Jazz/World

Tíz éves a Szabó Balázs Bandája, nagykoncerttel ünnepelnek

2019.10.30. 16:05
Ajánlom
A Bájoló című dallal ismertté vált zenekar háta mögött hat lemez és számos koncert áll. Az együttes november 4-én az Erkel Színházba várja rajongóit Csöndkabát című estjére.

Szabó Balázs dalszerző-énekes, multiinstrumentalista zenész és bábszínész 2009-ben valósította meg egyik nagy álmát: saját Bandát alapított, amely az elmúlt tíz év alatt az ország egyik legnépszerűbb zenekarává érett. Az előadói pályáját utcazenészként kezdő frontember és bandája Magyarország legnagyobb színházában, az Erkelben ünnepel november 4-én. Egy versmegzenésítésekre épülő, a hagyományos zenekari hangzástól eltérő, vonósokkal kiegészülő, Csöndkabát című irodalmi estjeik hangulatát nagy színházi környezetbe helyező koncerten.

Természetesen a kedvenc költők (Pilinszky János, Grecsó Krisztián, Szemlér Ferenc) között Radnóti Miklóssal a fókuszban, akinek idei 110. születési jubileuma mellett a koncertnaphoz közel esik halálának 75. évfordulója is.

Szabó Balázs, valamint bandájának története és Radnóti költészete már eddig is számos ponton találkozott, gondoljunk csak az énekes-dalszerző első Radnóti-versfeldolgozására, a rendkívül népszerű Bájolóra, amit húsz évvel ezelőtt zenésített meg, és amivel rengeteg hívet szerzett ihletett, folkos-kamarapopos saját kompozícióinak és a kimagasló költők verseiből szőtt daloknak. A Szabó Balázs Bandája legutóbbi kiadványa, a tavalyi Hasonlatok koncertlemez és a YouTube-on is megtekinthető, közeliség élményét kínáló koncertfilm pedig teljes egészében Radnóti megzenésített verseit tartalmazza. (Az albumot Bandcampen lehet digitális formátumban megvásárolni.)

Ezekből is megszólal jó néhány az évfordulót ünneplő zenekar műsorában, a reflektorfényt nem kevésbé megérdemlő, az akusztikus koncertek atmoszférájára átszabott saját dalaik mellett.

Vendégként a tavalyi koncertlemezen is együtt zenélő Accord Quartet működik közre vonóshangszereken, velük a hasonló alkotói rezonancia mellett a mindkét formációban csellózó Ölveti Mátyás a másik közös pont.

A nyári Budapest Parkos tomboló (és táncházzal záruló) koncert után ez az este szintén születésnapi, de ülős, akusztikus, intim lesz – 2019-ben ráadásul az egyetlen olyan alkalom, amikor önálló nagykoncerten, ezzel a műsorral látni a Bandát.

Kapcsolódó

"A pontos és jó gondolatokért mindig mélyre kell ásni magunkban"

A rendkívül népszerű Szabó Balázs Bandája négy év után jelentett meg új albumot Rajtad felejtett szavaim címmel, aminek dalait július elsején a Modern Art Orchestra bigband kíséretével is bemutatják a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Jazz/World

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.
Jazz/World ajánló

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.
Jazz/World magazin

KÉP-regény: A heveder

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról írt, hogyan csatlakozott B.B. King stábjához egy rendhagyó feladatban.
Jazz/World ajánló

Amerikai gitárlegendával játszik a Daveform Quintet a Müpában

2024-ben az év egyik legjobb jazzlemezével jelentkezett, május 20-án pedig Kurt Rosenwinkellel játszik a Müpában a Daveform Quintet, akik második albumukat is az amerikai jazz stílusformáló gitárosával veszik majd fel.
Jazz/World hír

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.