Jazz/World

Takáts Eszter lemezbemutató az A38 Hajón

2013.05.29. 14:46
Ajánlom
Az énekesnő május 30-án az A38 Hajón mutatja be hetedik, Hét remény, szeretet című albumát.

Takáts Eszter 1999 óta gazdagítja a magyar dalszerzők táborát. Számai mind saját szerzemények - Eszter zeneszerző és szövegíró is egyben. Pontosan hét év telt el azóta, hogy az énekes megjelentette első albumát, a Rövidtávot (2006), második albumát a Gumizsuzsi zenekarral közösen adta ki (Kaucsuk Szuzie), 2009-ben megjelent harmadik korongja pedig a Ha egy nő szeret... címet viseli. Sanzonos-jazzes-hippis dallamait, előadásmódját hasonlítják Koncz Zsuzsához és Suzanne Vegához is, mégsem lehet igazán besorolni művészetét egy zenei kategóriába sem; ő maga "mezítlábas városi folknak" nevezi.

2011-ben jelent meg Keményvaj című EP-je (producer: Müller Péter Sziámi), amit hamarosan a Karcos üdvözlet album követett. A nemrég megjelent hetedik lemezére hét dallal készült, az album címe erre a számra is utal: Hét remény, szeretet. Eszter szövegei ugyanannyira illenek irodalmi, mint popzenei körökbe, írója előadásában pedig nevetésével gyógyít és tölti fel a hallgatóságot.

A május 30-án este nyolc órától az A38 Hajón megrendezésre kerülő lemezbemutató koncerten közreműködik az Egy Kiss Erzsi Zene is. 

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.
Vizuál

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Vizuál

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.
Jazz/World interjú

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World quincy jones

Andreas Varady nem akar iskolába menni

A magyar származású, csodagyerekként felfedezett gitáros a leghíresebb jazzmagazin, a Downbeat címlapján szereplő cikkben mondja el, miért nem akar a legjobb jazziskolákban továbbtanulni.
Jazz/World lukács miklós

Lukács Miklóssal lép fel Charles Lloyd Budapesten

A tervezettől eltérő helyszínen, a RAM Colosseumban lesz a világhírű amerikai jazzszaxofonos, Charles Lloyd és formációja, a Marvels budapesti koncertje július 1-jén.
Jazz/World ajánló

90 évesen is a legjobbak között a BJC-be látogató Lee Konitz

A Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat következő vendége az idén 90 éves Lee Konitz, aki a jazz történetének élő legendája és egyben krónikása.