Mai napig széles körben és makacsul tartja magát a tévhit, hogy a táncházmozgalom alapvetően a városok zajától távol, vidéki pajták autentikus környezetében szökkent szárba. A valóság ezzel szemben, hogy a '70-es években útjára indult szubkultúra a főváros szívében, közelebbről a hatodik kerületi Liszt Ferenc téren, épp a Zeneakadémia tőszomszédságában született meg, ahol Halmos Béla és Sebő Ferenc duója a Bihari Együttessel közösen rendezte meg az első táncházat egy májusi napon.

Táncház napja (Fotó/Forrás: Mudra László)

Az UNESCO által is elismert táncház módszer sikere azonban jóval korábbra gyűrűzik vissza: olyan úttörők dolgoztak az autentikus népzene és parasztzene elismeréséért és népszerűsítéséért a múlt század első felében, mint Kodály Zoltán vagy épp az ő kiváló tanítványa, Jagamas János. Jagamas Erdély, Moldva és a Partium területén kitartó és alapos gyűjtőmunkát végzett egy olyan időszakban, az 1950-es években, amikor még nem indult be az amatőr erdélyi gyűjtők későbbi mozgalma, s a magyarországi hivatásos kutatók is csak ritkán és igen nehezen járhattak gyűjteni akkoriban ezekre a tájakra. Gyűjteményének túlnyomó része ennek ellenére feldolgozatlanul, s így a nagyközönség számára ismeretlenül feküdt évtizedeken át a kolozsvári archívum polcain – ennek a páratlanul ritka és értékes gyűjteménynek a darabjait hallhatja most a közönség a Zeneakadémia Népzene Tanszékének legtehetségesebb előadóinak tolmácsolásában.