Jazz/World

Szerelemről és klezmerről mesél Jávori Ferenc „Fegya” - videó

Zsidó Művészeti Napok 2019
2019.03.31. 12:20
Ajánlom
A Zsidó Művészeti Napok videójában Jávori Ferenc „Fegya” mesél a klezmerrel való találkozásáról és többek közt egy letartóztatásban végződő szerenád történetéről Veiszer Alindának.

Jávori Ferenc „Fegya”, a Budapest Klezmer Band vezetője azt is elárulja a portré-interjúban, hogy mikor és kinek udvarolt klezmerrel, milyen zenékre esküszik a klezmeren kívül, és szerinte hol helyezkedik el ez a műfaj a zenei palettán. 

Klezmer-operett, Budapest Klezmer Band és gálakoncert

 

Fegya művészetével több alkalommal is találkozhatunk az idei Zsidó Művészeti Napokon. A világ első klezmer-operettjét, a Menyasszonytáncot zeneszerzőként jegyzi, a Budapest Klezmer Band pedig, melynek alapító vezetője, zenél is az előadásban. A Budapesti Operettszínház produkciója, ZsiMü előzetesként május 17-én, 18-án és 19-én öt alkalommal lesz látható, többek közt Gubik Petra, Szabó P. Szilveszter, Lehoczky Zsuzsa, Szulák Adrea és Kocsis Dénes főszereplésével, Béres Attila rendezésében.

A Budapest Klezmer Band önálló koncertjét, Szeretsz engem? címmel május 27-én láthatja a közönség. A zenekar 1990 óta szórakoztatja közönségét lendületes és humorral átszőtt színpadi fellépéseivel.

Sajátos zenei kompozíciókban a hagyományos jiddis motívumok kiegészülnek cigányzenéből átvett és népzenei elemekkel, amit egy csepp modernitással fűszereznek.

Ezen az estén vendégeik Szulák Andrea és Dunai Tamás színművészek. A koncert a férfi-női kapcsolatok rejtelmeit, a kapcsolatok valódiságát és az igazi érzelmek hullámvasútját mutatja meg a nézőknek.

A Zsimü történetében először áll közösen színpadra Falusi Mariann, Szűcs Gabi, Váczi Eszter és vendégük, Jávori Ferenc „Fegya”. Igazi gálakoncertre lehet számítani június 1-jén.

Stílusok és dalok közötti utazás lesz ez az este, ahol a számukra legkedvesebb és a közönség számára biztosan ismert dalokat éneklik, közös utazásra hívva a hallgatóságot a klezmer, pop, swing és soul világában.

Új, egyedi produkciók a Zsidó Művészeti napokon

 

Veiszer Alinda a portrébeszélgetések nyomán kiemelte, hogy a fesztivál során számtalan ősbemutató születik, köszönhetően annak, hogy kifejezetten a ZsiMü-re hozzák létre a produkciókat a gyakran több helyről érkező művészek. "Mindenki a legtöbbet akarja adni magából. Ez érvényes a programokra, és az általam készített beszélgetések során is ezt vettem észre.

Nagyon jó érzés megtapasztalni, hogy mennyi szeretet és elkötelezettség van az alkotókban a ZsiMü iránt.”

Az interjúk helyszíne is rendhagyó, a Mazel Tov Étterem élettel teli forgatagában invitálja Alinda egy italra vagy akár ebédre vendégeit. "A választás nem véletlen - meséli Alinda. - szerettük volna kapcsolni a zsidó gasztronómiát a kultúrához, amellett, hogy a szép, szellős tér remekül passzolt a jó hangulatú beszélgetésekhez.”

Veiszer Alinda további vendégei között ott lesz Szulák Andrea, Horgas Eszter, Falusi Mariann és Nyáry Krisztián akik mind feltűnnek a május végi fesztivál programjaiban.

Zsidó Művészeti Napok

2019. május 25.- június 2.

 

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Ritka filmfelvételeken Rodin, Monet, Renoir és Degas

Láttad már Monet-t miközben vízililiomokat fest a kertjében, vagy Roden-t kőfaragás közben? Az 1915-ben készült felvételeken a művészettörténet meghatározó francia alakjait láthatjuk.
Színház

Neves színészek gyerekkori fotói a Rózsavölgyi Szalon adventi kalendáriumában

Szőke kislány egy karácsonyi ablakban, barna kisfiú macival a karjában – vajon felismeri őket? Segítünk: mindannyian a Rózsavölgyi Szalonban játszanak. Neves színészek gyerekkori fotóiból nyílnak a Rózsavölgyi Szalon adventi ablakai a facebook oldalukon.
Vizuál

A Töki 70 éves lett, és még mindig csak a szőnyegét akarja

Ma ünnepli hetvenedik születésnapját Jeff Bridges Oscar-díjas amerikai színész, akiről kollégái, barátai azt mondják, a világ legkedvesebb, leglazább embere. Nem csoda, hiszen ő a Töki.
Klasszikus

Európai diadalútról tért haza a Fesztiválzenekar

Fontos európai turnén van túl Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar és Schiff András. Rezidens zenekarként adtak dupla koncertet a londoni Barbicanben és a hamburgi Elbphilharmonie-ban is, de a kultikus bécsi Musikvereint is kétszer megtöltötték, és Baden-Badenben is koncerteztek.
Színház

Kiállnak Upor László rektorjelölt mellett kollégái és hallgatói 

Több mint nyolcvan színházi dramaturg, és az SZFE Doktori Iskolájának negyven hallgatója állt ki nyilatkozataiban a Színház- és Filmművészeti Egyetem múlt héten megszavazott rektorjelöltje, Upor László dramaturg, fordító és egyetemi tanár szakmai és emberi integritása mellett.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Így készült a Terra Profonda új lemeze: Klippremier

A saját meghatározása szerint sámáni folk-blues zenét játszó Terra Profonda új lemezzel jelentkezik a Fonó kiadásában. Az album felvétele a sitkei Kálvária-kápolnában zajlott, ahol teljesen akusztikusan rögzítették a számokat, ez a különleges atmoszféra adja meg a lemez hangzásának alapját.
Jazz/World díj

Ismét a Sziget a legjobb külföldi fesztivál az angolok szerint

A UK Festival Awardson idén is a Sziget vitte el a "Best Overseas Festival", azaz a legjobb külföldi fesztivál kategória díját. A belga Tomorrowlandet is magunk mögé tudtuk.
Jazz/World ajánló

BoldiÖtven! – Jubileumi koncertet ad László Boldizsár

László Boldizsár idén ünnepli 50. születésnapját, ez alkalomból 2020. januárjában, Boldizsár-napon az Erkel Színházban ad nagyszabású koncertet.
Jazz/World ajánló

Snétberger Ferenc fúziós vizekre evez a SoLaTi zenekarral

Népszerű gitárművészünk is közreműködik ugyanis az Oláh Tzumo Árpád vezette SoLaTi zenekar transparent blue című új lemezén, amit december 7-én mutatnak be a Budapest Jazz Clubban.
Jazz/World ajánló

Az ördög magyar hangja – 20 éves a Quimby Ékszerelmére című lemeze

Nagyjából konszenzus van a körül a magyar popkultúrában, hogy az Ékszerelmére Kiss Tibiék pályafutásának eddigi kreatív csúcspontja, egyben a magyar könnyűzene elmúlt 30 évének egyik legjobb lemeze. Az album idén 20 éves, a zenekar jubileumi turnéra is viszi a lemezanyagot. Úgy gondoltuk, mi is futunk vele egy kört. Ebben segítségünkre van Balanyi Szilárd, a Quimby billentyűse.