Jazz/World

Szent Patrik-napi Fesztivál a Fonóban

2009.03.16. 00:00
Ajánlom
Idén március 21-én kerül megrendezésre a hagyományos Szent Patrik-napi ír zenei fesztivál a Fonó Budai Zeneházban. A rendezvény társzervezői az Eclectica együttes és a Smaragdsziget Egyesület. Fellép öt zenekar, lesz táncház, dublini fotó- és ékszerkiállítás.

Az eseményt a Pucks’n’Fairies (Szeged) tehetséges egyetemistákból álló csapata nyitja meg, akik mind a nagyszínpadon, mint az egyes produkciók közötti szünetekben hallhatóak lesznek az előtérben. A zenekar 2007 szeptemberében alakult szegedi egyetemistákból, trióként. A Szegedi Egyetemi Zenei Versenyen rögtön első helyezést értek el Lúnasa-setekből álló műsorukkal. 2008 januárjában az időközben 4 fősre duzzadt csapat megkezdte országos fellépéssorozatát, amelynek során meghívást kaptak a Szegedi Ifjúsági Napokra (SZIN) is. Repertoárjukban főleg tradicionális ír tánczene található (reelek, jigek) de előfordulnak breton dallamok, saját szerzemények és énekes dalok is.

Az est következő nagy ígérete az ISTER zenekar, amely a hazánkban 1988-1998-ig aktívan működő, rendkívüli népszerűségnek örvendő M.É.Z. együttes alapító tagjait és egyéb neves magyar zenészeket jegyez 2003-mas megalakulása óta. A zenekar fő profilja az un. pub zenei hagyományok (Dubliners, Pogues, Waxies Dargle) ápolása, de az elektronikus megoldásoktól sem riadnak vissza, Mike Oldfield és a Fairport Convention stílusjegyeit hordozva szerzeményeikben.

A program szerint 21 órakor csap húrokba a fesztivál szinte állandó szervezője, az Eclectica. A 2000 óta működő együttes repertoárja rendkívül változatos: XVIII.- XX. sz.-i kelta eredetű tradicionális népdalok, szerzett zene, breton, török, csángó táncdallamok és saját művek kapnak helyet egy progresszívebb, modernebb hangzásvilág keretében. A zenekar népszerűbb ír, walesi és kanadai származású előadók (pl. U2, Loreena McKennitt) dalainak átdolgozását is időnként „becsempészi” koncertjeibe, amely igazi világzenei produkciónak számít hazai berkekben.

A nagyszínpadi program méltó záróakkordjaként lép fel Patrick McMullan (Belfast) Paddy and the Gas Station elnevezésű formációjával.
Az 1992-től Magyarországon élő, közismert előadó több mint 30 éve járja a zenei világot, ír tradicionális folk, rock, blues, folkrock, fusion és sok más stílust mondva magáénak. A 70-es években Paddy basszusgitárosként olyan rhythm and blues bandákban kezdett el játszani, mint a Screaming Lord Sutch, a Count Bishops és később a Doctor Feelgood, akikkel felvételeket készített és turnézott Angliában, Írországban, az USÁ-ban és Ausztráliában. Számtalan jam session-ön vett részt olyan hírességekkel mint, Gary Moore, a Motörhead, The Waterboys, Alan Holdsworth, Randy California, Charlie Morgan, Ritchie Blackmore, Peter Green és Julian Lennon. Dolgozott producerekkel is, mint például Bill Price (Sex Pistols) és Rob Townsend (Supertramp). A 80-as évek elején újra felfedezte magának az ír tradicionális zenét. Budapestre egy barátnője, majd későbbi felesége hatására költözött, ahol azóta is folyamatosan koncertezik. Zenekarai: The Irish Rovers of Budapest, Sziámi, Headless Nation.

A koncerteket követően hajnalig tartó táncmulatság kezdődik a 18 éve működő Greenfields együttessel. A zenekart 1991-ben alapította Mező Győző, aki korábban a Karikás és a Táltos együttes hegedűseként szerzett nevet magának magyar népzenei berkekben. A Greenfields együttes a tágan értelmezett és sokszínű ír-kelta zenei hagyományokat közvetíti és ápolja. A Kevin Burke stílusában játszó hegedű gyakran kap szólószerepet az énekhang mellett. A közel öt órás repertoárban az ősi hangzású hangszeres muzsika és a népszerű kocsmazene egyaránt helyet kap – egyéb zenei feldolgozások mellett. A remek hangulatú koncertek fontos részét képezi az ír táncok tanítása is. Élő zenei kísérettel set- és szteptáncbemutatót is tart az együttes hazai élvonalbeli táncosokkal.

Ary Krisztina dublini fotókiállítása az eseménytől számított 2 hétig tekinthető meg a Fonó Budai Zeneházban. További kísérőprogramok: Englert Orsolya ékszerkiállítása és ékszervására, Herceg Zsuzsanna keramikus, restaurátor kelta ékszerbemutatója és ékszervására.

(2009. március 21. 19:00 Fonó (Budapest) - Szent Patrik-napi Fesztivál; km.: Pucks’n’Fairies (Kovács Tamás/bodhran, Leporisz Viktor/gitár, Nagy Lilla/hegedű, Végh Panka/fuvola, ének); Ister (Pataki István/ének, gitár, hegedű, ritmushangszerek, Pálvölgyi Ádám/basszus, mandolin, ének, Turáni Csongor/hegedű, banjo, Turcsányi Zsolt/gitár, banjo); Eclectica (Berki József/basszusgitár, Csizmár "Csüszi" Zsolt/ütőhangszerek, Dömötöri Jenő/gitár, Mező Győző/hegedű, citera, vokál, Szabó Dániel/barokk furulyák, tin whistle, klarinét, kaval, doromb, Szathmáry Melinda/ének, gitár); Greenfields (tagjai: Bajnok Zsófia/fuvola, Bocskai István/basszusgitár, ének, Csizmár "Csüszi" Zsolt/dobok, Gyarmati Gábor/gitár, Horváth Dóra/hegedű, Mező Győző/hegedű,
Szabó Dániel/furulya, Varga Diána/ének); Patrick McMullan; Paddy and the Gas Station)

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Lenyűgöző és groteszk életképeken elevenedik meg a szocializmus Budapestje

Ezernyolcszáz fotó került fel a Fortepan archívumába, amiket Kereki Sándor fotós, újságíró készített a hatvan-hetvenes években. Nézze meg galériánkat!
Vizuál

Stork Natasa: „Eddig három olyan nemzetközi díjat kaptam, amit postán küldtek el”

Szerdán kezdetét vette a 71. Berlinale a European Shooting Stars 2021 Kick Off rendezvénnyel, amely azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa az adott év legtehetségesebb fiatal színészeit és színésznőit a filmvilág nagyjainak. Köztük van Stork Natasa is, aki budapesti otthonában ülve fogadja három napot át a világsajtót és a legnevesebb casting ügynökségeket.
Vizuál

Átadták az idei Golden Globe-díjakat

Magyar idő szerint hétfő hajnalban átadták az idei Arany Glóbuszokat. A virtuális gálán magyar filmért is izgulhattunk, hiszen Vanessa Kirbyt jelölték a legjobb színésznő díjára a Mundruczó Kornél filmjében nyújtott alakításáért.
Színház

Magyarország a '90-es években – egy gyerek szemével

EX KATEDRA címmel tart online bemutatót a Stereo Akt társulat március 4-én a Jurányi Házban. Az előadást a SzínházTV közvetíti online formában. A darab létrejöttének hátterébe a társulatot vezető független színházi alkotó, Boross Martin nyújt betekintést.
Plusz

Megújult az Art is Business honlapja

Második születésnapját ünnepli az Art is Business, az évfordulóra teljesen új megjelenést kapott a magazin honlapja, amelyen a jövőben rendszeresen olvashatunk híreket a forprofit szektor és a művészet világából.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World hír

Dresch Mihály az idei Fonó-díjak nagy nyertese

Vasárnap este az online térben nézhette meg a közönség az első Fonó-díj átadóját. Tizenegy kategóriában osztották ki a díjakat a legjobbnak ítélt művészeknek, lemezeknek és programsorozatoknak, valamint átadtak egy életműdíjat is, amelyet a közönség szavazatai alapján Dresch Mihálynak ítélt oda a zsűri.
Jazz/World ajánló

Első ízben adják át a Fonó-díjakat

A jazz és a népzene művészeit, produkcióit díjazza a Fonó. Vasárnap online formában tekinthetik meg a nézők a díjátadót.
Jazz/World interjú

„A zene célja, hogy értéket teremtsen” – interjú Ülkei Dáviddal

Ülkei Dávid a Modern Art Orchestra szaxofonistája, akit a big band mellett több, a hazai zene legérdekesebb és kivétel nélkül kimagasló színvonalú formációjából is ismerhetünk már. Dávid mesél nekünk hangszerének kiválasztásáról, művészi prioritásairól és a MAO-val való kapcsolatáról. (X)
Jazz/World hír

Az üveghegyen túl – Új nagylemezt készített a Free Style Chamber Orchestra

Az album azokat a népzenei- és jazz elemeket ötvöző dalokat tartalmazza, melyeket a zenekar a járványügyi korlátozások miatt őszre halasztott, ingyenes ifjúsági koncertsorozatán fogja játszani. A lemezbemutató koncert a tervek szerint április 12-én lesz a Budapest Jazz Clubban.
Jazz/World ajánló

Egy teljes hét zene és együttlét: Fonó Selection

Ebben az időszakban még fontosabb az egymásra figyelés, a beszélgetés, a másik szempontjainak megértése, a támogatás. A Fonó Selection sorozata idén erről szól. Hétfőtől kezdve minden reggel 8 órakor podcastban beszélgetnek a szakma részvevői, művészek, intézményvezetők, újságírók a piac szereplőit mozgató kérdésekről, esténként pedig duó formációban különleges művészek találkozásaira kerülhet sor, így együtt lép fel Dresch Mihály és Tóth Viktor, Bede Péter és Unger Balázs, Kacsó Hanga és Szabó Dániel, Szokolay Dongó Balázs és Fábri Géza, Varga Veronika és Réti Benedek, ifj Szerényi Béla és Fekete Márton. A hét vasárnap a Fonó 25 díj átadásával zárul, amely a közönség és a szakmai zsűri szavazatai alapján állt össze, tíz kategóriában díjazzák az alkotókat. A Fonó Selection tartalmai ingyenesen érhetők el a Fonó YouTube- és Facebook-csatornáján.