Idén ötven éve, hogy elindult a népzeneoktatás Óbudán, a Mókus utcában. Hogyan kezdődött?

Egy mondatban: ötven évvel ezelőtt csoda született! Ismerjük a kort, de mégis mindig volt, aki a magáénak érezte, és tűzön-vízen keresztülvitte a népzeneoktatás ügyét, még ha abból esetleg személyes hátránya is származott. Tulajdonképpen már a táncházmozgalom is így indult néhány évvel korábban.

1972 tavaszán az első budapesti táncházban a talpalávalót a Halmos Béla–Sebő Ferenc–Éri Péter-trió szolgáltatta a Bartók, a Bihari, a Vadrózsák és a Vasas táncegyüttesnek. A rendezők – Lelkes Lajos, Foltin Jolán és Stoller Antal a Bihari Táncegyüttesből – megtartották volna a rendezvény zárt jellegét, de váratlanul csoportosulás támadt: a járókelők megálltak, és kíváncsian bámultak befelé a Liszt Ferenc téri könyvklub hatalmas, függöny nélküli ablakán.

Így indult, és a szervezők nagyon hamar keresztülvitték, hogy nyilvánosan is lehessen népzenére mulatni – klub formájában. Tömegek szerveződtek közösséggé, mozgalommá, de volt egy bökkenő: a mulatsághoz bizony zenész is kell. Ez az igény generálta a népzeneiskola megszületését a hetvenes évek közepén, csakhogy akkoriban a klasszikus hangszerekre kidolgozott metodika volt az elfogadott! A saját szisztémához, az itteni oktatási folyamat kidolgozásához, az adminisztrációs háttér megteremtéséhez szükség volt Kodály nevére, különösen a zenei anyanyelvről írott gondolataira, és kellettek a Kodály-tanítványok is, akik a mester módszerét átlátták, alkalmazták. Közülük dinamikus egyéniségével kiemelkedett Béres János furulyaművész, zenepedagógus, akinek kezdeményezésére Till Ottó igazgató úr helyet adott a népzenei tagozatnak a III. kerületi Mókus utcai Állami Zeneiskolában.

Ebben az épületben beszélgetünk most?

Van itt mellettünk egy modern épület, ami a ’70-es években épült, kifejezetten a zeneiskola számára. Hivatalosan ott indult a népzenei tagozat…

a Zichy-kastély félig romos helyiségeiben. Később megkaptuk a Nagyszombat utca 27. szám alatti bérház földszinti néhány helyiségét – ez az a hely, ahol Bagaméri a fagylaltját maga méri a Keménykalap és krumpliorr című filmben – a lakók a papírvékony falakon át reggeltől estig minket hallgattak, majd megőrültek! Kicsiben kezdtük, Béres János furulyát tanított, felesége, Szöllős Beatrix pedig cimbalmot. Jakab Mihállyal indult a citeraoktatás, amit kis idő múlva múlva a fia, Jakab Csongor vett át. 1978-ban jött ifjabb Csoóri Sándor, a Muzsikás együttes alapítója: az összes vonós hangszert ő tanította és az olyan különlegességeket is, mint a duda meg a tekerő. Ekkoriban tantervek sem igen voltak, illetve a dudatanítást sikerült az elsők között keresztülvinni a minisztériumon, ezért szinte mindenkit dudásként vettünk fel, függetlenül a hangszerétől. Ahogy bővült a népzeneoktatás, az éneket Bodza Klára vitte, hozzá csatlakozott Budai Ilona, majd Jánosi András érkezett, aki hegedűt tanított. Nőtt az igény országszerte, az óbudai iskola után Budafokon és egyre több helyen, ma már több száz intézményben lehet népzenét tanulni.

Szerényi Béla (Fotó/Forrás: Nyirő Simon / MMA)

Az önállósulást a rendszerváltozás, illetve Kobzos Kiss Tamás hozta el az iskola életébe?

1990-től Óbudai Népzenei Iskola a nevünk, tizenhárom éve a Mókus utcai épületben működünk. Kobzos Kiss Tamás negyedszázadon át vezette az intézményt, de közben lobbizott, és a kapcsolatrendszerét arra használta, hogy minél több helyen – ahol csak lehet – induljon népzeneoktatás az országban. Lélektanilag nagyon nehéz pillanat volt Kobzos Kiss Tamás elvesztése 2015-ben… Kezdeményezőszerepünk megmaradt a mai napig, ám a mostani időszak az együttműködésről szól. Kapcsolatot erősítünk, közösséget fejlesztünk azokkal, akiknek életcélja az anyanyelvi kultúra megszerettetése a gyerekekkel. Az ötvenedik évfordulót is közösen ünnepeljük!

Kiemelt rendezvényünk május 31-én lesz a Hagyományok Házában, ahol zeneiskolák koncertjei követik egymást napközben – akár egy kisebbfajta táncháztalálkozón –, kézművesek is velünk ünnepelnek, az esti gálát egyelőre növendékhangversenynek hívjuk viccesen… Az egykori növendékek között ugyanis számos Kossuth-díjas művész található.

 Ez a tanáraikról is elmondható.

Valóban, ötven év alatt négy Kossuth-díjast, egy nemzet művészét, hat MMA-tagot és számtalan állami középdíjjal rendelkező művészt találunk a tanári karban. Erős szellemi központként működik az Óbudai Népzenei Iskola, de ez nem kiváltság, sokkal inkább felelősség. Tanulóink szintén ott vannak az előadóművészet csúcsán, egykori növendék például Sebestyén Márta, Borbély Mihály, Eredics Gábor, Csík János vagy Porteleki László, és még folytathatnám hosszan a sort.

Ez az elsődleges cél, az előadóművészet csúcsára fölkészíteni a tehetségeket?

Úgy gondolom, ez csak hab a tortán. Természetes, hogy a tehetségekkel maximálisan foglalkozunk, az igazi cél azonban, hogy egészséges, boldog, identitásukban erős embereket neveljünk. Nem véletlenül használom a nevelés szót: ha megnézzük Kodály írásait, ő sem oktatásról, mindig nevelésről beszél. Az anyanyelvi kultúra személyiségformáló erejéről. Ami mindenki számára elérhető, megtapasztalható. Ezért is rendezünk kiállításokat, előadásokat, táncházat rendszeresen, és tesszük közkinccsé kiadványainkat.

Szerző: Tóth Ida

Forrás: MMA

Fejléckép: Szerényi Béla (fotó/forrás: Nyirő Simon / MMA)