Jazz/World

TaxiWars: belga jazz a hajón

2016.03.09. 13:01
Ajánlom
Egy rendkívül izgalmas belga jazzformáció, a belga TaxiWars ad koncertet csütörtökön az újbudai A38 hajón. A supergroupot Tom Barman, a kultikus rockzenekar, a dEUS frontembere, valamint Robin Verheyen virtuóz technikájú szaxofonos alapította két évvel ezelőtt.

A zeneszerzőként, rocksztárként és filmrendezőként is ismertté vált énekes, Tom Barman az egyszerre dinamikus és melankolikus dEUS 1989-es megalakulása óta sok mindent kipróbált, mégis meglepő volt találkozása a belga jazz egyik legnagyobb tehetségével, az évek óta New Yorkban élő szaxofonossal, Robin Verheyennel.

TaxiWars

TaxiWars

A két zenész 2014-ben szinte véletlenül akadt össze, de néhány órányi jam session után világossá vált, hogy ezt érdemes folytatni. Verheyen berántotta két régi belgiumi muzsikustársát, a bőgős Nicolas Thyst és a dobos Antoine Pierre-t, és kitalálták a jól csengő TaxiWars nevet - Barman taxik iránti szenvedélye jó néhányszor előkerül a szövegekben.

A TaxiWars jellegzetes basszusokra és Verheyen változatos és hajlékony játékára, valamint Barman összetéveszthetetlen hangjára épül. A csapat improvizatív énekbeszédére építő, groove-os, laza zenéje szabad és rögtönzött.

"Gondolj Mingusra!" - állítólag Barman a néhai amerikai bőgőskirályra, Charles Mingusra célozva ennyi instrukciót adott Verheyennek, aki a számok zömét írja, aztán a kész kompozíciókra tette rá félig előre megírt, félig rögtönzött szövegeit. A dEUStól eltérően Barman fantasztikus orgánumát inkább egyfajta hangszerként használva illeszkedik a zenekar produkciójába.

A TaxiWars zenéjében ott kavarog a hatvanas évek groove-os kombójazze, a hetvenes évek experimentális zenéi, a nyolcvanas évek jazzes hiphopja, korai slamje, a kilencvenes évek nu jazze - a dolog mégis elképesztően mai, modern, szórakoztató.

Az együttes tavaly májusban jelentette meg cím nélküli debütáló lemezét, amelyet CJ Bolland rögzített, aki együtt zenélt Barmannal a Magnus nevű dance-es, popos projektben.

A dEUS korábban háromszor is fellépett a Sziget fesztiválon, legutóbb 2012-ben.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Liliom mint intellektuális művész – ifj. Vidnyánszky Attila rendezése a Vígben

A Vígszínház hatalmas színpadát is szinte szétfeszítő, óriási díszletben mutatták be Molnár Ferenc emblematikus darabját, a Liliomot. A kisemberek szinte elvesznek a térben, de tragédiájuk elemi erővel tör át a rivaldán.
Jazz/World

Írók, akiknek szövegeiben ott lüktet a jazz

A jazz és az irodalom keveredéséből igazi varázsital jön létre, ha avatott kezek keverik. Olyan prózaírókat gyűjtöttünk össze, akik a jazz és az irodalom iránti szenvedélyüket igazi esszenciába oltották.
Klasszikus

Plácido Domingo koncertjén álló tapsot kaptak a Virtuózok

A legendás tenor Gertler Teóval, Abouzahra Amirával és Abouzahra Mariammal lépett fel Dániában. A kis virtuózok álló ovációt kaptak, és hatalmas motivációt az előttük álló feladatokhoz.
Zenés színház

Anna Nyetrebko lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége

Anna Nyetrebko orosz-osztrák sztárszoprán és férje, Yusif Eyvazov azerbajdzsán tenor lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége.
Plusz

A kínaiak ellopták a Szabadság hidat

Épül a Huawei új központja Tongkuan városában. A kínaiak európai építmények pontos mását húzták fel, köztük a Szabadság hídét.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World videó

A kecskeméti zeneiskola a Trónok harca zenéjével támadott a plázában

Kétszáz zenész és énekes ünnepelte villámcsődülettel az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola fennállásának 125. évfordulóját. Videó!
Jazz/World ajánló

„…a jó dolgok úgyis összekapcsolódnak"

A 2019. esztendőben több jubileumi programmal lép a Pesti Vigadó színpadára a Kaláka együttes: Kiss Anna 80. születésnapja, Kányádi Sándor születésének 90. évfordulója, valamint Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából. A rendezvényekről és az 50 éves együttes titkáról Gryllus Dániellel, a Kaláka alapítójával, a Gryllus Kiadó vezetőjével beszélgettünk.
Jazz/World

Még Mohay András játéka is hallható a MAO most megjelenő lemezén

Régi és új felvételekből, kortárs zeneszerzők műveiből áll a Modern Art Orchestra (MAO) új lemeze, amit vasárnap a Budapest Music Center nagytermében mutatnak be Szilágyi Kinga hárfaművész, Borbély Mihály szaxofonos és Gőz László harsonaművész közreműködésével.
Jazz/World irodalom

Írók, akiknek szövegeiben ott lüktet a jazz

A jazz és az irodalom keveredéséből igazi varázsital jön létre, ha avatott kezek keverik. Olyan prózaírókat gyűjtöttünk össze, akik a jazz és az irodalom iránti szenvedélyüket igazi esszenciába oltották.
Jazz/World hír

Ő itt Django Reinhardt unokája, és hamarosan magyar romazenészekkel játszik

A legendás cigány jazzgitáros, Django Reinhardt unokája, Dotschy Reinhardt énekes is fellép az Európai Roma Fesztiválzenekarral február 10-én a Müpában.