- 8 éve Franciaországban élsz. Itthon is sikeres bőgős voltál, miért döntöttél úgy, hogy kiköltözöl?

- Először csak három hónapra jöttem ki, hogy kicsit változtassak az életemen, és megtapasztaljam, milyen máshol élni. A három hónap végére viszont annyi koncertfelkérést kaptam, hogy el kellett döntenem: maradjak, vagy hazamenjek. Akkor úgy döntöttem, hogy még maradok egy kicsit, és azóta is folyamatosan vannak munkáim. Úgyhogy egyelőre itt van a bázisom, de próbálom tartani a kapcsolatot a magyarországi zenészekkel is, és játszani velük, amikor otthon vagyok.

Szandai Mátyás (Fotó/Forrás: Csendes Krisztina)

- Hogyan jellemeznéd a francia jazz színtért?

- Párizs sokkal nemzetközibb, mint Budapest, tehát itt rengeteg különböző kultúrából érkező emberrel tudok játszani. Most éppen egy egy hetes próbaidőszakon vagyok túl egy belga dobossal és egy örmény származású francia énekes-zongoristával.

Engem érdekel, hogy ki mit hoz magával a saját kultúrájából, érdekelnek a népzenék, és hogy ebből kifolyólag ki hogyan közelíti meg a zenét.

Ebből a szempontból ez egy nagyon inspiráló közeg.

- A Párizsban élő Archie Shepp is meghívott a kvartettjébe, aki a 60-as évekbeli amerikai jazz egyik utolsó élő örököse. Tőle például mit tanultál?

Kapcsolódó

A szomszéd szoba lakója

Tóth Viktor altszaxofonos nem először közöl személyes élménybeszámolót a Fidelio oldalán. Most lengyelországi útja kapcsán arról mesél, milyen volt néhány napja találkozni a ’60-as évek egyik utolsó, még élő legendájával, Archie Shepp-pel.

- Nagyon sok mindent. Alapvetően az idősebb zenészektől tanulok a legtöbbet: nemcsak a hangok világáról, hanem egyáltalán arról, hogy milyen zenészként létezni a világban, milyen választásokat kell meghozni muzsikusként. Például a megélhetés miatt sok zenész elmegy kommerszebb irányba, vagy valaki a tanítást választja - ezek nem egyszerű dolgok. Archie Shepp egy 80 éves ember, akinek van egy 60 éves karrierje, ráadásul ő személyes jó barátja volt olyan zenészeknek, mint John Coltrane, Ornette Coleman, tehát hordoz egy olyan üzenetet, ami a jazz apostolaitól érkezik. Emellett példát mutat azzal is, hogy 80 évesen is minden nap előveszi a szaxofonját és gyakorol.

- Vele még Dresch Mihály Hungarian bebop című lemezén is játszottatok. Innen az ismeretség?

- Igen. A lemezfelvétel után Európa-szerte koncerteztünk, és tartottuk a kapcsolatot Archieval. Amikor kimentem Párizsba, akkor felkerestem őt. Mondta, hogy menjek el az egyik házi jam sessionjére. Ott összehozott egy-két zenésszel, és az emberek elkezdtek rám figyelni. Például az ő zongoristájával, Tom McClunggal egészen tavaly bekövetkezett haláláig dolgoztam és három közös lemezt vettünk fel.

- Rátérve a most bemutatandó Bartók Impressions anyagra: ebben az ezerarcú Lukács Miklós cimbalmos mellett a legalább ennyire sokoldalú francia hegedűssel, Matthias Lévyvel zenéltek. Hogy jött létre ez a francia-magyar zenei unió?

- Matthias egy nagyon nyitott ember: van klasszikus képesítése is, ugyanakkor nagyon jól játszik hagyományos jazzt is, szereti és játssza is a tradicionális zenéket is. Régóta beszéltünk arról, hogy őt is érdekli a magyar és közép-európai zene, és bennem is régóta motoszkált a magyar zene játszásának hiánya. Mióta kimentem, sokkal több magyar zenét hallgatok, mint azelőtt, és elkezdtem alaposabban vizsgálni Bartókot is.

Matthiasszal úgy gondoltuk, hogy izgalmas lenne egy olyan zenekart összehozni, ami megszólalásában teljesen tradicionális, tehát a hegedű-bőgő-cimbalom hármasra épül.

Így jött a képbe Lukács Miki, akivel rengeteget játszottam eddigi pályám során különböző formációkban – úgyhogy adott volt, hogy őt hívjuk.

Matthias Lévy-Szandai Mátyás-Lukács Miklós

- Rengeteg jazz-zenész nyúl Bartók zenéjéhez. Mi az, ami a jazz zenészeket megragadja a szerzeményeiben?

- Nem újdonság, hogy a jazz-zenészeket érdeki Bartók, például a 40-es évek bebop zenéjének egyik megteremtője, a szaxofonos Charlie Parker egyik kedvenc zeneszerzője volt. Bartók kompozíciós módszerei nagyon alkalmasak az improvizációra. Ahogy ő megharmonizálta 20. századi esztétika szerint a népdalokat, az nagyon hasonlít ahhoz, ami végbement a 20. századi jazzben. Például ha a bluesra gondolunk, az is egy egyszerű népzene, de ha Herbie Hancock harmonizálja át, már modern jazz lesz. Ugyanakkor Bartóknál a népzenéből adódóan rengeteg olyan ritmikai ötlet található, ami most divatos a jazz világában.

- Ti mit emeltetek ki Bartók zenéjének karakteréből?

- Nekünk természetes vágyunk volt, hogy megmaradjunk a bartóki nyelvezetben. Tehát ha eljátszunk egy Bartók-kompozíciót, akkor nem jazz frazírozással fogunk rá improvizálni, hanem törekszünk arra, hogy a kompozíció, az improvizáció, és a zenekar hangzása esztétikailag egységet alkosson. Játszhatnánk ezt a zenét Fender Rhodes-szal és basszusgitárral, vagy úgy, hogy közben bebop és blues figurákkal improvizálunk rá. De nem, mi azt szeretnénk, hogy amit játsszunk, az teljesen organikus legyen.

- Úgy látom, hogy sok külföldön élő muzsikus –például a szintén Franciaországban alkotó Palotai Csaba vagy Gadó Gábor gitárosok - olyan zenét játszanak, amiben karakteresen felismerhető a magyar zenei örökség. Aki elmegy külföldre, az előbb-utóbb honvágyból is kezd el magyaros zenét játszani?

- A zene világában valahogy definiálnod kell magadat. Nekem már nem elég az, hogy magas szinten megtanulok egy olyan zenei stílust, amit bár a magaménak érzek, mégiscsak egy felvett dolog – ez persze kor, érettség, és személyiség kérdése is.

Keresem, hogy ki vagyok, és ennek része, hogy megismerem annak a kultúrának a zenéjét, ahonnan jövök.

Ez nálam egy belső igény, de ha kimész külföldre, egyébként is mindenkit az érdekel, hogy honnan jöttél és ott milyen zene van. Archie és más idős zenészek is mindig kérdezik, hogy milyen a magyar népzene és ösztönöznek is, hogy foglalkozzak ezzel.

- Tudom, hogy hamarosan a te saját kompozícióidból is rögzítetek lemezt a BMC Recordsnál. Erről az anyagról mit lehet tudni?

- Sok olyan lemez volt már, amin szerepeltek kompozícióim, de olyan még nem, ami teljes egészében a saját zenémet tartalmazta volna. Most szeretnék egy ilyet összehozni. Nemzetközi lesz a muzsikuscsapat, mert azokat a Párizsban élő zenészeket hívom meg, akiket nagyon szeretek, és akik nagyban inspirálják is ezeket a kompozíciókat.