Jazz/World

Szabó Dani a 606 Jazz Clubban

2008.03.13. 00:00
Ajánlom
A fiatal jazz zongorista ezúttal a Londoni közönséget kápráztatta el: március 12-én a brit főváros patinás negyedében, Chelsea-ben lépett fel.

Szabó Dani egy pillantás alatt hódította meg a 606 Club közönségét szerdán este. Nem teljesen ismeretlenként ült a zongora mögé, hiszen 2000-ben már megcsillogtatta tehetségét a Magyar Kulturális Központban. Most a magyar származású Somogyi Arnie-val (nagybőgő) Dave Smith dobost izzasztotta meg a több mint másfél órás műsor alatt.

Pénteken ismét közönség elé lép majd a Szabó Dani Trió (Mohay András (dob), Szandai Matyás (nagybőgő)) a Magyar Kulturális Központban, ahol előreláthatólag teltház előtt játszanak. Dani olyan díjakat tudhat a magáénak, mint a 2000-es Montreaux Jazz Fesztiválon rendezett Jas Hennessey Nemzetközi Szóló Zongora Vetélkedő vagy a Martial Solal Nemzetközi Zongorista Vetélkedő.

 
 
 
 
 
 

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Így kell dolgozni, így kell élni” – Tallér Zsófiára emlékezünk

A Fidelio felkérésére Tallér Zsófia három egykori tanítványa – ahogy ő fogalmazott, Petrovics unokák – emlékezik a fiatalon elhunyt Erkel-, Bartók–Pásztory-, Fonogram-, valamint Artisjus-díjas zeneszerzőre.
Zenés színház

Orfeum a háború árnyékában – interjú Laki Péterrel

Laki Péter 2012 óta számos szerepben bizonyított már a Budapesti Operettszínházban, legutóbb a Marica grófnő Zsupánjaként láthatta őt a közönség. Ezúttal az operettirodalom egyik legismertebb darabja, a Csárdáskirálynő Bónijaként áll a nézők elé – online. Az elmúlt időszakról, a zene iránti szeretetéről és az előadás történelmi hátteréről beszélgettünk.
Klasszikus

Várjon Dénes szólóestjével folytatódik az MVM Koncertek

A Kossuth-díjas zongoraművész live-streaming módon közvetített koncertjét április 20-án tartják Zeneakadémia Nagytermében.
Vizuál

Ilyen volt a karantén nyolc képzőművész szemével

Vírushelyzet alatt készült kortárs műveket mutat be a MANK Karantén-naplók címmel. Az új online kiállításon a művészek naplószerűen fogalmazzák meg hogyan hatott életükre, gondolkodásukra a vírus és az elmúlt egy év.
Vizuál

Marion Cotillard és Adam Driver musicaljével nyílik a cannes-i filmfesztivál 

A látomásos és rejtélyes filmjeiről ismert francia rendező, Leos Carax angol nyelvű, Annette című zenés filmjével kezdődik július 6-án a 74. cannes-i fesztivál - jelentette be hétfőn Thierry Frémaux fesztiváligazgató a France Inter rádióban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Igazi francia dzsesszcsemege Thomas de Pourquery új lemeze

Korlátoktól mentes, felszabadult, improvizatív zene hallható a francia dzsessz aktuális színfoltja, Thomas de Pourquery új albumán. Az énekes, szaxofonos Droles de Dames című anyaga a magyar BMC gondozásában jelent meg.
Jazz/World podcast

„A jazz passzol a lázadáshoz” – Harcsa Veronikával indul a Fidelio új podcastja, a Fülbemászó

Örök kísérletező, akinek nem kell kompromisszumokat kötnie, ha jazzről van szó. Pályája szorosan összefügg a budapesti Fringe Fesztivállal, ahol először adhatta elő saját dalait közönség előtt, mégpedig komoly sikerrel. Harcsa Veronikával Tompa Diána beszélgetett a Fülbemászóban.
Jazz/World ajánló

Prince egykori zenésze is a Müpa Home fellépői között

Három egyedülálló online koncertpremiert kínál április 16-17-én és 30-án a Müpa Home. Tzumo Árpád zenekara, a Solati Music és a Blahalouisiana mellett látható lesz a basszusgitár dán ikonja, Ida Nielsen koncertje is.
Jazz/World interjú

„Szíven üt, hogy EP már soha többé nem ülhet itt” – Interjú Lukács Miklós cimbalomművésszel

Esterházy Péter születésnapján, április 14-én az E(gy)P(ercesek) – Esterházy-fragmentumok című online produkcióval tiszteleg a Katona József Színház az író emléke előtt. EP írásai Máté Gábor hangján szólalnak meg, játszótársa Lukács Miklós cimbalomművész.
Jazz/World interjú

Vers és elektronika a költészet napján – páros interjú Pátkai Rozinával és Fenyvesi Mártonnal

Elektronika teszi emlékezetessé Pátkai Rozina új lemezén a magyar verseket. Elektronikai eszközökre Fenyvesi Mártonnak is szüksége van, aki az utóbbi időben hangmérnökként és producerként legalább annyit dolgozott, mint gitárosként. Az életben egy párt alkotnak, kézenfekvő volt, hogy együtt ültetjük őket mikrofon elé.