag mir, wo die Blumen sind, a Somewhere Over The Rainbow – mind szerepelnek a műsorban. Ők voltak számomra a követendő példa. Amikor elkezdtem klasszikus éneket tanulni, mindez megváltozott, de az irántuk érzett csodálat mindig megmaradt bennem.

A szentendrei alkalom egy egyestés kirándulás lesz?

A produkciót nyáron még elvisszük a Salföldi Dalföld Fesztiválra és Gyulára is, ősztől pedig Budapesten is tervezzük megmutatni a közönségnek. Egy kis szabadságot engedve magunknak a műsorszerkesztésben, mindig egy kis meglepetéssel igyekszünk szolgálni a hallgatóságnak a változatosság jegyében.

Nagy műgonddal választja ki partnereit, valószínűleg a Hot Jazz Bandre is azért esett a választása, mert ők a korai jazz és a Karády-, Kabos-, Jávor-, Latabár-filmek zenéinek avatott tolmácsolói. Hogyan találták meg egymást?

Lőrinczy Györgynek támadt az a zseniális ötlete, hogy próbáljunk meg közösen dolgozni, amiből valódi egymásra találás lett. A Hot Jazz Band fantasztikusan jó együttes, akik mindig együtt vannak, együtt játszanak.

Ők egy csapat, egy band, akikkel összeforrhatok. Nagyon fontos volt, hogy mindig ugyanazokkal léphessek színpadra.

Bényei Tamással énekelni pedig igazi varázslat. Ő egyszerűen csodálatos, és úgy hiszem, összepasszol a hangunk. Ez biztonságot ad…

rost_andrea_3-103352.jpg

Rost Andrea (Fotó/Forrás: Szentendrei Teátrum)

…ami most különösen fontos a járvány miatt bizonytalanná vált világunkban. Önt azonban online közvetített koncerteken, operakeresztmetszeteken, önálló dalesten rendszeresen láthattuk még ebben az időszakban is. Ez lesz az első újratalálkozása az élő közönséggel?

Ezzel a műsorral igen, de Győrött már volt egy koncertem májusban a Győri Filharmonikusokkal. Más volt.

A maszkot viselő közönség csillogó szemét ugyan érzékeltem, de nem láttam a mimikát, a reakciókat.

Bár a taps mindig megmutatja, hogy megérintette-e a hallgatóság lelkét a zene, de közben is fontos lenne kapcsolatot teremteni. Reméljük, lassan-lassan lekerül az arcokról ez a textildarab, és megszűnik a maszkabál.

Június közepén zsűrizett a szegedi Simándy József Nemzetközi Énekversenyen, felütéseként annak, hogy ősztől a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának magánének tanszékén tanít majd. Az életében eddig is jelen volt az oktatás – Kirishimában kurzust tart nyaranta, magánnövendékei is vannak –, mégis, ez egy fontos lépés ebbe az irányába. Úgy érzi, most jött el ennek az ideje?

Abszolút. A tanítás nagyon nagy felelősség. Ez egy két emberen múló felállás, amiben az adok-kapok igen fontos szegmens. Most vagyok abban az életkorban, olyan lelki és szakmai felkészültség birtokában, amikor – a szép számú feladataim, koncertjeim, előadásaim mellett – már olyan módon tudok odafigyelni, és annyi időt tudok a növendékekkel tölteni, amennyi szükséges. Nekem is fontos mindez, hiszen amit meg kell fogalmaznom feléjük, az öntanítás is.

Én is okulok ebből, és a tanítványaim fejlődéséből pozitív energiát remélek kapni.

Egy olyan tanítási metódust szeretnék kialakítani, ami az énekesi életre készíti fel őket. Olyan tudást kívánok adni, amire valóban szükségük lesz.

rost_andrea_2-103347.jpg

Rost Andrea (Fotó/Forrás: Szentendrei Teátrum)

„Sokrétű képzés létrehozása”, „esély a nemzetközi karrier megvalósításához” – ilyen célokkal vág neki Szegednek. Mely pontokon van leginkább szükség segítségre a fiataloknak ezen a téren?

Fontos, hogy lehetőséget kapjanak, de ne csak itthon, külföldön is. Azt szeretném, ha rendezők érkeznének Svájcból, Bécsből, Amerikából, a környező országokból, hogy minél több és sokféle instrukciót kapjanak a növendékek. Ez hozzásegíti őket ahhoz, hogy felkészültek legyenek akkor, amikor például egy meghallgatáson olyan valaki hallja őket, akinek megvan a lehetősége, kapacitása, összeköttetése ahhoz, hogy kinyissa előttük a világot. Ez nyelvtudás, megjelenés, viselkedés kérdése is.

Egy korábbi interjújában említette, hogy a teremtő nyugalmat mindenképpen át szeretné adni. Mi az, ami még mindenképp el kell, hogy jusson a tanítványokhoz?

A teremtő nyugalom birtokába akkor kerülhetnek a jövő nagy énekesei, ha felkészültek.

A tehetség a szükséges alap, ami mellé rengeteg munka, nagyon nagy szorgalom, kitartás, odaadás, alázat kell. Ezek a tulajdonságok, viselkedési alaptételek is kellenek ahhoz, hogy valaki tényleg jó művésszé váljon.

Szeretném azt is, ha a színpadi létezésbe is belekóstolhatnának akár Szegeden, akár koporodukciók révén, mert ott érik meg igazán az énekes. A karmester, a kollégák jelenléte és főként maga a zeneszerző sokat segíthet az interpretáció létrehozásában. A komponista ugyanis beleírja a karakter áriáiba, megjelenéseibe, hogy annak hogyan is kell léteznie a színpadon – de ezen nagyon sokat kell gondolkodni. Át kell ereszteni magunkon a szerepet, nem pusztán külső eszközökkel megoldani. A növendékeknek meg kell tanulniuk kiaknázni a saját képességeiket. Az az egyik legfontosabb célom, hogy erre rávezessem őket.

Rost Andrea és a Hot Jazz Band 2021. július 2-ai koncertjére itt válthatja meg jegyét.

Támogatott tartalom.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Lélek és hitelesség a muzsikálásban – Keller András és Pierre-Laurent Aimard a Concerto Budapest turnéja kapcsán

Szeptember közepén nagy sikerű koncertsorozatot adott a Concerto Budapest az Egyesült Királyságban és Írországban. A turné zárópontján Keller András karmester és Pierre-Laurent Aimard zongoraművész osztotta meg velünk gondolatait.
Könyv

Válogatás az idei Könyvfesztivál programjaiból

Mások mellett Rakovszky Zsuzsa, Vámos Miklós, Nádasdy Ádám, Christine Leunens és Clara Dupont-Monod is a Könyvfesztiválon mutatja be új könyvét. Szubjektív válogatásunkban számos izgalmas programot ajánlunk. 
Zenés színház

Christian Thielemann a Berlini Állami Opera új főzeneigazgatója

Az intézménynek azután kellett új vezetőt találnia a pozícióra, hogy januárban a korábbi főzeneigazgató, Daniel Barenboim egészségi állapotára hivatkozva lemondott posztjáról.
Klasszikus

Megújult épületben kezdi a 2023/24-es évadot a Szent István Filharmonikusok

A 2024-ben megalapításának hetvenedik évfordulóját ünneplő együttes épületbejárással egybekötött sajtóeseményen jelentette be új évadát, amelynek során a jól ismert sorozatok mellett új, kamarazenei bérlet is várja a közönséget.
Klasszikus

Magyar Kincsek – Folytatódik a Concerto Budapest zenei kaleidoszkópja

A felfedezés és újrafelfedezés, az értékek megtalálása központi motívuma a Concerto Budapest Magyar Kincsek-programjainak, melyeknek a közönség az idei évadban is koncertsorozat keretein belül lehet részese a Zeneakadémián.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World magazin

Ezekre az albumokra esküszik a fúziós zene nagyágyúja, Gary Husband

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatának legújabb részében a nemzetközi hírű dobos, zongorista és billentyűs, Gary Husband kedvenceibe hallgathatunk bele.
Jazz/World hír

Koncert közben lett rosszul Al di Meola

A 69 éves művészt bukaresti koncertjéről kellett sürgősen kórházba szállítani. Sajtóértesülések szerint szívinfarktust szenvedett, és sztentbeültetést kellett végrehajtani rajta.
Jazz/World ajánló

Kortársai, barátai emlékeznek az egy éve elhunyt Szakcsi Lakatos Bélára a BJC-ben

A legnagyobb formátumú jazz-zongoristára, Szakcsi Lakatos Bélára emlékeznek halálának évfordulóján, 2023. október 2-án kortársai és barátai a Budapest Jazz Clubban.
Jazz/World ajánló

Végtelen jazz a Fonóban – az Újbuda Jazz Fesztiválon

Idén tizennyolcadik alkalommal várja az érdeklődőket az Újbuda Jazz Fesztivál, amelynek célja, hogy a műfaj aktuális és kurrens képviselőit mutassa be a közönségnek, a klasszikusoktól az új kísérletekig, az idei év kiemelkedő újdonságaival együtt.
Jazz/World videó

Vidám, életigenlő a cappella – megjelent a Voice Drops együttes legfrissebb dala, a Szalmaszál

A Csernus Szilvi, illetve a Kárász Eszter–Bata István szerzőpáros alkotó elméjéből született lírai mű, a Szalmaszál az öröm szalmaszála, a dal pedig a boldogság húrjait pengeti.