Jazz/World

Találkozások

2007.11.14. 00:00
Ajánlom
László Attila gitáros, zeneszerző, a hazai jazzélet egyik kiemelkedő képviselője és a Nagy János vezette Free Style Chamber Orchestra különleges koncertet ad november 27-én este fél nyolctól a Nádor teremben.

A műsorban László Attila szerzeményei és hangszerelései úgy hangzanak el szimfonikus vonósok és fafúvósok kíséretével, hogy az együtteshez csatlakozik a szerző két régi, zenész barátja is: Lattmann Béla basszusgitáros, valamint Borlai Gergő dobos. Ők mindketten játszanak László Attila és barátai legutóbbi CD-jén is, amely Just Trust! címmel jelent meg tavaly, és aratott szakmai és közönségsikert.

A Liszt-díjas gitáros és zeneszerző, László Attila élvonalbeli magyar együttesek és saját formációi (László Attila Band és László Attila Quintet) mellett olyan neves zenészekkel muzsikált együtt, mint például Randy Brecker, James Moody, Tommy Campbell, Dave Friedman, Gary Willis.

A 27-i koncerten hallható, eredeti hangvételű kompozíciókban a pasztellszerű hangszerelések és a dinamikus ritmusszekció találkozása izgalmas zenei eseménynek ígérkezik. A programban szerepelnek darabok a Free Style Chamber Orchestra repertoárjából is, ezek Nagy János és Borlai Gergő szerzeményei.

(2007. november 27. 19:00 Nádor terem (Budapest) - László Attila (gitár) és a Free Style Chamber Orchestra koncertje; km.: Borlai Gergő (dob), Lattman Béla (basszusgitár)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Komoly lényét én nem tudtam nem szájtátva csodálni” – búcsú Tallér Zsófiától

Április 6-án, 50 éves korában elhunyt Tallér Zsófia Erkel- és Bartók-Pásztory-díjas zeneszerző, a Zeneakadémia és az SZFE oktatója. A kivételes művészről M. Tóth Géza Balázs Béla-díjas filmrendező emlékezett meg a Freeszfe Egyesület oldalán.
Színház

Pap Verával és Börcsök Enikővel látható a Pesti Színház nagy sikerű előadása

A Pesti Színház 2010-ben mutatta be Hadar Galron kortárs izraeli író drámáját, a Mikvét, amely tizenegy évvel a bemutató után április 24-én online lesz látható az eSzínház oldalán.
Vizuál

Mindig farmernadrágot viselt – Szomjas Györgyre emlékezett Gelencsér Gábor

Az április 7-én elhunyt filmrendező, Szomjas György művei is láthatók lesznek a Műcsarnok hamarosan megnyíló, filmesek fotóit bemutató tárlatán, ám készítőjük már nem lehet jelen a megnyitón. Gelencsér Gábor filmtörténész búcsúzott tőle a Műcsarnok oldalán.
Vizuál

Elhunyt Szomjas György

Megrendülten olvastuk a Magyar Filmművészek Szövetsége gyászhírét, miszerint 2021. április 7-én, 80 éves korában otthonában, szerettei körében elhunyt Szomjas György filmrendező. 
Zenés színház

A muzsika hangja szigorú valósága

Talán nem meglepő, hogy számos musicalhez hasonlóan a Broadway színpadáról vászonra álmodott, öt Oscar-díjjal jutalmazott és minden idők ötödik legjövedelmezőbb filmjeként számon tartott A muzsika hangját is valós események ihlették, arról viszont már kevés szó esik, hogy a szereplők olyannyira az életből csöppentek a képernyőre, illetve a színpadra, hogy a szerzők még a neveket sem változtatták meg.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World pályázat

Támogatást nyújt a zeneipari háttérmunkásoknak a Fábián Juli Emlékalapítvány

A Fábián Juli Emlékalapítvány ismét pályázatot ír ki a koronavírus-járvány, az elmaradt koncertek, rendezvények és a tervezhetetlen szakmai jövő miatt nehéz helyzetbe került zeneipari háttérmunkások számára.
Jazz/World videó

A Nagymező utcáról énekel Bolyki Sára

Nagymező utca címmel jelent meg a két fiatal jazz-zenész – Bolyki Sára és Bolyki Tamás – első közös dala, amelyben felidézik a Bartók Konziban töltött éveket.
Jazz/World fonó

Rangos magyar lemezdíjra jelölték a Fonó öt lemezét

Legjobbak közé került a Balázs Elemér Group, a Cimbaliband, a Besh o droM, a Dalinda és az Ötödik Évszak lemeze a Fonogram-díjak idei jelöltjeinek listáján.
Jazz/World hír

Megvannak a Fonogram-díj idei jelöltjei

Április 24-én derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a Fonogram - Magyar Zenei Díjat 18+1 kategóriában.
Jazz/World ajánló

Megtartják a nyári montreux-i jazzfesztivált

Tavaly le kellett fújni a rendezvényt, idén azonban a szervezők határozott szándéka, hogy legyen fesztivál. Új színpadot is építenek a Genfi-tóra.