Jazz/World

Sziget-világ (és) jazz-zene

2010.08.05. 10:00
Megosztom
Jó okkal szünetelteti a Budapest Jazz Club augusztus közepén Múzeum utcai rendes működését: az intézmény ugyanis már második éve kiköltözik a Szigetre, idén tehát a Budapest Jazz Club Amfiteátrum helyét kell megkeressék a térképen a jazzkedvelő szigetelők.

Az idei program szerkezete megengedi, hogy a másfél óránkét kezdődő koncertek közé az ember, mondjuk, egy világzenei nagyszínpados produkciót is beiktasson, de idén nem lesz a nagy testvér olyan nyomasztóan közel. Ahol rögtön az első (mármint nulla utáni első) nap a Buena Vista Social Club aktuális zenekara kíséri Omara Portuondót. Örömteli, hogy a koraesti negyed hetes sáv ott is a magyar zenekaroké, már amennyire ez a fogalom ebben a körben, ezen a színpadon értelmezhető. A Csík zenekar esetében biztosan (ők egyébként a fantasztikusan sikerült Cseh Tamás emléklemez bemutatóján is fellépnek, a nulladik napon), és valamennyire a Parno Grasztra és a Besh O Drom-ra is, a Söndörgő viszont már kiegészül rendszeres vendégszólistájukkal a macedón szaxofonossal, Ferus Mustafovval. Már nem is ebben, hanem a későbbi sávban játszik a hiperintenzív Rotfront, a berlini sztár bulicsapat, amelyben a Russendisko egyik alapítója mellett láthatjuk Gryllus Dorkát és Wahorn Simont. Egy kis bulizásért nem kell majd szomszéd (színpadra) mennie a nigériai Tony Allen közönségének sem, ritmikában ugyanennyire dögös, de kifinomultabb world koktélt állít elő az Oi Va Voi.

Egy-egy húzósabb, táncolható groove-ért a jazz-színpad közönségének sem kell átruccannia a konkurens pódiumokhoz vagy sátrakhoz, minden éjszaka a házigazda zenekar által kézben tartott jam session, majd DJ Clairvo zárja a programot. És addig? Néhány régió-beli vendégművész és egy elég érdekes, és első blikkre is műfajilag változatos, de azért jellegzetesen szabadtéri szelekció a magyar mezőny javából. Berki Tamás és Borbély Mihály (utóbbi Műhelye kiegészül Jan Pribil cseh trombitással) képviselik a tanári nemzedéket, de az összes többi zenekar átlagéletkora frissítően alacsony. Cseh trombitással (Julius Baros) játszik Sárik Péter triója is, a szlovák-magyar csodadobos, Hodek Dávid ezúttal Tóth Viktorékkal szerepel, Csókás Zsolt, szintén Szlovákiából Tzumóval gitározik egy zenekarban. Barabás Lőrinc, Harcsa Vera, Fábián Juli és még néhányan bizonyára mágnesként vonzzák a Sziget közönségét is. 

De a Szigeten nem az augusztus 20. hanem az augusztus 10. a nemzeti ünnep, a szintén tavalyi hagyományt folytatásaként ugyanis ez a második Magyar Jazz Napja (pontosabban a nulladik nap). Itt az előzetes műsorterv szerint bepótolhatják, akik a Budapest Jazz Orchestra és George Duke koncertjéről tavaly lemaradtak, de ez csak nyitóeseménye az egész naposra tervezett fesztiválnak, amelyen Dean Brown, Tommy Campbell, Gary Willis lesznek visszatérő sztárvendégei magyar vendéglátóiknak. Ugyanitt új, Pastorius-emlékzenekarát mutatja be a dobos Benkó Ákos, és Lakatos Tony-tól Fekete-Kovács Kornélig számos magyar kiválóság lép színpadra.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Zenés színház

Markus Werba: „A komikus alakokat nehezebb eljátszani, ha az ember komolyan veszi őket”

A varázsfuvola Papagenójával lett világhírű, a szerepet a New York-i Metropolitan Operától a Salzburgi Ünnepi Játékokig szinte mindenhol énekelte. Mi is ebben a szerepében hallhatjuk hamarosan, a Budapesti Fesztiválzenekar produkciójában.
Plusz

Megszakította az együttműködést a Déryné Programmal az Oktatási Hivatal

Felbontotta a szerződést a Déryné Közhasznú Nonprofit Kft.-vel az Oktatási Hivatal – jelentette be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. A Déryné szakmai tartalmai a Nemzeti Köznevelési Portálról lekerülnek.
Könyv

„Jó volna tudni, beszéli-e a nyelvünket” – Vámos Miklós kérdéseire David Szalay válaszol

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Választása ezúttal a Booker-díjas David Szalay Test című regényére esett. Gondolataira a magyar származású szerző reagál.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Az Országgyűlés alakuló ülésekor megismert sükösdi tamburazenekar is fellép a Pozsonyi Pikniken

„Még soha nem jártam a Pozsonyi Pikniken, és rögtön viszem magammal a sükösdi SUGO Tamburazenekart is” – nyilatkozta Nébl Zsolt, az együttes vezetője a Hír13-nak. A nehéz sorsú gyerekekből álló zenekar szeptember 5-én 17.55-kor zenél a Jászai Mari téri nagyszínpadon.
Jazz/World ajánló

Gospel, jazz, R&B Londonból és a Budapest Bár – két koncerttel búcsúzik a nyár a Margitszigeten

Szeptember 2-án a Budapest Bár érkezik legnépszerűbb előadóival és utánozhatatlan zenei világával, szeptember 4-én pedig a világszerte ünnepelt London Community Gospel Choir koncertje tölti meg energiával az estét.
Jazz/World ajánló

Saját hangon – indul a Vigadó Jazz Club négy koncertből álló őszi évada

A Vigadó Jazz Club négy őszi koncertje egészen különböző irányokba indul. Ami mégis összeköti őket, az a személyes zenei hang – az, ahogyan minden formáció a saját képére alakítja a jazzt.
Jazz/World ajánló

Először koncertezik Magyarországon Momoko Gill, a brit kortárs jazz szcéna sokoldalú előadója

A multiinstrumentalista zenész, dalszerző és producer első magyarországi koncertjére november 8-án érkezik a Turbinába, ahol Momoko című szólóalbumának anyagát mutatja majd be.
Jazz/World ajánló

Idén is jazzel indítja az évadot a Müpa

Szinte már hagyomány, hogy nyár végén többnapos jazzünneppel búcsúztatja a fesztiválszezont, és egyben nyitja meg saját új évadát a Müpa. Augusztus 28. és 30. között három kivételes előadót köszönthetünk a JazzTime-on.