- Hogyan lettél népzenész?

- Eleinte blues és jazzrajongó voltam. Jimi Hendrixet hallgattam és bluest játszottam szájharmonikán. Aztán egy jazzfesztiválon hallottam valamilyen érdekes népdalfeldolgozást, és nagyon megtetszett ezeknek a dallamoknak a rusztikussága. Ugyanazt a hangulatot árasztották, mint a népművész apám régi tárgyai, amikkel megtöltötte a tótkomlósi házunkat. Úgyhogy alapvetően szerettem én a népművészetet, még kamaszként sem lázadtam föl ellene, de népzenét csak a főiskolás korom végén kezdtem el tanulni. Akkor ért utol a furulya, a tárogató, majd később a duda hangja. Azután elhívtak néptánckíséretet játszani, majd a Vasmalom zenekarban is dolgoztam, tehát hamar bekerültem a world music iparágba. Pesten pedig meghívott játszani a Vujisics zenekar, akik nagyon örültek, hogy Dráva-menti muzsikát is játszom, amit kevesen. Szép lassan abbahagytam a tanítást is, és végül maradt a zenélés. Bartókot persze mindvégig szerettem, tehát ez volt a másik út a népzenéhez.

Szokolay Dongó Balázs

- A Privát népzene című lemezeden szerepel egy Kodály-idézet, amiben ő azt feszegeti, hogy a világzene, vagyis a népdalfeldolgozások megerősítik-e az egyéniséget, vagy pedig annak elvesztéséhez járulnak hozzá. „Az a kérdés, hogyan állunk inkább helyt a világzenében: egyéniségünk elvesztésével vagy megerősítésével?”. Te hogyan gondolkodsz erről?

- Ebben a témakörben óriási káosz uralkodik, úgyhogy én nem is óhajtanék állást foglalni. Volt, hogy popzenészeknek mutattam a népzenét, akik azt mondták, hogy ez unalmas. Van, aki szerint egyenlő az egyéniség elvesztésével, ha én lemásolok egy széki prímást. De mi van, ha én tudok vele azonosulni? Én egyébként nem szoktam adatközlőket másolni. Régen sokat tanultam utánzással, de ebből egyszer csak lett egy kézmozgás, ami anyanyelvvé vált, és onnantól kezdve ez alkotás. Kodály egészen furcsán fogalmaz: azt mondja, hogy

erejünk legjava vész el, amikor a legjobb zenészek elvesznek más európai zenei nyelvezetekben”.

Tehát ebben én nem tudok igazságot tenni. Nekem van egy katarzis élményem és minden egyes produkcióban ezt keresem. És akárhogy is fickándozok, Bartókhoz és Kodályhoz lukadok ki. Az a fajta megszólalás, az a fajta népzene feldolgozás szimpatikus nekem.

- Jazz-zenészekre szokták mondani, hogy mindegyikük zeneszerző, hiszen improvizáció közben új zenét hoznak létre. Te is sokat rögtönzöl koncerteken. A te esetedben hogyan kapcsolódik össze az improvizáció a zeneszerzéssel?

- Az improvizáció jön belőlem. Olyan formán, ahogy az a parasztbácsi is improvizált a mezőn, akinek aztán fogalma sem volt a zeneelméletről. Úgy szoktam fogalmazni, hogy ezek az improvizációk népzenetanulás során keletkező saját kompozíciók. Aztán egy ideje már én is papírra vetem ezeket a zenei gondolatokat. Most egy nyertes pályázatnak köszönhetően lehetőségem nyílik egy olyan produkció létrehozására, miben egy klasszikus zenei kamarazenekar játszik egy népi hangszeres szólistával. Tizenévvel ezelőtti kottáimat veszem elő, amiket még a Vasmalom és a Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes számára írtam, de akkor ezek még nem voltak komolyan megkomponálva, ez csak most következik. Annyira erősen éltek a fejemben ezek a dallamok, hogy vettem a bátorságot, hogy kvázi írástudatlanul is meghangszereljem őket. De nagyon fontosnak tartom, hogy ez nem műfajok közti lovaglás, engem ugyanis ki lehet kergetni a világból azzal, ha szamba ritmust tesznek például egy népi dallam alá.

Nem műfajokat találkoztatok, hanem azt fogjuk eljátszani, ami a fejemben szól, amikor becsukom a szemem.

- Ez a kamarazenei produkció, amit felvázoltál, már egy szólista szerepet feltételez. Népzenészként mennyire nehéz szólistaként megmutatkozni?

- A hangszereimnél fogva szólista vagyok, mivel én játszom a dallamot, de ez alapvetően nem műfaji, hanem alkati kérdés, tehát a klasszikus zenében is van, aki szólista, és van, aki nem az. Én pontosan be tudom sorolni az én alkatomat: én a szólista mögötti második ember tudok lenni a legjobban. És ezt nem tudja megcsinálni a szólista sem, és a back ember sem. Nekem az esik jól, amikor a szólista hátra vonul és akkor elkezdek én szólózni. Akkor ő is bízhat bennem, én is bízhatok benne. Ez így kerek számomra. Most viszont kénytelen leszek előlépni, ami nekem is egy izgalmas helyzet lesz.

- A névrokonoddal, a zongorista Szokolay Balázzsal hogyan találkoztál és honnan ered a Kortárs népzene című előadás ötlete?

- Már régóta tudtunk egymásról. Ő azt mesélte, hogy egyszer a szomszédja mutatott neki egy cikket, amiről azt hitte, hogy róla szól. És csak olvasás közben derült ki, hogy az egy másik Szokolay Balázs. Én pedig mindig is ismertem őt, hiszen már 30 évvel ezelőtt is híres zongorista volt. Egyszer aztán 2000-ben készült egy nagy utcaszínházi produkció, aminek Pogány keresztelő volt a címe. Ennek én voltam az egyik zeneszerzője és ki volt írva a plakátra a nevem. Ezt Balázs meglátta. Emlékszem, hogy lement a Hősök terén ez a himnikus, őrületes zene és láttam, hogy valaki közeledik felém. Ő volt az. Már akkor megbeszéltük, hogy nekünk játszani kell együtt, de csak mostanra ért ez meg. Szerintem ez is csak egy állomás, mert még számos közös út áll előttünk. Egyelőre most örülünk, hogy ezt meg tudjuk valósítani.

Kortárs népzene

- Sokféle világzenei produkcióban játszottál már, de a klasszikus zene viszonylag új színfoltnak tűnik a pályádon. Hogyan kell elképzelni azt, amikor Rost Andrea a maga operaénekes technikájával előadja a dalokat, miközben te népi furulyázol?

- Én nem tudok műfajokban gondolkodni. Szeretem Bartók és Kodály népdalfeldolgozásait, és én tudok rájuk furulyázni. De nem a Divertimentót fogom eljátszani, nem akarok klasszikus zenei babérokra törni. Ebben a produkcióban tulajdonképpen a bartók-kodályi harmóniák szólnak a népzene gesztusrendszerével előadott népdalok alatt, Rost Andrea pedig gyönyörűen elénekelni a dalokat. Lesz olyan, amikor a zongora és a furulya együtt szól, és lesz olyan, amikor megmutatjuk ütőgardonnal, hogy hogyan is szólt az eredeti népzene, ami megihlette Bartókot és Kodályt. '95-ben egyébként már felvettük a Román népi táncokat népi hangszerekre meghangszerelve. Volt benne cimbalom, bőgő, hegedű, mintha táncházban szólna a zene, csak éppen a bartóki harmóniákkal játszottunk. Akkor hatalmas sikerrel turnéztunk vele Japántól Spanyolországig, csak itthon nem. Nem lehetett ugyanis megjelentetni ezt az anyagot a Bartók-művekre vonatkozó szerzői jogok miatt. Ez a feldolgozási tilalom hetven év után éppen most szűnt meg, úgyhogy talán most lehetőségünk nyílik kiadni ezt a régen rögzített zenei anyagot. Bartók és Kodály zenéje világhírű magyar exportcikk és szerintem érdekes, hogy honnan jön mindez. De nem nevelési célzattal csináljuk, csupán a katarzisért.