- ... pedig nem véletlenül volt teltházas és nagy sikerű az öt évvel ezelőtti Müpa-koncert, a három amerikai sztármuzsikus-partnerrel.
- A Budapest Jazz Clubban július 8-án megrendezésre kerülő születésnapi koncert hiányának szokásos, prózai oka mindössze az, hogy idén nincs erre pénz. Reményeim szerint jövő tavasszal, a fesztivál keretein belül lesz lehetőség egy ilyen eseményre. Az még nem tisztázott, hogy amerikai zenészekkel játszom-e, vagy megvalósul egy régi terv, ami azért kissé bizonytalan...
- Titkos?
- Félig-meddig. Annyit mondhatok ehhez kapcsolódóan, ami már működő dolog: Presser Gáborral szoktunk együtt dolgozni, a Bátor Tábornak, vagyis beteg gyerekek javára vállalunk közös fellépéseket. Egy ilyen alkalommal jutott eszembe, hogy talán jobb is lenne, ha amerikai partnerek helyett inkább Presser Gáborral és Kocsis Zoltánnal szerveződne az a bizonyos koncert. Az ötlet nem új, az említett partnerek pedig régóta nyitottak az elképzelésre. A közönségérdeklődés nem kérdés számomra, talán két nagytermes koncert is lehetne ebből, de hogy az "objektív feltételek" is meglesznek-e, az még kétséges.
- Két éve beszélgettünk legutóbb, akkor is szóba került egy komoly terv: az opera. Ha jól emlékszem, aláírt szerződés is volt a bemutatóról az Operaházzal.
- Igen, ma is megvan a szerződés, amelyet Horváth Ádámmal, az Operaház akkori megbízott vezetőjével írtunk alá, de néhány hónap múlva váltás volt az intézmény élén 2011-ben. Egyébként egyáltalán nem haragszom a jelenlegi igazgatóra, Ókovács Szilveszterre, még ha furcsa kifogásokkal is állt elő a már készülő művet illetően. Azt azonban természetesnek gondolom, hogy én nem olyan operát írok, mint amilyet más szerzők. Ez a darab a Bibliára épül, ugyanakkor aktuális kérdéseket vet fel - nagyjából száz percben, illetve öt felvonásban. Egyébként épp ma, azaz május 1-jén kellett volna leadni a partitúrát. Tudtommal én lettem volna az első cigányember, aki írt egy operát (is). De nem panaszkodom, végül is megélek, még ha a kultúra kicsit bajban is van manapság.
- Mielőtt leültünk beszélgetni, említetted, hogy éppen erősen dolgozol valamin. Megtudhatnánk, hogy mi az?
- Készülök egy Beethoven-estre: a IX., az V. szimfónia, a Für Elise és a Holdfény szonáta közismert témáira fogok improvizálni. Egy kollégád kérdezte tőlem nemrég, hogy mi közöm van Beethovenhez: valójában "csak" annyi, hogy nagyon tudott improvizálni. Tehát ebben a vonatkozásban több közöm van hozzá, mint a legtöbb - rögtönözni képtelen - klasszikus előadónak.
- A szerző stílusában improvizálsz vagy jazzadaptációt játszol a témákból kiindulva?
- Részben az eredeti motívumokat játszom a saját harmóniai elképzeléseimmel, részben pedig tovább fűzöm azokat, akár jazz-felfogásban is. Improvizációra készülvén, soha nem tudhatjuk előre, hogy milyen lesz a zene. Ez elég sok körülménytől függ; például, hogy milyen lelkiállapotban leszek aznap, milyen lesz a hangszer, a terem akusztikája, a közönség fogékonysága, a velük létrehozandó szellemi kapcsolat stb. Ezekre a tényezőkre nem lehet felkészülni, ott, helyben kell kész lenni, vagyis a lehető legjobban alkalmazkodni hozzájuk. Ebben nyilvánvalóan van némi rizikó, de ez hozza a jó értelemben vett izgalmat is - a művésznek és a közönségnek kölcsönösen. Miles Davis mondta: tanulj meg a rizikó közepette biztonságban lenni. Ez a lényeg.
- A szabadság nem természetes igénye mindenkinek, talán éppen kockázatos mivolta miatt. A "szabadságeszmény" fogalmát azonban semmilyen más kommunikáció, filozófia és művészet nem volt képes ilyen plasztikusan érzékelhetővé (hallhatóvá) tenni, mint a jazz. Számodra mit jelent ez a fogalom?
- Amikor azt firtatják, nem sajnálom-e, hogy nem lettem zongoraművész, azt kell, hogy mondjam: az improvizáció által megélt boldogságot mint szabadságélményt semmi másért nem adnám.
hírlevél
