Jazz/World

Szendőfi Péter lemezbemutató koncertje Gary Willissel

2005.07.30. 00:00
Ajánlom
A magyar jazz-társadalom szerzőként, előadóként és zenekarvezetőként egyaránt elismert figurája, Szendőfi Péter „Triangel” című lemezének bemutató koncertjére kerül sor augusztus 8-án 20:00 órától az A38 Hajón. Az est sztárvendége Gary Willis (ex-Tribal Tech, basszusgitár) lesz.

Szendőfi Pétert olyan művészek választják állandó kísérőjükül, mint László Attila, Nagy János vagy Birta Miklós. Saját zenekara, a Fusio Group (korábban: Fusio Quartet) több mint egy évtizede a műfaj meghatározó együttese. Első, „Triangel” című szólólemezén a hazai nagyágyúk mellett a világ egyik legnevesebb basszusgitárosa, Gary Willis is közreműködik, akit az augusztus 8-i lemezbemutató koncerten élőben is hallhatnak a jazz-rajongók.

Szendőfinek nemrég összegyűlt egy lemezanyagra való kompozíciója, amelyek jóval eklektikusabb lettek, mint anyazenekarának, a Fusio Groupnak csaknem egy évtized alatt kikristályosodott hangzása. A szólólemez gondolata és a közös zenekarokban szereplő kiváló zenészbarátok – László Attila, Nagy János, Elek István, Birta Miklós, Romhányi Áron, Kormos János – mozgósítása kézenfekvő ötletnek tűnt. Péter azonban tovább ment: küldött egy e-mailt és néhány MP3 file-t kedvenc basszusgitárosának, a Tribal Techben hírnevet szerzett Gary Willisnek: mit szólna a közös munkához? A sztár igent mondott a felkérésre, sőt, saját kompozíciókat is hozott a lemezre. A közös munka gyümölcse egy (a lemezfelvétel hevében összerántott, de ezzel együtt) zajos sikerű koncert és a napokban boltokba kerülő ”Triangel” lemez lett. A lemez a megszokott ”szendőfis” fusion-jazz világ kiteljesítése: a sodró – a szerző szavaival élve: vadállat – daraboktól a balladisztikus kompozíciókig minden megtalálható rajta; a sztárvendégek névsorát látva pedig szinte magától értetődik: a műfajra oly jellemző, invenciózus hangszerszólókra sem lehet panasz!

A lemezbemutató koncerten az album szinte valamennyi közreműködője jelen lesz, élükön Gary Willissel. De hogy a rendkívül tehetséges hazai basszusgitáros-társadalom se maradjon szégyenben, a Fusio Group kiválósága, Barabás Tamás is fellép az este folyamán, aki egy duettet játszik majd a sztárvendéggel.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Ezt a 10 zeneművet ajánlja Rost Andrea a karácsonyi készülődéshez

Idén is több hazai zenész állított össze karácsonyi lejátszási listát az Aria Hotel Budapest kezdeményezésére. Rost Andrea válogatásán opera- és oratóriumrészletek szerepelnek. Hallgasd meg!
Zenés színház

Milyen volt A Nyugat lánya az Operában?

Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet az Erkel Színház évadnyitó előadása, tudj’isten, hogy miért. Erről is írok, meg arról is, mit szóltak hozzá más kritikusok.
Jazz/World

Náray Erika újra a legnagyobb izraeli popdíva dalait énekli

December 21-től négy alkalommal hallhatjuk Náray Erika koncertszínházi estjét, amely Ofra Haza előtt tiszteleg. Hogyan lehet megidézni egy olyan művészt, akit ma szinte istennőként tisztelnek rajongói?
Vizuál

Hundertwasser, "a varázslatos különc" és az ablakból álló házak

Kilencven éve, 1928. december 15-én született Friedensreich Hundertwasser osztrák festő és grafikus, épülettervező, a 20. század egyik legkülönösebb képzőművésze. 
Klasszikus

Fidelio Klasszik: Mindenki bűnös, aki bűnt követ el?

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának december 8-i adásában Székely Csaba legújabb, a tízparancsolat ihlette színdarabjáról, a 10-ről beszélgetünk, amelynek színrevitele a Radnóti Színházban készül.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World hír

Elhunyt a mézédes hangú jazzénekesnő, Nancy Wilson

81 éves korában elhunyt Nancy Wilson Grammy-díjas énekesnő, aki csak a hatvanas években 8 slágerlistás albumot adott ki.
Jazz/World náray erika

Náray Erika újra a legnagyobb izraeli popdíva dalait énekli

December 21-től négy alkalommal hallhatjuk Náray Erika koncertszínházi estjét, amely Ofra Haza előtt tiszteleg. Hogyan lehet megidézni egy olyan művészt, akit ma szinte istennőként tisztelnek rajongói?
Jazz/World hír

Herczku Ágnes színházi előadást rendez a lemezbemutatójából

Az énekesnő Hozomány című legújabb népzenei albumát december 19-én és 20-án mutatja be a felújított Hagyományok Háza színháztermében, egy szcenírozott lemezbemutató keretében.
Jazz/World magazin

Így történt, hogy Sun Ra szóra bírta a némákat zenéjével

Herman Poole Blount, művésznevén Sun Ra zeneterápiás célból adott koncertet egy chicagói idegklinikán, ahol még a vártnál is gyorsabb „gyógyulást” ért el.
Jazz/World klippremier

Így szól A rózsaszín párduc jazz-fusion változatban

A Fidelión mutatkozik be az Antal Gábor Trió stúdió session sorozatának harmadik, befejező része. Két saját szerzemény után ezúttal Henry Mancini híres filmzenéjéből készült feldolgozással jelentkeznek.