Az öt évvel ezelőtt instrumentális csapatként indult Kéknyúl napjainkra sokat változott, hiszen Andy Hefler Magyarországon élő amerikai színész-zenész személyében állandó énekes közreműködővel egészült ki a trió (Premecz mellett Csókás Zsolt gitározik és Badics Márk dobol), és az együttes 2013 tavaszán kijövő stúdióalbuma is az ő közreműködésével készül. November 7-én szerdán Hefler mellett egy másik énekes, a Bécsben élő amerikai Big John Whitfield is színpadra lép a Kéknyúllal. Whitfield a Lighthouse Family-vel és a Jestofunkkal szerzett nevet magának, hangja és stílusa gyakran a legendás James Brownt idézi.
A Kéknyúl Hammond Band története azzal kezdődött, hogy a Budapesti Műszaki Egyetem informatika szakát és a Zeneakadémia jazztanszakát párhuzamosan elvégzett Premecz 2007-ben megvett egy 1953-ban készült, rossz állapotban lévő Hammond B2-es orgonát, amelyet egy évnyi javítgatás után, B3-as alkatrészekkel kiegészítve sikerült koncertképes állapotba hoznia.
Az együttes 2011 tavaszán megjelent első lemeze, a Nahát babám egy koncertfelvétel volt. A jazzes, funkos, bluesos "füstös" muzsikát nagyon érző Kéknyúl Hammond Band most készülő első stúdióalbumáról a Petőfi Rádió által is játszott Future in the Past Tense című számhoz már készült korábban klip, a néhány hét múlva érkező új videó, az Expect Me másfél perces werkfilmje pedig most lett kész:
Az új lemezt 2013 tavaszára tervezik megjelentetni Premecz Mátyásék - addig is olvassák el vele készült interjúnkat!