Jazz/World

Tél a Krúdy-negyedben

2015.11.26. 11:29
Ajánlom
A Krúdy-negyed évzáró eseménysorozatán ismét különleges kulturális és gasztronómia élményekkel lehetnek gazdagabbak az ide látogatók.

A Kiskorona utca – Korona tér – Mókus utca – Tanuló utca által határolt területen működő, kultúrával és gasztronómiával foglalkozó intézmények 2013 óta kínálnak közösen is programlehetőséget – ez alkalommal december 4-én, 5-én és 6-án.

mkvm teli

mkvm teli

Az Óbudai Társaskörben Miklós napján a Budapest Ragtime Band kedveskedik elsősorban gyerekeknek, akik egy délelőtti játékos program keretében ismerhetik meg a ragtime és dixieland műfaját. 15 órától a 2006-ban alapított Harmonia Garden fiatal muzsikusai hoznak vérpezsdítő dallamokat a hideg télbe. Közös nyelvük a swing, ezen belül pedig a Django Reinhardt-i manouche swing, de kitekintve a világzenére és a régi kávéházak hangulatára, nagy figyelmet szentelnek a bossa novára, a tangóra, az orosz melódiákra és a bolgár ritmusokra is. A nap zárásaként Fráter Zoltán Szerelmes Budapest című könyvének zenés bemutatóján Györgyi Anna színművész és Balog Zsolt zongoraművész lesz a szerző vendége. A Holnap Kiadó gondozásban megjelent kötet felidézi a huszadik század első felének Budapestjét, miközben bepillantást nyerhetünk jelentős íróink, például Ady, Krúdy, Kosztolányi vagy akár Karinthy szerelmi háromszögeibe.

Harmonia Garden

Harmonia Garden (Fotó/Forrás: 180617448000102)

A nap folyamán, 11 és 18 óra között a Társaskör Kávézója és a Kéhli Vendéglő gondoskodik a téli falatokról: forralt borról, sült gesztenyéről, forró teáról; a Társaskör kertjében pedig kulturális karácsonyi vásár fogadja a látogatókat.

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban már december 4-én elkezdődnek a programok. Pénteken és szombaton 10-17 óráig egészségfesztivál és vásár várja a felnőtteket, a kisebbeket pedig Mikulás Kalandpark és Böde Péter vándor meseíró szórakoztatja izgalmas játékokkal és versenyekkel. 5-én, szombaton a Bohém Ragtime Jazz Band karácsonyi ajándékkoncertjén vehetnek részt az érdeklődők. Másnap, december 6-án a Mókus Sörkert és Étterem látja vendégül a látogatókat forralt borral, sült gesztenyével, csülkös bablevessel; desszertnek Bódogi nagyrózsát kínálnak baracklekvárral vagy csokoládé öntettel. Ezen a napon a családoknak az Elefáni Papírszínház, valamint Dani bohóc nyújt felhőtlen kikapcsolódást.

brb gyerek

brb gyerek

Az Óbudai Népzenei Iskolában december 6-án gyerekprogramokkal készülnek az iskola tanárai és diákjai: karácsonyi énekek tanulásában, közös zenélésben és betlehemes építésében lehet részt venni, de az udvaron nyílt lángon pattogatott kukorica sütés, töpörtyűsütés, forralt bor és tea is kóstolható. A nap folyamán az iskola dudásai és tekerősei a karácsonyi kántálás hagyományit mutatják be a Krúdy-negyed különböző helyszínein délelőtt 11 és délután 19 óra között. Jó idő esetén ingyenes sétakocsikázásra lesz lehetőség a Krúdy-negyed és az adventi díszbe öltözött óbudai Fő tér között.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
Vizuál

Megszűnik az Indafotó

A szolgáltató közlése szerint március 31-én éjfélkor 13 641 979 fotót törölnek véglegesen. A felhasználók a platform megszűnéséig azonban letölthetik az ott tárolt képeiket.
Zenés színház

Elhunyt Németh József operaénekes

A Liszt-díjas, érdemes művészt március 15-én, életének nyolcvanharmadik évében érte a halál. A Magyar Állami Operaház és a Szegedi Nemzeti Színház is megemlékezett a neves baritonról.
Vizuál

Újra Magyarországon látható a Fejedelmek aranya

Március 15-én lenyűgöző időszaki kiállítás nyílik Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban. A 16-17. századi erdélyi pénzérmék mellett ötvösmunkákat, díszfegyvereket is megtekinthetünk.
Klasszikus

Az inspiráló Bartók: Bartók és a csend

Bartók inspirációs ereje vitathatatlan: Amerikától Ázsiáig, határokon és műfajokon átívelve, generációk óta kiapadhatatlan ihletforrásként ösztönzi alkotásra a művészeket. De vajon ő maga miből merített ihletet?

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

A Marsalis jazzdinasztia

A jazz történetében számos rangos családfa állítható fel, de sokak szerint a Marsalis dinasztia mind közül a legjelentősebb. A trombitás Wynton Marsalis a tizenöt fős Jazz at Lincoln Center Orchestra élén április 5-én lép fel a Müpában a Bartók Tavasz keretében.
Jazz/World ajánló

Őrületes bulival ünnepli harmincadik születésnapját a Söndörgő

Harmincéves a Söndörgő, a kerek évfordulót pedig egy rendhagyó szülinapi bulival ünneplik, ahol a koncert után még hajnalig megy majd a tánc: Balkán Allnighter – Söndörgő 30. születésnap április 26-án a Dürer Kertben.
Jazz/World interjú

„Nem tudom megváltoztatni a világot, de egyes életeket igen” – Jazzmeia Horn, a fiatal jazzgeneráció csillaga Budapesten

Jazzmeia Horn a világ előadó-színpadainak káprázatos tehetségű fellépője. Elementáris, határtalannak tűnő vokális skálája, valamint lebilincselő, bámulatosan sokoldalú előadásmódja minden alkalommal katartikus élményt nyújt, amiről magunk is megbizonyosodhatunk május 4-én a MOMkultban.
Jazz/World ajánló

Myrtill és a SWINGUISTIQUE a Pesti Vigadóban

A februári teltház után április 16-án ismét Jazz Club a Vigadóban! A 2011-ben alakult formáció a múlt század Franciaországának hangulatát idézi meg vidám koncertjével.
Jazz/World ajánló

A jazz maga a szabadság – hirdeti az április végén kezdődő JazzFest Budapest

Az elmúlt évek bebizonyították, hogy Budapest szereti a jazzt, a fellépők pedig szeretik a magyar fővárost. Április 27. és május 14. között immár negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a JazzFest Budapest a főváros különböző helyszíneire, hogy mindenki megtapasztalhassa: a jazz maga a szabadság.