Jazz/World

Tárkány-Kovács Bálint: "A címválasztás a zenénk műfaji besorolhatatlanságára is utal”

2013.05.07. 07:31
Ajánlom
A Tárkány Művek május 11-én mutatja be második lemezét a Kobuci kertben. Az új album megjelenése kapcsán a cimbalmos-zenekarvezetőt kérdeztük a szövegek fontosságáról, az együttes mögött álló öt évről és titkos terveiről is.

- Jó néhány hete elkezdődött az új lemezetek sajtókampánya, de mindmáig nem derült ki, mi lesz a lemez címe. Mi lesz a lemez címe?

- Címesincs.

- Tényleg?

- Tényleg! (nevet)

- Nem akartátok újra elsütni az Itt a nyár! címet, ha már a tavaly őszről idén nyárra csúszott az új album megjelenése?

- Semmiképp sem szerettük volna, hogy a nagylemez címe ugyanaz legyen, mint a maxié. Másrészt, amíg nem állt össze a korong anyaga, addig elnevezni sem tudtam, márpedig egy hónappal ezelőtt még javában zajlottak a lemez utómunkálatai. A címválasztás a zenénk műfaji besorolhatatlanságára is utal. Rendszeresen nekem szegezik, miért keverjük a stílusokat, miért házasítjuk a népzenét a jazzel, satöbbi. De hát nem hihetetlenül sokféle zene vesz minket körül? A bevásárlóközponttól a liftig, kocsmától a tévéig mindenhonnan szól valamilyen zene, és elkerülhetetlen, hogy a barokk muzsika, salsa, heavy metal, egyszóval minden mindennel összekeveredjen a fülekben. De ahogy erről nem én tehetek, ugyanúgy nem akaródzott az albumot sem "megbélyegezni" ezzel vagy azzal a címmel. Szerepel a lemezen egyébként egy Címesincs című szám, de ott más értelemben használjuk, hiszen az egy "egye meg a fene az egészet" hangulatú, szakítós nóta.

- Azért elég gazdag hagyománya van itthon a Tárkány Művekre is jellemző, magyaros ízű világzenei stíluskeverésnek - jó példa rá Dresch Mihály zenéje, akinek az egyik új számotok ajánlása szól, és aki az albumon és a lemezbemutató koncerten is közreműködik. Hogyan fogadta a felkérést?

- Úgy tűnt, hogy örömmel. Nem vagyunk bizalmaskodó viszonyban Misivel - már csak a korkülönbség okán is -, de bízom benne, hogy szívesen játszik velünk. Na persze nem minden számunk tetszik neki egyformán, de az igazság az, hogy szándékosan hullámzik a dalaink zenei komplexitása. Egyáltalán nem tartom bajnak, ha a zenénk olykor egyszerűen csak szórakoztat, elvégre a népzenében is ott a helye a mély értelmű, búbánatos balladák mellett a felhőtlen, könnyed vidámságnak. Misi természetesen egy összetettebb, az ő zenéje által inspirált számban működik közre.

- Más vendégetek is lesz a lemezbemutatón? Játszottatok az elmúlt években Pál István Szalonnával, David Yengibarjannal és másokkal...

- Mindenképpen, mert vannak olyan hangszereléseink, amelyekben szükség van még egy zenészre, de több "sztárvendéget" nem hívtunk. Nem vagyok egyébként sem a híve a túl nagy felállásnak, amikor nem nélkülözhetetlen minden egyes szólam. A Tárkány Művekben az alapot a bőgő hozza, a harmóniát a brácsa; a cimbalom, a szaxofon és az ének pedig a szólókon osztozik. A két szaxofonnal is már-már gondban leszünk, hiszen ha túl sok a szólista, az szétfeszítheti a zenei kereteket.

- Úgy tűnik, nemcsak a zenei keretekre figyeltek ennyire, hiszen a napokban lettetek ötévesek, és ha nem tévedek, a kezdetek óta ugyanaz a Tárkány Művek felállása. Pedig az ember azt gondolná, hogy az egy lány-négy fiú összeállítás nem éppen a legstabilabb...

- Pedig van egy kellemes egyensúly a dologban. Persze ahogy minden zenekarban, abszolút feszültségekkel teli a munka, kár is lenne tagadni. Az előadóművészi szakma elkerülhetetlen velejárója ez, hiszen nagyon szorosan kell - lelki, pszichológiai értelemben is - együttműködnünk, és a zenészek nem is számítanak a legstabilabb érzelmi életű embereknek. Mi azért próbálunk a konfliktusokból erőt és inspirációt meríteni.

- Elég hatékonyan, hiszen tavaly Junior Prima Díjat kaptatok, sikerrel szerepeltetek az Illés-feldolgozásversenyen és a Jazzy dalversenyen is. Lehet ezt még fokozni?

- Tavasszal a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. szervezésében Nógrád, Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 43 koncertet adtunk, összesen 16.000 diáknak. Nyilván nem mindegyikőjük volt fogékony a zenénkre, de nagyon sok pozitív visszajelzést és lájkot kaptunk. Most pedig a lemez anyagával fogunk turnézni, és már őszre is vannak lekötött koncertjeink, elég szépen telik a naptárunk. Persze rengeteg háttérmunka van emögött: a szervezésben a közgazdász diplomám mellett immár ötfősre nőtt stáb van segítségemre. Szóval - főleg egyes nagynevű zenekarokhoz és nagy koncerthelyszínekhez képest - igazán nem panaszkodhatunk, mert az egyre kisebb tortából sikerül mind nagyobb szeletet kihasítanunk.

- Elég-e mindez ahhoz, hogy meg is éljetek a Tárkány Művekből?

- Jórészt igen. Persze mindenki csinál mást is: Julcsi tanít, Gergő a tanítás mellett különféle jazz-formációkban zenél, Endre az egyetlen hivatásos szlovákiai magyar néptáncegyüttesben, a pozsonyi Ifjú Szívekben muzsikál, Andris pedig most hagyta ott a Honvéd Művészegyüttest és teljes erővel a Zeneakadémiai felvételire készül. Én magam is zenélek a Fonó Zenekarban és a Tündök Zenekarban, az elmúlt félévben egy táncház-sorozatot is szerveztem. De a fő hangsúly mind az ötünk esetében a Tárkány Műveken van.

- Tavaly megjelent a nagylemezetek Angliában, és recenziót közölt róla a Songlines magazin. A külföld módszeres meghódítására nem gondoltok? Vagy a magyar népzenei gyökerek és a magyar szöveg miatt óhatatlanul lokális keretek közé szorultok?

- Őszintén szólva, nem dimenzionálnám túl a nyelvi kérdést. Legalábbis nekem egyáltalán nincs hiányérzetem, amikor latin vagy orosz zenét hallgatok és nem értem a szöveget.

- De ezzel azt is mondod, hogy adott esetben a ti szövegetek sem olyan fontos? Azért kérdezem, mert a lemez beharangozója kiemeli, hogy új, társadalomkritikai és bölcseleti témák is megjelennek a dalokban...

- Igen, fontos és erős a szöveg és nagyon sokat hozzátesz a zenéhez. Úgy vélem, ma a dalszöveg vette át a költészet társadalmi - nem művészeti! - jelentőségét. A dalszövegeket tudjuk fejből, azokat idézzük, hatnak ránk, és sokkal inkább benne vannak a kortárs kultúrában, mint a versek. Másfelől a számok hangulata szöveg nélkül is átjön. Játszottunk már nemzetközi közönségnek, és a konfokban összefoglalva a számok mondanivalóját könnyen át lehetett hidalni a nyelvi akadályokat. Persze ha popzenét akarnánk játszani, akkor azt talán tényleg angolul volna érdemes, de a Tárkány Művek sohasem fog százezres európai színpadokon fellépni, alternatív zenekarként pedig nyugodtan énekelhetünk magyarul.

- Ha már szöveg és műfajkeverés: jól érzem, hogy van egy hamisítatlan "kispálos" zamata is a dalaitoknak? Elsősorban a sánta, áthajlásos sortörésekre gondolok.

- Az új számokat meghallgatva még inkább erősödhet ez a benyomásod. Le sem tagadhatnám, én is Lovasi dalain nőttem fel...

- Arra nem gondoltál, hogy a következő adandó alkalommal őt is meghívjátok egy szám erejéig?

- A Csík Zenekar és a Budapest Bár után ez nem tűnik olyan jó ötletnek, de soha ne mondd, hogy soha!

- Azt azért elárulhatod, hogyan tovább? A május 11-i, Kobuci kertben tartandó lemezbemutató után nyilván következik egy sor fellépés az album anyagával, de aztán előkerülhetnek a régóta dédelgetett álmok.

- Először is szeretnék alkotói pihenőt tartani. Utána pedig egy konceptalbum a terv, nagyon vonz ugyanis a színház. A Tárkány Művek első és most megjelenő második lemeze is olyan dalgyűjtemény, amelyeknél nem volt cél, hogy legyen egy szál, amire felfűzzük a számokat. A jövőben viszont szeretnék a zenénkkel történetet elmondani, drámával, szereplőkkel, akár színpadi körülmények között, színészek-táncosok bevonásával. Úgy képzelem, hogy először megírnám a zenét és a szöveget, aztán készítenénk belőle egy duplalemezt. Ha mindez megvolna, akkor keresnék hozzá helyszínt és előadó partnereket. Témám már van is, de még szigorúan titkos!

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Chaplin, az elfeledett zeneszerző zseni

Legtöbb filmjéhez maga komponált zenét, pedig nem tudott kottát olvasni. Egy időben sehova nem ment a hegedűje nélkül, és zeneszerzőként Oscar-díjat is nyert. Chaplin kevéssé ismert arca a muzsikusé.
Klasszikus

Fischer Ádám is fellép a Royal Albert Hallban

A holdra szállás 50., Viktória királynő születésének 200., a Proms megalapítója, Henry Wood születésének 150. évfordulójára emlékezik a BBC Proms rendezvénysorozata, amelyen idén először környezetvédelemmel kapcsolatos zeneműveket is műsorra tűztek.
Klasszikus

Ez a csellóirodalom egyik legszebb versenyműve

Dvořák egyik legszebb művével, a h-moll gordonkaversennyel búcsúzik a Müpa közönségétől a Pannon Filharmonikusok ebben az évadban.
Jazz/World

Női energiáktól pezseg a Jazztavasz

A május 3. és 5. között zajló Jazztavaszon idén három hölgy közvetíti a jazz iránti szenvedélyt – ezúttal basszusgitáron, szaxofonon, illetve énekhanggal.
Klasszikus

Kínába vitte Balázs János Bartók III. zongoraversenyét

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar nyitotta a Csiangszui Nemzetközi Zenei Fesztivál programját a kínai Nankingban Balázs János zongoraművész közreműködésével, Hamar Zsolt vezényletével.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ZSIMÜ 2019

Alinda Chagallról és tüdőkapacitásáról is kérdezte Horgas Esztert

Folytatódik a heti rendszerességgel jelentkező portréinterjú széria, melyben Veiszer Alinda kérdezi a Zsidó Művészeti Napok művészeit. Horgas Eszter fuvolaművésszel arra is kitértek, mennyire kemény fizikai munkát jelent a fuvola, és hogy jönnek ehhez a gumimatracok.
Jazz/World müpa

Női energiáktól pezseg a Jazztavasz

A május 3. és 5. között zajló Jazztavaszon idén három hölgy közvetíti a jazz iránti szenvedélyt – ezúttal basszusgitáron, szaxofonon, illetve énekhanggal.
Jazz/World ajánló

Budapesten játszik John McLaughlin, a gitárlegenda

John McLaughlin, olyan zenészóriásokkal játszott együtt, mint Miles Davis, Jimi Hendrix, vagy Jaco Pastorius, az ő nevéhez fűződik az első jazz-rock album, és a szimfonikus zene, a jazz és az indiai zene legelső fúziója. Ezúttal a The 4th Dimension nevű zenekarával lép fel április 20-án.
Jazz/World ajánló

Szerelmes Chagall – Horgas Eszter és Bálint András estje

A mester életútját követve orosz, zsidó, francia és amerikai klasszikus és jazz zeneművekből válogatott bravúros feldolgozásokat hallhat a közönség május 25-én az Urániában.
Jazz/World hír

A spanyol királyi család is elismerően nyilatkozott a Snétberger-módszerről

A Nemzetközi Roma Napon, április 8-án vette át a Spanyol Roma Kulturális Intézet díját (Nuevos Creadores) Snétberger Ferenc a Spanyol Nemzeti Múzeumban, a Pradóban, ahol a királyi család tagjai is gratuláltak a Felsőörsön zajló tehetséggondozáshoz.